fogamzasgatlas.info - fitt.info magazin

Hajlamos vagy arra, hogy a szenvedélyek viharában megfeledkezz a védekezésről? Sokakkal előfordul, hogy a józan ész helyett az érzelmek veszik át az irányítást. Viszont ha baj van, a következmények súlyosak. Éppen ezért első legyen a védekezés, csak utána a vágyakozás!

 

Sok nő azt gondolja, hogy az évek múlásával, a 35 éves életkort elhagyva egyfajta hanyatlásnak indul. Pedig ez nem igaz, leginkább akkor nem, ha a nők testi és lelki kondíciójuk megőrzése érdekében lépéseket tesznek. Jelenti ez egyrészt a rendszeres fizikai erőpróbát, másrészt a szellemi-lelki tréninget, frissességük megőrzése érdekében.

 

Nem árt, ha szülés után fogamzásgátló tablettát szedek, tudok majd szoptatni, ha hormont viszek a szervezetembe? Kérdezhetik a kismamák, akik nemrég hozták világra gyermeküket. A részletekről dr. Ádám Zsoltot, a Semmelweis Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának szakorvosát kérdeztük.

 

A fogamzásgátlás napjaink egyik sarkalatos kérdése. Sokat hallani a hormontartalomról, amely sok nőt félelemmel, tölt el és szeretnének minél többet tudni ennek jelentőségéről. A fogamzásgátló módszerekről, azok hatékonyságáról és különbségeiről Dr. Gimes Gábort, a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának adjunktusát faggattuk.

 

Egy nő életében a menstruáció megjelenése nagy fordulópontot jelent a „felnőtté válás” folyamatában, de sajnos napjainkban az első menzesz megjelenése igen fiatal életkorra tolódott (már 8–9 éves korban jelentkezhet az első menzesz, míg a mai „negyveneseknek” ez 13–14–15 éves kort jelentett). Ilyen fiatal életkorban a gyerek nem igazán érti a háttérben zajló folyamatokat, később azonban (remélhetőleg) világossá válnak a szükségszerű, szervezetünkben zajló változások.

 

Ha egy férfi ingerült vagy zárkózottá válik akkor környezetének egyértelmű, hogy gond van a munkahelyén, vagy jogosan neheztel valamiért. Ha egy nő kerül ilyen hangulatba, arra a párja csak egy magyarázatot talál: biztos közeledik a menstruáció, nem kell vele foglalkozni.

 

A fogamzásgátló tabletta 2001-ben ünnepelte a 40. születésnapját Európában. 1961 volt az első év, amikor az európai nők megtervezhették, hogy mikor akarnak gyermeket szülni és elkerülhették a nem kívánt terhességgel járó problémákat. Ma megközelítőleg 70 millió nő szed tablettát a világon.

 

A negyven éves kor egy nő életében szinte mumusként jelenik meg. Innen már csak „röpke” tíz év, és itt az ötven, nemsokára jön a klimax. Valószínűleg kevesen tudják, hogy igenis, negyven felett is lehet fogamzásgátlót szedni, csak nem mindegy, hogy milyet. A részletekről Dr. Ács Nándort, a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főorvosát faggattuk.

 

A gyermekvárás és a szülés igen nagy hatással van minden pár életére, s számos új feladat elé állítja mindkét embert. Miközben egy új taggal bővül a család, vagy inkább éppen az új taggal alakul ki a család, a nőnek be kell ilesztenie az életébe az anyai szerepet, a férfinak az apai szerepet.

 

Mi a megfelelő fogamzásgátlási módszer a számodra? Összeállításunk segít eligazodni, hiszen ma már rengeteg lehetőség közül választhatsz. Óvszer. Az óvszer biztonságos védekezési módszer. Használata a fiúk dolga, azonban nemcsak a fiúknak kell erre a lehetőségre gondolni, sőt a biztonság kedvéért akár a lányok is tarthatnak maguknál.

 

Fitnesz&sport

fitneszsport
Edzésprogramok, torna

Táplálkozás

taplalkozas
Receptek, menük, fogyókúra

Fogy.info

fogyinfo
Mozgás, diéta, szépségápolás

Gyógy.info

gyogyinfo
Egészségről, betegségről