Szőke haj, szolid smink, rúzs nélkül. Koptatott farmer, a szponzor cég pólója, rózsaszín kendő, napszemüveg. Két aranyérmet vesz elő a táskájából, a nyakába akasztja. A tekintélyes súlyú színarany érem egyelőre a bácskapalánkai vitrin felső polcára kerül, hiszen Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok albérletben él Magyarországon.
Hat évesen kezdte a kajakozást, 14 évesen K2-ben már felnőtt jugoszláv bajnok volt. Sydneyben negyedik lett egyéniben, de az olimpiai siker ellenére nem javultak a sportág feltételei Jugoszláviában, ezért édesapja, edzője javaslatára Magyarországra jött, és Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatában edz.
Egész évben edzőtáboroztatok, korán kezdődött az idei év.
Februárban már vízre szálltunk Dél-Afrikában. Ha összeszámolom, nem volt összesen két hét, amit a családommal, barátaimmal töltöttem volna. Nem igazán szeretem a pihenést. Most sok a feladatom, interjúkra, sajtótájékoztatókra járunk. A jelenben élek, nem a jövőben. Mindig az aznapi feladattal foglalkozom. Igyekszem, hogy mindig úgy álljak a feladathoz, hogy a maximumot hozzam ki magamból.
Amióta itt ülünk, folyamatosan nassolsz, pogácsát, aprósüteményt eszel, üdítőt iszol. Úgy tűnik, nincs problémád a súlyoddal.
A legnehezebb a második válogatón voltam – mosolyog, és megeszik még egy pogácsát. Kati néni azt mondta, ha így is megy a hajó, maradhat a súlyom. Az olimpia óta csak fogytam. Azóta nem eszem rendesen, csak itt-ott bekapok valamit.
Kevés szabadidődben hogyan kapcsolsz ki?
Zenét hallgatok, olvasok. Nem szeretem a szirupos szerelmes történeteket, inkább olyan könyvet választok, amelyből tanulni lehet. Színházba ritkán járok, moziban legutóbb a Shrek 2-t és a Jégkorszakot láttam. Télen síelni is járunk. Szeretem a sífutást, de a lányok inkább az alpesi számokat kedvelik. Négy-öt napra enged el Kati néni, de ő is jön velünk, a tiroli Altausee-be, ahol egy szponzor szállodájában lazítunk kicsit.
A döntő után „én vagyok a legboldogabb ember a világon”mondat volt olvasható szádról. Megjelent néhány cikk, amely ezt a legboldogabbat, legmagyarabbnak látta.
Miért nem kérdeztek meg, természetesen azt mondtam, hogy legboldogabb. Magyarul nemrég tanultam meg. Azaz, nem tanultam, inkább ragadt rám a nyelv. Édesapámtól kaptam egy kis könyvet, abban benne voltak a számok, ezt bemagoltam, hogy tudjam, hány métert kell menni edzésen. Megtanultam a többi (számomra nélkülözhetetlen) alapkifejezést, mi az a fokozó, mit jelent magyarul a laza izom. A maximumot azt tudtam, az minden nyelven ugyanaz. Ha valami nem ment, Viski Erzsi segített angolul.
’99-ben tanultál meg gyorsúszni.
Igen, addig mellúszásban evickéltem. Edzésen mindig versenyzünk egymással, Kovács Kati a legjobb futó és úszó közöttünk. Ő 1 perc 4 másodpercet tud 100 méteren, én 14 másodperccel rosszabbat. Súlyzózásban is versenyzünk, ott is Kati a legerősebb. Az elején nagyon megviselt a kemény edzés. De ott volt Kőbán Rita, és nagyon lelkesített, hogy vele edzhetek. Ráadásul kíváncsi voltam, kérdezgettem a nagyokat, és ők mindenre válaszoltak. Én is szeretem, ha a fiatalok odajönnek hozzám, és segíthetek nekik. A válogató óta sokat fejlődtem, egy 17 éves fiú az edzőpartnerem. Nem írok edzésnaplót, helyette inkább nyújtok. A támogatóm bemelegítő krémjei nagyon hasznosak. Fontosnak tartom a nyújtást, a gyúrást, a lazítást. A gyúrónk is fantasztikus, nem szétnyomja a becsomósodott izmokat, hanem csodálatosan fellazítja.
Egyszer csak jobb lettél, mint a többiek, mitől?
Ezt még senki nem kérdezte meg tőlem.
Elgondolkodtál… Többet edzettél, másképp?
Sok büntetést kaptam, mindig plusz feladatokat kellett teljesítenem. Sokat jártam bulizni. Ennek ellenére mindig a maximumot teljesítettem edzésen. Az a helyzet, hogy az utóbbi három hónapban nem is kondiztam. Kati néni ezt a mai napig nem tudja. Persze, most már biztosan megbocsát.
Athénban még azt is elintézte, hogy külön szobában lakhass.
Szállodában laktunk a kajakpálya mellett, hogy pihenni tudjunk, mert a falu messze volt. Belgák, kanadaiak és szlovákok voltak még az épületben. Az Európa-bajnokságon utánam beérkezett egy belga kislány, nagyon elkeseredett volt, kiesett a középfutamban. Sírt, zokogott, próbáltam vigasztalni, hogy még nagyon fiatal, aztán a záróünnepélyre megnyugodott, azt mondta ezután még keményebben edz majd, hogy ilyen ne fordulhasson elő.
Közhelyes és unalmas, és talán megválaszolhatatlan kérdés következik. Az ezüst csalódás lett volna?
Tudtam, hogy a média, a szponzorok, a közönség aranyat vár. Ha kihozom magamból a maximumot, és ezüstöt nyerek, nem lettem volna csalódott. Igaz, nem szeretek kikapni, és aranyat akartam nyerni. Azt nyertem.
Sz. M. K.
