Jótékonysági Műszak az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárában

Görög ZitaTakács JánosKarin OlofsdotterSt.MartinSzuper Levente

 

 

 

Neves közéleti személyiségek álltak be a szerelősor mellé az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárában, hogy munkájukkal beteg gyerekeken segítsenek.
A III. Jótékonysági Műszak során gyártott hűtőszekrényekből származó bevételt ugyanis a vállalat a Mosolygó Kórház Alapítványnak juttatta el.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg az Electrolux a Jótékonysági Műszakot, amelynek keretén belül többek között Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, Nyíregyháza polgármestere, az Electrolux Lehel Kft. menedzsmentje és számos közéleti személyiség: Görög Zita, St.Martin, Szuper Levente, Hevesi Tamás, és a 4 for Dance táncosai, Bárány Kristóf és Enyedi Péter is dolgoztak a vállalat nyíregyházi hűtőszekrénygyárában, hűtőszekrényeket gyártottak. A Jótékonysági Műszak során gyártott készülékek értékesítéséből származó bevétel a Mosolygó Kórház Alapítvány munkáját támogatja. A szervezet elsődleges célja a beteg gyerekek kedélyállapotának és hangulatának javítása, a kórházi gyógyulásuk során.

„Az Electrolux komoly figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra több különböző területen, beleértve a színvonalas, modern és stabil munkahelyek megteremtését és a munkatársak folyamatos fejlesztését, illetve a környezetbarát termékek és gyártási folyamatok alkalmazását. Emellett kiemelten ügyelünk arra is, hogy támogassuk a helyi közösségeket és a rászorultakat, lehetőleg gyáregységeink vonzáskörzetében. Örömünkre szolgál, hogy a Jótékonysági Műszakra neves közéleti személyiségek is elfogadták a felkérést, s hozzánk hasonlóan szívükön viselik ezt a jó kezdeményezést.” – mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.

A 2005-ben alapított nyíregyházi hűtőszekrénygyár az Electrolux stratégiai gyára Európában. Maximális kapacitása megközelíti az egymillió legyártott darabot évente. Az itt gyártott alulfagyasztós hűtőszekrények, valamint egyajtós hűtő- és fagyasztószekrények a kontinens szinte minden országába eljutnak. Minden harmadik, nyíregyházi gyárban gyártott készülék a kelet-európai, minden ötödik darab pedig az észak-európai piacra kerül.

„Jelenleg mintegy 1400 fő számára biztosítunk munkalehetőséget a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban és az Electrolux többi gyáregységéhez hasonlóan, mi is a hazai beszállítókat részesítjük előnyben. Az gyárral szerződött magyar alvállalkozók száma idén elérte a 31-et, amely a beszállítók egynegyedét jelenti” - mondta Karácsonyi Gyula, az Electrolux nyíregyházi hűtőszekrénygyárának igazgatója.

A nyíregyházi hűtőszekrénygyár a kutatás-fejlesztés területén is fontos szerepet játszik, hiszen az európai hűtőszekrényvonal termékfejlesztési projektjeinek legnagyobb része érinti a gyárat. Jelenleg 13 mérnök vesz részt aktívan a fejlesztési folyamatokban, biztosítva ezzel, hogy az Electrolux nyíregyházi gyára élen járhasson az innovációban.

www.electrolux.hu