A magyar öttusa válogatott tagjai – Kállai Ákos, Fülep Sándor és Horváth Viktor – legényesen fiatalok, csinosak, tréfásak, és jaj az ellenfélnek, ha megjelennek a küzdőtéren! Királynőjük is van, akit védelmezhetnek.  Barátnőik: Dóra, Sára és Gyöngyi –   rajongással és büszkeséggel néznek kedvesükre.  

 

Joggal várhatnánk, hogy aszketikus, befelé forduló, csak az edzésekkel és versenyekkel foglalkozó férfiak: a csapat, ebben a felállásban eddig négy nemzetközi aranyérmet szerzett, kettőt Európa-bajnokságon, kettőt Világbajnokságon. Igazi világklasszisok az egyik leginkább emberpróbáló sportágban, öt versenyszám mesterei, amelyekhez testet, lelket, agyat egyaránt folyamatosan maximális teljesítményen kell járatni. …és   semmi aszkézis.   Inkább pajkos csikókra emlékeztetnek, akiknek minden második szavában humor van.

 

 (P)átosz

 

– Tehetséges úszónak tartottak az edzőim gyermekkoromban – kezdi mesélni sportpályafutását Kállai Ákos, a 31 éves rangidős. Az ártatlannak tűnő mondatra a másik két fiú nevetésben tör ki. (Ki)derül, hogy Ákosnak épp az erősportok, az úszás és a futás megy nehezebben. Ha abban az ágban a legrosszabb, amelyben az edzők szerint nagyon jó, akkor mennyire lehet jó a többiben?

– Sportiskolába jártam, és kéttusáztam, vagyis úsztam-futottam. Sajnos, akkoriban még nem voltak ifi és junior nemzetközi versenyek, ezért 1993-ig kellett várnom az első megmérettetésre…

– Én is úszással kezdtem – mondja Fülep Sándor –   ám engem kifejezetten tehetségtelennek tartottak. Mármint nem annyira, hogy belefulladjak a medencébe, csak azt mondták, kiugró, nagy eredményeket ebben a sportágban nem fogok elérni. Eltanácsoltak. Mivel a futással nem volt gondom, az UTE-ba átigazolva, belevágtam az öttusába. Így 1996-tól kezdve jelen vagyok a versenyeken.

– Óvodás koromban kezdtem úszni – teszi hozzá Horváth Viktor, a kijelentés már egyáltalán nem meglepő, de a fiúk vigyorognak, mint a tök, hogy a pályaismertetések ennyire hasonlóan kezdődnek.

 – A szüleim vittek el, mert kis, csenevész fiúcska voltam. Kellett valami, ami megerősít. Aztán, amikor 10 éves lettem, megszűnt a szakosztályunk, és hirtelen az öttusánál találtam magam. Tényleg, nem is emlékszem, hogyan történt? Valahogy jött magától.

Ahogy a többi is „jött magától”. Serdülőként csapatban Európa-bajnok, egyéni ifjúsági Európa-bajnok, junior csapatváltó világbajnok… Viktor, 27 évével a legfiatalabbként, már szerencsés volt, belenőtt az első nemzetközi ifi és junior versenyekbe, ennyivel hosszabb az eredménylistája.

 

Egy mindenkiért…

 

Bár mindhárman más klubban edzenek, egyazon sportág képviselői rövid időn belül megismerkednek egymással. Találkoznak a versenyeken, az edzőtáborokban, így a vadidegen fiúk hamar edzőtárssá és szobatárssá válnak. Lakva ismerszik meg az ember – tartja a mondás.

– Nem vagyunk napi kapcsolatban – próbálja értelmezni viszonyukat Ákos –, de jóval több közünk van egymáshoz, mintha csak átlagos ismerősök lennénk. A csapattagok közötti viszony különleges. Összekovácsolódunk, egymásért dolgozunk.

– Egyéniben persze ellenfelek vagyunk! – teszi hozzá Viktor. – De ez nem vérre megy…

Mindenkinek van kedvenc és gyötrelmesebb sportága. Viktor például a vívásban érzi magát gyengébbnek, Ákos az úszásban és a futásban, Sanyi szintén az úszást fájlalja. A gyengébb eredmény persze viszonylagos…

Az öttusa azon sajátossága, hogy öt különböző sportágban kell kiválóan teljesíteni, azt feltételezi, hogy ötszörös mennyiségű edzésen kell részt venni. Ez így nem igaz, de a heti edzésterv ismertetése azért elborzasztja a kívülállót:

– Naponta 3-4 edzésen veszünk részt, természetesen szombaton is vannak edzések. Futás mindennapra jut, úszni hetente 4-5 alkalommal megyünk. A többi ágra heti 3-4 edzés jut.

