A nö­vé­nyek gyógy­ha­tá­sá­ról fel­hal­mo­zott tu­dás, az em­be­ri ci­vi­li­zá­ció kul­tu­rá­lis és in­tel­lek­tu­á­lis fej­lő­dé­sé­nek nagy­sze­rű do­ku­men­tu­ma, bi­zo­nyít­ja, hogy a ter­mé­szet ez­ré­vel kí­nál kü­lön­le­ges és fon­tos gyógy­sze­re­ket.

 

Cso­dá­la­tos, ahogy a so­ron kö­vet­ke­ző nem­ze­dé­kek a ha­tá­sos­nak és ve­szély­te­len­nek ítélt ké­szít­mé­nye­ket át­vet­ték, majd to­vább­ad­ták. Ez­ál­tal a nö­vé­nyek gyógy­ha­tá­sa sok ezer em­ber­öl­tőn át le­he­tett az ér­té­ke­lés és el­len­őr­zés tár­gya.
A friss vagy szá­rí­tott nö­vé­nyek, il­let­ve a nö­vé­nyi ala­pú ter­mé­kek hasz­ná­la­ta egy-egy be­teg­ség meg­elő­zé­sé­re, ke­ze­lé­sé­re és gyó­gyí­tá­sá­ra a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig szin­te egyed­ural­ko­dók vol­tak az or­vos­tu­do­mány te­rá­pi­ás le­he­tő­sé­gei kö­zött. Ezt kö­ve­tő­en vi­szont az or­vos­tu­do­mány fi­gyel­me a szin­te­ti­ku­san elő­ál­lí­tott ha­tó­anyag­ok fe­lé for­dult, s ezek olyan előny­re tet­tek szert a fitoterápiával szem­ben, hogy a gyógy­nö­vé­nyek­kel va­ló gyó­gyí­tás sok he­veny be­teg­ség ese­tén el­avult­tá vált. A gyógy­nö­vé­nyek­kel tör­té­nő gyó­gyí­tás még­sem tűnt el tel­je­sen az or­vos­tu­do­mány esz­köz­tá­rá­ból. Az el­múlt mint­egy 20-25 év­ben az em­be­rek új­ra fel­fe­dez­ték ma­guk­nak a nö­vé­nyi sze­re­ket. Al­kal­ma­zá­suk nö­vek­vő nép­sze­rű­sé­ge mi­att or­vo­si és gaz­da­sá­gi szem­pont­ból egy­aránt fon­tos kér­dés­sé vált, hogy tisz­táz­zuk, hol van a he­lyük a nö­vé­nyi gyógy­sze­rek­nek, il­let­ve mi­lyen fel­té­te­lek mel­lett fo­gad­ha­tók el a ra­ci­o­ná­lis, kor­sze­rű te­rá­pia esz­kö­ze­ként.
Az Egész­ség­ügyi Vi­lág­szer­ve­zet (WHO) becs­lé­se sze­rint, Föl­dün­kön a be­te­gek leg­alább 80 szá­za­lé­kát nagy­részt, vagy ki­zá­ró­lag ter­mé­sze­tes sze­rek­kel kú­rál­ják. A fej­lett ipa­ri or­szá­gok­ban hasz­ná­la­tos gyógy­sze­rek­nek is mint­egy 40 szá­za­lé­ka szár­ma­zik ter­mé­sze­tes for­rás­ból.
A gyógy­szer­kész­le­ten be­lül a ter­mé­sze­tes ha­tó­anyag­ok­hoz tar­to­zik az a több, mint 100 nö­vé­nyi ve­gyü­let, ame­lyek­ből nap­ja­ink­ban az egy­sé­ges, egyet­len ha­tó­anya­got tar­tal­ma­zó gyógy­sze­re­ket elő­ál­lít­ják. Ezek több­sé­gük­ben erős ha­tá­sú sze­rek, és or­vo­si ren­del­vény alap­ján ke­rül­nek a be­te­gek ke­zé­be, meg­ha­tá­ro­zott uta­sí­tá­sok­kal.
