Az arcmániás testfotós

ADOMÁNY, VAGY ÁTOK

Szakmailag előny, emberileg átok

– Alapvetően kétféle férfi van: az egyik mellcentrikus, a másik a fenékre koncentrál. Engem a Jóisten azzal “vert meg”, hogy arcmániás vagyok – mondja. – Amíg az arcon nincs tökéletes harmónia, addig a testet nem is látom.  

– Hogy éred el mondjuk a szépségversenyek amatőr versenyzőinél, hogy felszabaduljanak előtted?

– Volt egy időszak az életemben, amikor túl sok minden “összejött”, depressziósnak éreztem magam. Kénytelen voltam feladni eredendő idegenkedésemet a dilibogyókkal szemben, és megkértem a dokimat, írjon föl valamit mélakór ellen. Két nap után el is múlt. De 2 hónapig tartott a kúra, azt ajánlották, csináljam végig. Egyszercsak azt vettem észre, sokkal jobban látom, mi történik az emberek fejében. Hülyén szól, de aki ismer, tudja miről beszélek: mintha belelátnék a gondolatokba. Valójában nem látok semmit, csak sokkal erősebben érzékelem és olvasom a gesztusokat, grimaszokat, apró nonverbális jeleket.

– Nevezhetném ezt szakmai ártalomnak is, mert bár fotózáskor segít… 

– …emberileg viszont átok, néha az, mert túlságosan is sokat “látok”. De szakmailag előny ez a szenzibilitás, egy fotózásnál minden apró részletre, rezdülésre oda kell figyelni. Mindenki, aki a kamera elé áll, viselkedni kezd. A legjobb formáját szeretné hozni, de mivel nincs mindig kellő önkontrollja, begörcsölhet. Az igyekezettől merevvé, természetellenessé válhat. A lányokat például gyakran a pasijuk is elkíséri a fotózásra, és ez még tovább fokozza a zavart, hiszen én épp azokat az arcokat kérem tőlük, amit egyébként csak a párjuknak adnak. Amikor Laky Zsuzsát, Európa Szépét fotóztam…

–  …az   Európai Uniós csatlakozás alkalmából futott kampányról van szó, a fotókat Európa nagyvárosaiban láthattunk…

–  …ott   ült a fotózáson a barátja is, és amikor dolgozni kezdtünk, a lány szeme mindig odarebbent a srácra. Aztán a fiút odébb ültettük, hogy NE is lássák egymást, és azonnal megjelent az a nagyon szép arc, ami fémjelezte ezt a nemzetközi kampányt. A srácok többségét eleve irritálja, ha egy idegen férfi fotózza a barátnőjüket: féltékenyek, nyűgösek, értetlenek. Pedig ha hagynák, hogy a lány a maximumot hozza ki magából, boldoggá tennék, aztán villoghatnának a több srác között: na, látjátok, lúzerek, ez az  ÉN barátnőm! Ha együtt jönnek, először a fiúkkal barátkozom. Ha megnyerem őket, biztonságban érzik nálam a lányt, akkor ők is és a csajok is megnyugszanak, kinyílnak: végre elkezdhetünk dolgozni. Nemcsak a lányokra igaz, hogy ügyelni kell a harmóniára. Amikor Kamarás Ivánt fotóztam a Gillette kampányához, jólesett, hogy ő is azt mondta, rég érezte ilyen biztonságban magát fotózáson. Előre tudta, nem pocsék képek készülnek róla.  

– Az arc és a szem árulkodik.

– Nemrég, fotózás közben azt láttam, hogy a lány szeme nem a megszokott módon áll, mintha “befelé koncentrálna” valamire. Aha, megvan! Megkértem, köpje ki a rágóját, és azonnal minden rendbe jött. Nem rágta, mégis óhatatlanul arra figyelt – és ez megjelent az arcon. Én láttam.

KIT SZERET A KAMERA?

Egy tökéletes rejtély

– Azonnal látod, hogy egy nőben mi a szép, mire koncentrálj?

 – Amíg bele nem nézek a keresőbe, azt sem tudom eldönteni, szereti-e majd a kamera a modellt, vagy sem.

– A szemed még nem viselkedik kameraként?

– Hál’Istennek az pasiként viselkedik. Ismered Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét, ahogy kézbe veszem a kamerát, mintha kicseréltek volna, másképp látom ugyanazt. És néha olyanokat mondok a lányoknak, amit jól nevelt férfiként soha nem mondanék, de fotós-üzemmódban teljesen rendjén van, nem szokott sértődés lenni belőle. Ellenkezőleg, amikor nincs a kezemben a kamera, akkor előbb zokon vesznek egy-egy kritikus, szakmai megjegyzést. Aztán meg megbocsátanak… De hogy ki a jó nő, az nekem is tökéletes rejtély. Annyit már tudok, hogy kétféle jó nő van. Az egyik, akivel jól érzed magad, elviszed vacsorázni, bombázónak látod. Aztán ugyanaz a nő a kamerán keresztül nézve néha teljesen megváltozik, mások lesznek az arányok, az amit eddig imádtál benne, sehogy nem jön le a fotóról. Nem látom a csodaszép szemét, a lába, amiért addig megbolondultam, vastagnak hat, a melle, amitől már első látásra leizzadtam, túl nagy a testhez képest, s még a bőre sem olyan hamvas, mint amilyennek én láttam.

– Ilyenkor mit mondasz neki?

– Néha pánikba esem, mert annyira nehéz egy jó nőnek elmagyarázni, hogy nem fotogén. De az öreg halász is megmondta: az ember küzdelemre született. Addig birkózunk, amíg csak összehozzuk azt a képet…

– A másik típus?