Minthogy „felnőtt férfiakról” van szó, joggal merül fel a kérdés: miből élnek? Mert ennyi sportmunka mellett pénzkeresetre nem nagyon juthat idő…

– Viktor a legszerencsésebb – mondja Ákos, aki nemcsak rangidős, hanem a beszélőkéje is a legfejlettebb. – Az Alba Volánnál, ahol edz, nagyon jó a vezetőség, így a hátterük is sokkal jobb. Nálunk, a Honvédnál és az UTE-nál már keservesebb a sportolói lét, de ennek is van előnye. A magyarok szerintem nagyon tehetségesek, de a tehetség sokszor csak akkor jön elő, ha kényszer szüli. Például ma egy sportoló csak akkor tud megélni, ha kimagasló eredményeket ér el. Ez is egy hajtóerő – bár nem ez a legfontosabb…

– Tényleg nem ez a legfontosabb – véli Viktor –, hanem maga az eredmény. 2001-ben, Szófiában szereztem az első Európa-bajnoki felnőtt aranyérmemet, amely váltó-rendszerű verseny volt. Ilyenkor maximálisan egymásért, a csapatért küzdünk. S ez a győzelem számomra azóta is az egyik legszebb és legemlékezetesebb. Hát ezért csináljuk…

– Vagy amikor Csehországban, 2003-ban én voltam futásban a befutó ember! – ragyog fel az arca Ákosnak. – Győztesként a csapat nevében elszakítani a célszalagot! Ez az! És egyáltalán: sportból nem lehet megélni, de minket csak a sport érdekel!

 

Diplomás lótolvajok

 

Érthető, hogy a magyar sikerekért küzdő sportolóink minden idejüket az edzésnek szentelik. Csak az a furcsa, hogy még így is volt és van idejük a tanulásra: 2 diploma alatt egyikük sem adja. Lehet, hogy az öttusa a mindenük, de némi tudomány számára még van hely a gondolataikban.

 – Főállásban sportolok és sportoltam, de tanulni muszáj – mondja Viktor. – A közgázt végeztem el, jelenleg sportmenedzseri szakra járok kiegészítésként. Ezt a diplomát levelezőn is meglehet szerezni, belefér az időmbe. Bár az egyáltalán nem biztos, hogy a sport területén akarok majd dolgozni, ha egyszer kiöregszem a versenyzésből. Még nem döntöttem, meglátjuk.

– Az öttusában 30 éves korától kezdve kopni kezd az ember – folytatja a gondolatot Ákos. – Általában 33-35 éves korban hagyják abba az élsportot, vannak kivételes személyek, akik akár 40 éves korukig jól teljesítenek. De egyszer mindenképpen eljön az idő, amikor váltani kell. Nekem testnevelő tanári és szakedzői diplomám van, sporttal kapcsolatos területen szeretnék elhelyezkedni.

Az öttusa egyike azon sportágaknak, amelyek Magyarországon vonzzák és kitermelik az értelmiségi fiatalokat. Ákos szerint ez egyszerűen benne van ennek a sportnak a hagyományaiban. A környezet hatása, az edzők, a sporttársak mind arra sarkallják a sportolókat, hogy tanuljanak. A másik ok szerinte az lehet, hogy mivel itt öt ágban kell teljesíteni, az embernek nyitottabbnak, befogadóbbnak kell lennie. De a tendencia minden sportágban abba az irányba mozdul el, hogy ne csupán izomkolosszusokat, hajlékony ugri-bugri testeket, gyors, erős „szakbarbárokat” képezzenek, hanem művelt, okos fiatalokat. A sportban a jó teljesítményhez ma már értelem, okosság is szükséges.

Sanyi például két és fél diplomát jegyez, könnyűipari mérnöki, műszaki menedzseri, és diplomamunka nélküli, ám az évek számát tekintve befejezett közgazdászi végzettsége van.

– Lehet, hogy nem is írom meg a diplomamunkámat – mondja –, még teljesen nyitott a jövőm. Most például fotózni tanulok, és ezt nagyon élvezem. Lehet, hogy ezt a pályát választom majd?

Barátnője, Nagy Sára erre a közlésre lelkesen bólogatni kezd. Nagyon tehetségesnek tartja Sanyit, s nem csak vaktába beszél, hiszen a Képzőművészeti Egyetem festőszakos hallgatója. Elfogultsága ellenére is igyekszik reálisan felmérni párja tehetségét.

