Varga Tamás és Varga Zsolt, a Vasas vízilabdázói jó testvérek, még az Athéni Olimpiára is együtt készülnek. Az évad lezárása után, egy bajnoki ezüstéremmel a zsebben lehetnének akár boldogok is. Az eredményekről, edzésekről és az akarat diadaláról beszélgettünk velük. Hogy kezdődött a sportkarrieretek?

 

V.T. Keresztapám vízilabdázott, én pedig hat éves koromtól úszni jártam. A két sportág találkozása elkerülhetetlen volt, 10 évesen már első bajnokságomon is túl voltam. Ekkor Szolnokon éltünk, felnőtt pályafutásomat is az ottani szövetségben kezdtem, majd 19 évesen jöttem Budapestre, a Vasashoz.

V.ZS. Pályám hasonlóan kezdődött, de az én utam Szolnok után először a Honvédhoz vezetett és onnan igazoltam át a Vasasba, hogy módon legyen egyszer a bátyámmal közösen dobogóra állni.

 

Milyen sikerek állnak mögöttetek?

V.T. A két KEK győzelemre vagyok a legbüszkébb és a világbajnoki aranyra, remélem ezt a sort az olimpia után folytathatom.

V.Zs. Szuperkupa és Magyar kupa győzelmeim remélhetőleg Athénban újabb arannyal egészülnek ki.

 

Tamás, neked nem volt zökkenőmentes a pályafutásod, de te mindig újrakezdted és mindig a csúcsra jutottál, ez minek köszönhető?

V.T. 1997-ben lesérültem, és ennek hatására másfél éves szünetet kellett tartanom. Fel sem merült bennem, hogy nincs tovább, és 1999-ben már újra vízben voltam. A másik ügy egyszerűbb volt, 2002-ben két hónapra eltiltottak, de ez csak a Szuperkupáig tartott.

Mindkét esetben jó érzés volt, hogy a csapat nem hagyott magamra és Kemény Dénes is hitt bennem. A sérülés után sokan siettek a segítségemre, többek között egy kiváló orvos, akinek a jövőmet köszönhetem, az edzőm, és a csapattársaim.

 

A rehabilitációhoz milyen út vezetett?

V. T. Szigorú étrend és edzésterv szerint élek. Húst szinte egyáltalán nem eszem, csak halat, és a fehérjét általában nem keverem szénhidráttal. Tejtermékeket sem fogyasztok, és az édességek közül is csak a mézzel és barnacukorral készültek jöhetnek számításba. Amikor kemény versenyek vannak, akkor ezt a fényűzést sem engedem meg magamnak. Ezzel megelőzőm a felesleges kilók kialakulását is. Viszont rengeteg táplálék-kiegészítőt, zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, és általában 100 százalékos gyümölcslevekkel biztosítom a szükséges folyadékmennyiséget.

 

Ezt az életmódot a családom is követi, 2 éves kislányommal is sikerült megszerettetnem a zöldségeket, gyümölcsöket, amiket megpróbálunk bio-termesztésből beszerezni.

 

Az olimpiai felkészülés jelent valami pluszt?

V.T. Ugyanezeket az elveket követem, csak ha lehet még szigorúbban.  

 

Zsolt, te is ennyire elszánt vagy?

V.Zs. Mindenképpen tudatosan táplálkozom, mert az erőnléthez és a fizikai igénybevételhez ez elengedhetetlen, de nem vagyok ennyire szigorú magamhoz.

 

Jut idő lazításra? Mivel kapcsolódsz ki?

V.T. Nekem a család jelenti az igazi kikapcsolódást, az edzések között másra nem is igen jut idő. Most csak arra koncentrálok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, bekerüljek a csapatba, és megfeleljek az irántam tanúsított bizalomnak. Kemény ellenfeleink lesznek.

 

A kudarcokat hogy dolgozod fel?

V.T. Nem szívesen gondolok rá, de tanulok belőle. A kudarc tanított meg arra, hogy a fegyelem és az összpontosított figyelem döntő jelentőségű a sportban.

 

A köztudatban a vízilabda elit sportként él. Talán a hagyományok miatt is, és hogy a játékosok legtöbbje diplomás, vagy annak készül. Ugyanakkor vannak sportok, amelyeket ebből a szempontból negatív hírnév övez. Szerinted mi ennek a szemléletnek az oka?  

V.T. A vízilabda meccsek sokszor nem a vízben, hanem a fejekben dőlnek el. Persze elengedhetetlen a jó kondíció, de a stratégia, a rögtönzés és az összpontosítás együttes képessége már elsősorban intelligencia kérdése. Ráadásul a vízben jóval nehezebb megoldani a technikai feladatokat, mert nemcsak az ellenfél, hanem a víz ellenállását is le kell küzdeni.

 

B. G.