Mel­let­tük je­len­tős azon gyógy­nö­vé­nyek kö­re is, ame­lye­ket kü­lön­bö­ző ki­vo­na­tok for­má­já­ban, ter­mé­sze­tes anyag­ke­ve­ré­kek­ként, mint a fitoterápia gyógy­szer­kin­csét al­kal­maz­zuk. Utób­bi­ak több­nyi­re mér­sé­kelt ha­tá­sú gyógy­nö­vé­nyek­ből ké­szül­nek, és ezeket he­lye­sen az or­vo­si te­rá­pia ré­sze­ként ön­ma­guk­ban, vagy ki­egé­szí­tő esz­köz­ként alkalmazzák. Gyak­ran az ön­gyó­gyí­tás­nak is fon­tos esz­kö­zei.
A gyógy­nö­vé­nyek kö­zött nem rit­kák azok sem, ame­lyek fel­hasz­ná­lá­sa, el­ső­sor­ban az egész­ség fenn­tar­tá­sá­val, a be­teg­sé­gek meg­elő­zé­sé­vel függ ös­­sze. Ide so­rol­ha­tók szá­mos gyógy­nö­vény mel­lett, a kü­lön­bö­ző fű­szer­nö­vé­nyek, gyü­möl­csök, zöld­ség­nö­vé­nyek. Tud­juk, hogy az élel­mi­sze­re­ket év­ez­re­de­ken át ha­tá­sos or­vos­sá­gok­ként is szá­mon tar­tot­ták. Nap­ja­ink­ban a tu­do­má­nyos vi­lág fi­gyel­me nem vé­let­le­nül, új­ra az „élel­mi­sze­rek gyógy­szer­tá­ra” fe­lé for­dul.   
A nö­vé­nyi gyógy­sze­rek kö­zött kü­lön­le­ges he­lyet fog­lal­nak el a te­ák, me­lye­ket egy, eset­leg több gyógy­nö­vény­ből, áz­ta­tás­sal, for­rá­zat­ként vagy fő­zet­ként, köz­vet­le­nül fel­hasz­ná­lás előtt ké­szí­tünk el.
A gyógy­nö­vény-­te­ák a te­rá­pia fon­tos esz­kö­zei le­het­nek, nem rit­kán azon­ban ki­fe­je­zett él­ve­ze­ti ér­ték­kel ren­del­kez­ve a fo­lya­dék­pót­lás­nak is fon­tos le­he­tő­sé­gei. Lé­nye­ges ezért kü­lönb­sé­get ten­ni kö­zöt­tük. Mind­ket­tő­nek ér­té­ke, hogy egyén­re szab­ha­tó­an, rend­kí­vül sok és vál­to­za­tos le­he­tő­sé­get kí­nál­nak az egész­ség meg­őr­zé­sé­ben, a be­teg­sé­gek meg­elő­zé­sé­ben és gyó­gyí­tá­sá­ban.
Mi­vel leg­gyak­rab­ban ön­gyó­gyí­tás­ra al­kal­maz­zuk a nö­vé­nyi ké­szít­mé­nye­ket, al­kal­ma­zá­suk nem kö­tött fel­tét­le­nül a te­rá­pi­át irá­nyí­tó or­vos­hoz. Fon­tos azon­ban, hogy en­ge­dé­lye­zett, el­len­őr­zött ké­szít­mé­nyek és csak meg­fe­le­lő­en fel­ké­szült szak­em­be­rek köz­ve­tí­té­sé­vel jus­sa­nak a fel­hasz­ná­lók­hoz. Csak ez biz­to­sít­hat­ja, hogy a gyógy­nö­vé­nyek iránt meg­nyil­vá­nu­ló fo­ko­zott fi­gye­lem ne pusz­tán nosz­tal­gia le­gyen, ha­nem szol­gál­ja a la­kos­ság egész­sé­gi ál­la­po­tá­nak ja­vu­lá­sát, a be­teg­sé­gek meg­elő­zé­sét és ered­mé­nyes te­rá­pi­á­ját.
Prof. Dr. Kéry Ág­nes