A Tisza holtágán találkoztunk Kovács Katalin olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok kajakosunkkal. Komolyan edzett. Ezúttal koedukált csapatban. Az athéni olimpia óta Kolonits György és Janics Natasa két bátyja is csatlakozott hozzájuk. Furcsa a fiúkkal dolgozni, mondta Kata, ez is egy kihívás!
Olimpiai bajnokként karba tehetné a kezét, feltehetné a lábát az asztalra, és nyugodtan szemlélhetne a környezetét, mondván: már mindent elértem, amit el lehet érni. De az nem Kovács Katalin lenne. Nem jellemző rá a lazsálás, pontosan tudja, mindig mindenért meg kell dolgozni. A hajnali kelés, a napi három-öt órás edzések, a hétvégi utazások, a hosszas összezártság, az edzőtáborok határozzák meg mindennapjait.
Athén óta változott az élete?
Maradtam az MTK-ban, Fábiánné Rozsnyói Katalin maradt az edzőm, majdnem minden a régi. Viszont van két kiskutyám. Eddig csak a párom hiányzott a felkészülés és az edzőtáborok alatt, most a két kis angol buldog is állandóan az eszemben jár. Édesek, megvigasztalnak, pillanatok alatt jó kedvre derítenek, feltöltenek energiával.
Szolnokon készülnek az idei versenyidő-szakra.
Ahogyan korábban is, de az furcsa, hogy eddig nagy csapatban edzettünk együtt, most meg szinte kong a faház. Még meglepődöm, hogy mások jönnek ki azokból a szobákból, ahol korábban Viski Erzsóék laktak. De az élet megy tovább, változik. Ahhoz sem szoktam hozzá, hogy koedukált lett a csapatunk. Az athéni olimpia óta velünk edz Kolonits Gyuri, és az edzőtársam, Janics Natasa két bátyja is csatlakozott hozzánk. Furcsa a fiúkkal dolgozni, ugyanakkor igazi kihívás is. Más a hangulat, de nem panaszkodhatunk, talán csak az időjárásra. Megtréfál minket, mert folyamatosan esik. Rövidebb távú edzéseket nem is lehet tartani, mert mire bemelegítenénk, máris vége, és hamar megfáznánk.
A virtuális társ és a valódi
Milyen technikai újdonságok segítik a felkészülésüket?
Talán az egyik legfontosabb és legtöbbet használt eszköz a GPS-es pulzusmérős óra, amelyet a Garmintól kaptam. Hosszabb edzéseken nagyon jó hasznát vettem eddig is. Hiszen olyankor csak magamban ülök a kajakban, és mindössze a virtuális partneremmel tudok versenyezni. Ehhez viszont remek volt az óra, hiszen beállítottam, hogy mikor, hol kell járnom, milyen tempóban kell lapátolnom. Az óra pedig jelez, és nem hagyja, hogy visszaessen a tempóm. Ráadásul akkor is sokat segít, amikor alapállóképességet fejlesztünk, mert meghatározott pulzusszámon tartja a terhelésemet. Akkor a leghatékonyabb az edzésmunka, és ezért remek társ az edzéseken. Persze, azt sem engedi, hogy túledzzem magam, így, szerintem igazán hatékonyan segíti a felkészülésemet.
Hogyan tudja a szerelmet összeegyeztetni az élsporttal?
A párom, Hoffmann Ervin nagyon toleráns. Ő maga is sportolt, méghozzá kenuzott, így jobbára megérti, ha fáradt vagyok, ha nyűgös vagyok, vagy bármi más bajom van. Ilyenkor látja rajtam, vagy ha nyűgösebben szólok hozzá, akkor érzi, hogy most tanácsosabb kicsit nyugton hagynia. Akkor magamban lezárom a dolgokat, megbeszélem magammal, hogy mi miért van úgy, ahogy, és körülbelül fél óra múlva már minden rendben, nincs semmi gond. Elpárolog minden bajom, mérgem, és nyugodtan folytatjuk ott a beszélgetést, ahol korábban abbahagytuk. Nem mondom, hogy egyszerű, de ilyen az életritmusom, így ebbe kell beleillesztenünk mindent. Ez is egy kihívás, de eddig sikerült. Most kicsit több időt töltöttem Budapesten, így sokat voltunk együtt, de megint elkezdődtek az edzések. Hét közben Szolnokon vagyok, míg ha csak módunk van rá, a hétvégéket együtt töltjük.