–   A másik típus szürke egérként érkezik, az utcán talán észre sem venném, aztán lesminkelik rendbe kapják a fején a rőzsét, és ekkor nem tudom mi történik, de egyik pillanatról a másikra valamilyen metamorfózison megy át, és ettől szabályosan beleszeret a kamera, nem vagyok képes abbahagyni a kattogtatást, minden kép üt.

CSALÁS VAGY ILLÚZIÓ

Fejnyújtás, fájdalom nélkül

– Hogyan csalsz?

– A szépségipar folyamatos konszenzusokból épül. Ha magát a rendszert működtetni akarom – és kénytelen vagyok, ha nem akarok kizuhanni belőle! -, akkor igazodnom kell a mindenkori “elvárásokhoz”. Épp ezért olyannak fotózom a modelleket, hogy az belesimuljon a nemzetközi fősodrásba. Vannak ikonszerű arcok, amelyek akár egy korszakot is meghatározhatnak, most például a szabálytalan Angelina Jolie talán a legkedveltebb. De “meg kellett tanulni” az ő arcát is. S mikor már tömegesen elfogadták, akkor akár csúnyának is fotózhatták, hiszen addigra létrejött a közönségben egy megállapodás: ő igazán szép. Azt sokan tudják, hogy a kamera általában erősít, többnyire szélesebbnek mutatja az arcot, mint ahogy élőben látjuk, nincs mit tenni, a kamera kíméletlen, és sajnos, a vékony lányokat jobban kedveli.

– Olyan, mint ez a világ. De hogyan lehet kiküszöbölni ezt a “torzítást”?

– Többféleképpen is. Mondjuk úgy, hogy teleobjektívvel fotózunk, a lehető legtávolabbról. 

– A másik út ugye az, amikor számítógéppel belepiszkálnak a fotóba, megszépítik. Lehet ezt korrekciónak is nevezni, de csalásnak is.

– Ez tényleg súlyos dilemma. Megtehetem-e, hogy egy kevésbé ismert arcot is, hozzáigazítok a nemzetközi trendhez? Merthogy egy kicsit keskenyebb arccal jobban néz ki. Bevált gyakorlat mostanában, hogy a modellek, színésznők fejét keskenyítik, bőrüket számítógépen kivasalják, szemüket átszínezik, derékról a kis feleslegeket leretusálják. Olykor még a melleket, ajkakat is megnagyobbítják, a nagyobb orrot meg kicsinyítik. Eddig nem szoktam elmenni, felerősítem ugyan azt, ami szép, de csak olyan mélységig nyúlok bele egy képbe, hogy azt rajtam kívül senki észre ne vegye, s ha tényleg nem látszik, még maga a modell sem veszi észre. Akkor nem is annyira súlyos az a beavatkozás, nemde?

 – Más kérdés, hogy sokak szerint a mesterséges, számítógépes vékonyítás anorexia terjedésének egyik oka. A hétköznapi lányok elhiszik, hogy az álom a valóság.

– Akkor én hadd üzenjem innen nekik: fel a fejjel, ébredjetek fel! Amit a címlapokon láttok, az a mai számítógépes-digitális technika csúcsterméke, nem hús-vér emberek, hanem komputerikonok. Ne is birkózzatok velük.  

TESTSZÉPÍTÉSZ

Kinek van esélye?

– Milyen most a szép test?

– Fotósként nagyon sokszor szembesülök azzal, hogy gyönyörű, arányos testű lányok bízva a szépségükben teljesen elengedik magukat, elhanyagolják a testüket, és 1-2 év alatt kizuhannak a piacról. A másik fele meg túledzi magát. S ezt néha épp a tréner tanácsára teszik. Merthogy a konditeremben a sok izom a szép. De a legszebb izomzat is zavaró lehet, ha épp valamilyen kifinomult, törékeny vagy nőiesen nőies képet akarunk készíteni. Nagy szükség lenne egy olyan edzésmódszerre, amely kifejezetten a modellkarrierre készülő lányok edzését szolgálná. Horváth Éva szépségkirálynő mesélte, ő is rengeteget edzett, amikor egyszer csak a párja panaszkodni kezdett, hogy túl nagy és vastag lett. Nem hagyta abba a kondizást, hanem váltott: azóta karbantartó edzésre jár, és gyönyörű.

– Több szépségversenyen is fotóztál, legutóbb a Miss Balaton döntőjén is. Mindig tudod, ki lesz a győztes?

– Egyre inkább nem. Az első versenyeken még megmondtam. Mostanában már csak ötven százalékos az arány, egyszer sikerül, egyszer nem.

– Manapság kinek van esélye?

– Fontos, hogy amikor a lány a színpadra lép, tényleg legyen ott valaki, legyen a jelenlétének súlya, jelentősége. Hosszú tud lenni a kifutó, az összes lelki nyavalya előkéredzkedik, míg a lány a végére ér. Az egészséges nő tempósan és biztosan jár. Persze kivételek mindig vannak. Emlékszem, nem is olyan rég egy olyan lány nyert valamelyik versenyen, aki szinte becsoszogott a színpadra, de ezt szörnyen erotikusan csinálta – nyert is. Azért ezt keveseknek ajánlanám, ha a szerep mögött nincs erős személyiség, közröhejjé is válhat.

 – Miért van, hogy a versenyeken szereplő lányok nem mernek bátrak, eredetiek lenni, ha megszólalnak, hanem igyekeznek besimulni a többiek közé, és sztereotip mondatokba kapaszkodnak? Lásd. “Szeretem a mákos tésztát, és célom a világbéke.”

– És mondd, melyikünk elég bátor ahhoz, hogy “kiragyogjon a karból”? Te elszavalnál valamit az Oktogon közepén egy szál bikiniben?

K.B.