Már nem is tekinthetjük műtétnek a fogbeültetést, hiszen az implantátum behelyezése 15-20 perc alatt elvégezhető. Lehetőség nyílt a foghiányok pótlása esetén első lépésként a fog gyökerének pótlására, majd ezt követően a fog rágó funkcióját ellátó rész, azaz a korona helyreállítására.

 

A fogpótlást sem a páciens, sem a kívülálló nem veszi észre, mivel funkcionálisan és esztétikailag is kedvezőbb a kép. Szívből nevethet(sz).

 

A szóló foghiányok többsége műtét, azaz metszés és varratok nélkül megoldható. A beavatkozás gyakran egyszerűbb, mint egy fogeltávolítás, hiszen itt ép, egészséges környezetbe kell steril körülmények között egy pontosan meghatározott méretű csavart az állcsont adott helyére elhelyezni. Ebből adódóan a gyógyulás is gyors.

Kisebb foghiányok, vagy egy fog hiányának betöltéséhez, az eddigi fogpótlásoknál a szomszédos fogakat is be kellett vonni. Ezeket le kellett csiszolni – még akkor is, ha azok egészségesek voltak. Az említett megoldás alkalmazásával ma már erre nem, vagy sokkal ritkábban van szükség.

 

Mik azok az implantátumok?

Az implantátumok a hiányzó fogakat helyettesítik, beleértve a fogak gyökerét is. A korábbi fogak helyére, az állkapocsba kerülnek. A gyógyulási idő alatt a csontsejtek olyan mértékben kapcsolódnak az implantátumhoz, hogy az biztosan rögzül a csontban. A gyógyulási idő letelte után a fejet (felépítmény) becsavarják az implantátumba, amin rögzítik az “új fogat”, mint más esetekben a hagyományos koronákat. A foggyökér helyett az implantátum veszi fel a rágóterhelést, és ezt egyenletesen továbbítja az állkapocs irányába.

Annak érdekében, hogy a mesterséges foggyökér biztosan rögzülhessen az állkapocsban, az implantátumok három fontos követelménynek tesznek eleget:

1. Az implantátumokat biológiailag semleges titánból készítik. A titánt elfogadja az emberi szervezet, ezért nem kerülhet sor kilökődésre.

2. Az implantátumok érdes felülettel rendelkeznek. Ezáltal kedvezőbb a feltétele az “új foggyökér” biztos gyógyulásának és csontban való rögzülésének.

3. Az implantátumok különleges formája biztosítja a tökéletes rögzülést közvetlenül az implantáció után, és óvja az állkapcsot rágás közben.

 

Milyen esetben használhatók implantátumok?

Néhány példán keresztül bemutatjuk, mikor lehetséges alkalmazni az implantátumot:

•…ha egy-egy fogat kell pótolni.

Azért, hogy a fogorvosnak ne kelljen a szomszédos egészséges fogakat lecsiszolni egy hídpótláshoz, az implantátum alkalmazása lehetővé teszi a hiányzó fog pótlását.

•…ha a felső vagy alsó állkapocs egyik végén egy, vagy több fog hiányzik.

Hagyományos fogpótlásnál csak a nyálkahártyára helyezett kivehető protézis kínálkozik lehetőségként. Implantátumok alkalmazásával ilyen esetben egy rögzített hídnak az alapja teremthető meg.

•…ha a meglévő néhány fog között nagy rés van.

Ilyen hiányok esetében implantátumokat helyeznek el, amelyek a meglévő fogakkal együtt a fogpótlás pilléreiként szolgálnak. Esettől függően készülhet rögzített vagy kivehető pótlás.

•…ha már nincs saját fog.

A hagyományos protézis a nyálkahártyán fekszik. Implantátumok esetében a műfogsort úgy rögzítik, hogy az ne akadályozza a rágást vagy a beszédet.

 

Előnyök

•A fogai stabilan rögzülnek, az “új fogak” segítenek az önbizalma visszanyerésében.

•Jóllehet az implantátumok alkalmazásával sem lehet lemondani a kivehető fogpótlásról, a protézisek mérete gyakran jelentősen csökkenthető és a természetes kiindulóponthoz jobban igazítható.

•A fogpótlást sem a „beteg”, sem a kívülálló nem veszi észre, mivel funkcionálisan és esztétikailag is kedvezőbb a kép. Szívből nevethet(sz).

  

Meddig tartanak az implantátumok?

Hogy meddig viselhető örömmel, az elsősorban a tulajdonosán múlik! Hiszen az alapos szájhigiéniával megelőzhetőek a gyulladások, amelyek veszélyeztethetik az implantátumokat.

Sok páciens évek óta panaszmentesen hordja az implantátumait. Abban az esetben, ha képesek fogorvosuk szigorú tanácsait megfogadni a szájhigiéniára vonatkozóan, kedvező fordulatot vesz életük.

Az üzletekben számos jó termék kapható: a fogkrémektől kezdve az optimális formájú fogkeféken át a fogselyemig.

Ami nagyon fontos:

• Fogmosás naponta 3 alkalommal!

• Félévenkénti ellenőrzés a fogorvosnál!

A jó fog-, és szájhigiéniával nem csak a természetes fogaid egészségét tarthatod meg, hanem az implantátumra helyezett “új fogak” is hosszú időn keresztül biztosíthatják funkciójukat!

 

Dr Borzási Imre