– Szociofotózásban, művészi fotózásban egyaránt jó Sanyi – állítja. – Kifejezetten van benne művészi hajlam…

És lótolvajlási hajlam is, vagy pontosabban szólva: hajlam a lovak illegális használatára. Vagyis a csibészkedésre. Bár a fiúk „rendetlenkedése” is a sportjukhoz kötődik.

– Lovas táborban voltunk – meséli a sztorit Sanyi –, és amikor kezdett leszállni a teliholdas éjszaka, szinte mindannyian ugyanarra gondoltunk: de jó lenne a holdfényben éjszaka lovagolni egyet. Megkérdeztük az edzőt, mi lenne, ha…?, de ő persze nemet mondott. Így megvártuk, amíg elalszik, és a csapat vagányabb része kilopózott az istállóba, elkötötte a lovakat. Csodálatos volt vágtázni, ugratni!

– És mennyire csodálatos volt, amikor másnap reggel megnéztük, merre járt a csapat! – teszi hozzá Ákos. – Fél méterre az útvonaltól egy marhaterelő drót volt kifeszítve, épp hogy nem történt baleset. Reggel sápadozott az ijedtségtől a társaság.

 

Hölgyválasz

 

Az ország joggal büszke erre a három fiúra, de nemcsak a honleányi büszkeség miatt sóhajtoznak a lányok utánuk. Ákos, Sanyi és Viktor azonban, úgy tűnik, vagy nincs tisztában ezzel, vagy egyszerűen nem szédítette meg őket az áhítat. Mind a hárman láthatóan harmonikus, nyugodt kapcsolatban élnek.

 

Viktor felesége

Horváth Gyöngyi vezetékneve nem véletlenül egyezik meg Viktoréval, egy éve házasok. Gyöngyi számára a sportélet viszontagságai nem ismeretlenek, háromszoros magyar bajnok szinkronkorcsolyázásban, és nemzetközi versenyeken is részt vett.

– Viktornak olyan jó természete van! – simogatja a szemével férjét. – Könnyű vele együtt élni, ráadásul a főbb kérdésekben mindig egyetértünk. S mivel sportoltam, én nem csupán annyit látok, hogy túl sok a szennyes ruha, s többet foglalkozom ezek mosásával, mint amennyi időt a férjemmel töltök. Vannak időszakok, amikor eltűnik, de aztán úgyis hazajön! Más lánynak talán az is hiányozna, hogy szórakozni járjon kedvesével, de igazság szerint, mi akkor érezzük magunkat a legjobban, ha kettesben vagyunk otthon. A házasságunk előtt se jártunk diszkózni, most miért tennénk?

 

Ákos barátnője

Ákos közben csak kuncog magában. Mert ugyan hét közben az edzések terhe miatt estére már kevés energia marad a bulizásra – ugye, ők szombaton is edzenek! –, de kiderül, hogy a kocsmai sörözés azért neki az egyik kedvenc időtöltése. Mielőtt azonban a delírium tremens, a májzsugor, vagy az idült alkoholizmus más tüneteit keresnénk rajta, szögezzük le: nem versenyre készülési időszakban, kéthetente egyszer gurít le egy-két korsó sört.

Barátnője, Kurimay Dóra szintén sportolt, 12 évig asztaliteniszezett. Lehet, hogy a sportoló lányokra utaznak a fiúk? Azt állítják, nem, bár tagadhatatlanul előny, ha a partnerük megérti az ő munkájukat. Vagy azért választanak sportos lányokat, mert kecses, izmos alakjuk a vonzó? Ezen már tényleg csak nevetnek:

– Egyszerűen van szemünk! – mondják.

 

Sanyi jegyese

A nőtársaságban a kakukktojás Nagy Sára, Sanyi barátnője. Neki semmi köze a sporthoz.

– De néha elmegyek Sanyival futni… – mondja, mire Sanyi azonnal rávágja:

– Eddig két év alatt háromszor jöttél el!

– Meg úszni is… – folytatná Sára, de a válasz nem késik:

– Kétszer úsztunk együtt!

Folyik az évődés, de a szemük közben nevet. Mint akkor is, amikor közös jövőjük felől érdeklődöm.

– Majd csak lesz valahogy, meglátjuk. Éljünk a mának! – mondja Sanyi, miközben Sára kezével csapkod, és sértődötten hátrébb húzódik. Aztán csak felmutatják mindketten a kezüket, és megcsillan a jegygyűrű.

A három testőr elégedetten mosolyog.

 

Kőrössy Ágnes