Korábban mondta, hogy tanul. Most is jár iskolába?
Elvégeztem a TF-en a szak-edzőit, és most a sportmenedzser-rekreáció szakra járok ugyanoda. Másodéves vagyok, és eddig óriási szerencsém volt, ugyanis a korábbi vizsgáim egy részét beszámították, így azokból nem kellett ismét felelnem. De mostantól már nekem is egyre több tantárgyam lesz, így az edzések között többet kell majd tanulnom. Néha nem egyszerű, mert a tankönyv első oldala után szinte elalszom, olyan fáradt vagyok, de, persze ezt nem engedhetem meg magamnak. Azért kezdtem el az egyetemet, illetve folytattam, mert úgy gondoltam ez még éppen belefér a mindennapjaimba. Eddig megoldottam a tanulást, remélem ezután sem lesz nagyobb gondom vele.
Ha a hajamba kap a szél
Két éve nyáron, egy sportnapon találkoztunk, ahol éppen motorozott. Most autóval, vagy motorral jár?
Nagyon szeretek motorozni, de az edzőcuccaimat, sajnos nem tudom vinni vele, így jobbára marad az autózás. Ráadásul az idő sem nagyon kedvezett a motorozásnak, nem is ültem még az idén rajta. Valamint a párom elszakította a bicepszét, így még nehezebb lenne a motorozás. Majd később, ha jobb idő lesz, és mindketten ráérünk, akkor ismét motorra pattanunk. A száguldás nem a mi formánk, de a sebességet szeretjük. Jó érzés, ahogy az ember hajába kap a szél, de a biztonságunk a legfontosabb, így csak józan mértékletességgel „sietünk”.
A kajakozás és a TF-en végzett mozgás mellett más sportágat is kipróbál, ha ideje engedi?
Minden vizes sportot szeretek, így például az egyik kedvencem a jet-skizés, és ha tehetem, hódolok is ennek a szenvedélyemnek. De minden mozgásformát szívesen kipróbálok. Nemrég meghívtak Budakalászra egy fitnesznapra. Én pedig óriási lelkesedéssel belevetettem magam a kick-boxba. Nagyon tetszett, és végigedzettem az egészet. Amikor ugráltam, fel sem tűnt, hogy ez enynyire fárasztó. Igaz, közben is éreztem, hogy rendesen megmozgatom az izmaimat, de nem tűnt vészesnek. A következő három-négy napot viszont nem kívánom senkinek, olyan izomlázam volt, hogy azt hittem az életben nem múlik el. Furcsa, mert rengeteget edzünk, ám az is igaz, hogy teljesen másfajta mozgásokat végzünk. A fitnesznek ez a vállfaja nagyon megtetszett nekem, úgyhogy, ha egyszer befejezem
a kajakozást biztosan erre járok majd. De addig is marad a kajak a kedvencem.
Kajakútvonal, kezdőknek
Ha tanácsot kérnének öntől a kezdők, hogy hol ismerkedjenek meg a sportág alapjaival, hol érdemes hazánkban vízi túrán részt venni, ön mit ajánlana?
Azt gondolom, hogy aki még soha nem ült kajakban, annak érdemes nyugodt vízen kipróbálnia, milyen érzés. Ahol mi edzünk, Szolnokon, nagyon nyugis a víz, hiszen a Tisza holtágán vagyunk. Ráadásul a környék is gyönyörű, úgyhogy itt igazán kellemes élményekkel gazdagodva lehet próbálgatni a kajakozást. Hasonlóan jó hely a Római-part is. Amikor kicsik voltunk, akkor ott edzettünk, ott is jól meg lehet tanulni az alapokat. Ha túrára mennének, akkor érdemes Eperjeske-Tokaj útvonalon megismerni a Tiszát, de természetesen rengeteg túra indul mindig, úgyhogy választék van bőven. Azt gondolom, érdemes baráti társasággal menni, úgy nem olyan megterhelő, mert rengeteg pozitív élmény is éri a keményen lapátolókat, és évek múlva is biztosan lesz miről mesélniük egymásnak. Óriási élmény, aki megteheti, legalább egyszer mindenképpen vegyen részt egy ilyen túrán.
Jármi Hilda