Barta Nóra, aki a hazai műugró hölgyek közül jelenleg messze a legsikeresebbnek mondhatja magát, a februári, Athénban megrendezett Világkupán kiharcolta az olimpián való részvétel jogát. Az épp csak 20 esztendős, karcsú lány máris profi módon nyilatkozik: sokmindenről beszélgettünk.

 

Nóri, mi vesz rá egy 8 éves pici lányt, hogy műugrani kezdjen, míg a társai a langyos medencében keresik az úszógumijukat?

A kezdetek kezdetén még nem kizárólag csak műugrással foglalkoztam. Lány létemre legszívesebben fociztam, s a fiúk szerint is elég jól ment. Még azon is elgondolkodtam, hogy komolyabban futballozzak, de valahogy akkoriban sem volt előtérben a női szakág, nem látszott benne perspektíva. Talán ma már nem hangzik nagyképűnek, hogy bármit is sportoltam a legügyesebbek között voltam, az edzők szerették volna, ha maradok. Később a kézilabda csábítása volt erős, de végül a vizet, az ugrást választottam.

Jól döntöttél, hisz sorban érkeztek a sikerek.

Eleinte, amíg nem nő be az ember feje lágya, csak csinálja, amit az edző mond, lejár az edzésekre, egyik nap jön a másik után. Érezni a fejlődést, de hogy ez mennyit ér, az csak a versenyeken derül ki.

 

1998-ban, 3 méteren ifi Eb-t nyertél, sőt 1 méteren egy ezüstöt is begyűjtöttél, majd egy év múlva ifi világbajnok, 2000-ben junior Európa-bajnok lettél. S az idén felnőtt mezőnyben képviseled Magyarországot az olimpián. Nem rossz sorozat!

Hát igen, ez így jól hangzik, de tudjuk, hogy azért voltak közben kevésbé sikerült versenyek is. Azokból legalább annyit lehet tanulni, mint a sikerekből, és helyre is teszi az embert. Sok apró részletből áll össze a jó eredmény, nem elég, hogy számtalan edzés után elsajátítok valamit, azt akkor, abban a pillanatban a versenyen hozni is kell.

 

Az athéni Világkupán megmutattad. Az olimpiai részvételt sikerül biztosítanod.

A legutóbbi vébé nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, s az athéni nagy verseny volt az utolsó lehetőségem, hogy kvalifikáljam magam. Úgy edzettem előtte, ahogy talán még soha, mindent ennek rendeltem alá, mert hatalmas kudarc lett volna kihagyni az olimpiát. Nagyon izgultam a verseny előtt, nyomott a tét, ráadásul reggel kezdődtek a selejtezők. Nem vagyok jó ébredő, nekem legalább 4-5 órával kell felkelnem a verseny előtt, hogy maximálisan koncentrált legyek. Ha 9-kor ugrani kell, akkor hajnali 4-5 felé ébresztő van. Az is nehezítette a dolgom, hogy rengetegen voltunk, ezért mintegy 35 percenként került ugyanarra a versenyzőre sor. Ez persze mindenkinek ugyanolyan nehézséget jelentett. Szerencsére a nem túl optimális előjelek ellenére jól ugrottam a selejtezőben, s már a legjobb 12 közé kerüléssel bebiztosítottam 3 méteren az ötkarikás indulásomat. Az sem utolsó, hogy a mezőny krémje ott volt, azok a pontozók, akik az olimpián is döntenek a sorsunkról, láthatták, hogy mire vagyok képes, apróság, de még jól jöhet.

 

Hogyan készülsz mostanában? Milyenek az előjelek?

Viccesen azt is mondhatnám, hogy jók az előjelek, megnéztem a programot, s nem lesz csak délutáni versenyem, így extrém koránkeléssel nem kell számolni az olimpián. Most a munkáé a főszerep. Öszszeállítottunk a szakmai stábban egy olyan programot, mely igen erősnek számít a női mezőnyben. Gyakorlok egy olyan ugrást is, mely még a fiúknak sem könnyű, azon dolgozunk, hogy olyan biztonsággal és minőségben tudjam kivitelezni, hogy a versenyprogramom része lehessen.

 

Milyen állomások vannak még az idén?

Májusban Európa-bajnokságon veszünk részt, ami egy fontos erőfelmérés lehet. A kontinens élmezőnye megmutathatja mi van a tarsolyában, ki mivel készül. Érdekes verseny lesz, jó lenne minél előrébb végezni, de számomra ez tényleg csak egy állomás lesz, a végcél az olimpia.

 

Milyen eredményre számítasz Athénban?

Erről nagyon nehéz beszélni. Nagyon sok mindentől függ, a mezőny nagy része hasonló repertoárral és képességekkel rendelkezik. A pillanatnyi forma 5-10 helyezéssel „dobhatja” lejjebb vagy feljebb az embert. Nagy álmom, hogy dobogóra állok, de ahhoz tényleg mindennek össze kell jönni.

 

Ha épp nem edzel, mi foglalkoztat? Tanulás?

Egy éve az érettségi után   – az előzetes terveknek megfelelően – nem jelentkeztem sehová, az edzésre és az olimpiára koncentráltam. Most már kicsit távolabbra tekintve felvételizek a Testnevelési Egyetemre, nyáron lesznek a vizsgáim. De most minden az olimpiától függ, még az is lehet, hogy nem maradok Magyarországon.

 

Mesélj!

Több tengerentúli egyetemtől is kaptam ösztöndíj ajánlatot. De csak abban az esetben fogadom el valamelyiket, ha az olimpián érmet tudok szerezni.

 

Mi ennek az oka?

Úgy gondolom, hogy az én személyiségemnek a sportszakmai felkészítés hazai metodikája jobban megfelel, mint az amerikai.   Pillanatnyilag, ha a műugrásról beszélünk, a legfontosabb célom, egy olimpiai érem. Ha ez most nem jön össze, akkor mindenképp Magyarországon készülök még egy négyéves periódust a következő játékokig. Amennyiben Athénban sikerül dobogóra állni, már fontosabb lesz a nemzetközi tanulmány, s akkor amerikai ösztöndíjas leszek.

 

Mit szeretnél tanulni?

Szinte mindenre lehetőségem lenne, akár még FBI ügynök is válhat belőlem. Ha elérkezik az idő, majd eldöntöm, hogy melyik irányban tanulok tovább.

 

Az élsport mellett nem sok szabadidőd van. Megéri ekkora áldozatot hozni?

Olyan mindennapi dolgokról mondunk le, melyek bárki számára elérhetők, így ebben a felfogásban kevésbé értékesek, de olyan élményekkel gazdagodunk, melyek kevés embernek jutnak osztályrészül. Nyilván azért választja ezt az utat az ember, mert egyrészt képes rá, másrészt szereti is csinálni. Anélkül nem megy. Amikor fönn állsz a dobogó tetején, és neked játsszák a himnuszt, tudod, hogy nem is volt olyan nagy az áldozat.

 

Szarvas Zoltán