Kereskedő, magánvállalkozó, másodállásban Siófok város gyámhivatalának hivatásos gondnoka. Wolf Csaba hétköznapi fiatalember társaival együtt, akikkel évről-évre nekiindulnak, hogy önnön határaikat átlépve a csúcsra törjenek. Véletlenül találkoztunk apró, vidéki üzletében, és amikor azt mondta: most tértem vissza a Mont Blanc-ról csak nevettem. Ma már arról faggatom, hogy kezdődött ez a szenvedély?
Miért mászta meg az első hegyet, és hol járt?
Egy kicsit bolond vagyok…, de komolyra fordítva a szót, azt hiszem, mindenki arra vágyik, hogy megvalósíthassa önmagát, bebizonyíthassa, hogy nem hátrál meg a kihívások elől. Van aki álmodozik erről, filmeket néz vagy regényeket olvas, hősök bőrébe képzeli magát. Én Szlovénia legmagasabb hegyén, a Juliai Alpokban éreztem először úgy, hogy sikerült! Nézzétek, ez vagyok én!
Milyen fizikai felkészültség kell a hegymászáshoz?
A sima trekkinghez átlagos, a magashegyi túrákhoz már komoly állóképességre van szükség. Valójában a fizikai erőnlét kevés, bizonyos esetben el kell, hogy viseld a fájdalmat, tűrnöd kell a szenvedést. Ez nem minden fiatal mászóra jellemző.
Sportol valamit, hogy tartja a formáját?
Rendszeresen járok úszni, heti kétszer súlyzós aerobikon veszek részt, heti egy alkalommal aerobik bokszedzésen, néha még kiegészítem mindezt egy kis edzőtermi súlyzózással. A hétvégéken túrázunk, esetleg szikla-, vagy műfal mászásra adjuk a fejünket. Dolgozni is kerékpárral járok, ami napi 10kilométeres tekerés.
Milyen csúcsokat járt meg?
A Dolomitokban a Tofana di Mezzo-t, amely 3243 méter, a 3798 méter magas Grosglockner-t, majd a Mont Blanc-t, amely 4810 méteres. Mindig egyre magasabbra, de láttam gyönyörű, kisebb csúcsokat, és rájöttem, hogy nem feltétlenül kell magassághoz kötni a teljesítményt, elég egy komor, nehéz, viharos időjárás, hóesés vagy nehezen megközelíthető, meredek út, s a legkisebb emelkedő is elérhetetlen távolságba kerül.
Hogy talált társakra a hegymászáshoz?
Rendszerint a véletlenen múlt. Mászó iskolában, túrákon. Előfordult, hogy az üzletem előtt álló fán ráérő időmben húzódzkodtam, odajött hozzám egy srác és kérdezte, hogy mi a bajom? Elbeszélgettünk és kiderült, hogy ő is hasonló érdeklődésű, azóta minden jelentősebb mászásnál a társam. A Mont Blanc-t hárman másztuk meg Herrmann Csabával és Székely Istvánnal.
Mit visz magával egy profi?
Francia ágyat, na jó ez nem komoly. Először el akarja vinni a kiskerti ajtót is. Aztán túráról túrára tanul és egyre kevesebb felesleges dolgot visz fel a hegyre, persze az is kínos lehet, ha valamiről úgy gondoltad, hogy nem kell, és későn derül ki, hogy nagyon is szükség lett volna rá. A felszerelés mindig függ a körülményektől, magasság, a túra időtartama, időjárás, évszak stb. Nagy átlagban ruházat, sátor v. bivak zsák, élelmiszer, víz, gáz- vagy benzinfőző, sátor, hálózsák, derékalj, ha kell hágóvas, túracsákány, és még folytathatnám.Tudom, hogy naiv kérdés, de milyen érzés a hegycsúcson állni?
Általában fázom, és arra gondolok: eddig jó, felküzdöttem magam, még mielőtt az idő változott volna (rosszabbra), elértem, hogy minél gyorsabban biztonságos magasságba kerüljek. Azután az élmények pár nap után „leülepszenek”, akkor hirtelen elemi erővel elkezdek örülni.
Az életben is a csúcsra törekszik, vagy éppen visszahúzódó, és ebben szabadítja fel önmagát?
A szeretett hegyek között általában nincs álnokság, hazugság, nem az számít, milyen autód van, milyen vastag arany nyakláncot hordasz. Ott csak a teljesítmény ér valamit. Vagy tudod és teszed a dolgod, vagy elbuksz, nincs mellébeszélés. Számomra ez egy igazságosabb világ. Úgy érzem 300 métertől fölfelé egyre humánusabbak leszünk, persze vannak kivételek, de nem ez a jellemző. Az életben nem feltétlenül kell, és nem is tudok mindenben a csúcsra törni, de biztos hogy minden hegymászóban van egy kis maximalizmus.
Szereti az embereket?
Feltétlenül, és mélyen megdöbbenek, amikor hátba támadnak. A munkám egyik részét sem tudnám végezni, ha nem tekinteném az embert, egy szeretetre méltó lénynek, és elkeserít, ha szembetalálkozom a gonoszsággal.
És a hideget?
Nem, de elviselem. Egy általam mélyen tisztelt magyar mászó erre azt válaszolta: a hidegre edzeni nem lehet, erre születni kell.
Vannak álmai, hogy hova szeretne eljutni?
Tele vagyok álmokkal. Akinek nincsenek álmai, szerintem nem is él igazán.
Álmok: család, békés nyugodt élet, tehát átlagos. Most Dél-Amerikába Aconcagua csúcsára készülök, vagyis nem átlagos. Lehet hogy furcsán hangzik, de jelen pillanatban nem vágyom 7000 méter fölé, tisztelem aki legyőzi, de tudomásul veszem, hogy az e fölötti magasságot halálzónának hívják, és én még élni szeretnék.
Kedveli a veszélyt? Azt mondta, hogy kicsit bolond, ez kell a kockázatvállaláshoz?
A veszély minden ember életében jelen van. Csak vagy tudomást vesz róla, vagy nem. Az ésszerűség határáig jó a veszély, feldob, olyan, mint a kábítószer, de vigyázni kell vele, könnyű túladagolni. Láttam már mászót szinte a szemem előtt meghalni, ez elég kijózanító tud lenni. Mászni csak megfelelő fizikai, mentális, szakmai felkészülés után szabad. Szerintem egy jó mászó, szinte élete végéig tanul, ezért csak a legnagyobb tisztelettel tudok beszélni az oktatóimról és a tapasztalt sporttársaimról. Amúgy különcnek lenni jó, a bolondoknak egy csomó dolgot elnéznek.
K. J.