Vannak, akik egyik percrõl a másikra összeomlanak, kész, nem bírják tovább, katasztrófa. Mások szívósak, hajtanak a munkahelyükön, eredményesek, sõt a magánéletük is álomnak tűnik. Találd meg belsõ egyensúlyodat, gyõzd le a depressziódat, ha van. Ha jó vagy, legyél jobb! Elmondjuk, hogyan lehetsz eredményesebb küzdõ az életben – sportokkal.
VÁLASZOLJ!
A környezetemmel kialakítandó tartós és pozitív (egészséges) egyensúlyhoz elengedhetetlen, hogy valós ismereteim legyenek a „világról“, saját magamról, és arról, mihez akarok kezdeni magammal ebben a világban (azaz céljaimról). A kérdések, amelyek felmerülnek ezen identitáskeresõ belsõ munka során:
– Mennyire reálisan ismerem a világot, honnan szereztem ezeket az ismereteimet?
– Milyen is vagyok én, hogyan váltam ilyenné és hová tartok?
– Melyek az igazán fontos dolgok számomra, és melyek azok, amelyekhez csak mások (a környezetem) miatt ragaszkodom?
– Az alkalmazkodás egyenlõ az önfeladással?
– Mennyi erõfeszítést kell tennem a körülöttem élõk megváltoztatásáért?
– Milyen módon tudok hatni a számomra fontos embertársaimra?
– És egyáltalán, hol húzom meg azt a határt, amelyen belül a számomra fontos embereket elhelyezem?
– Miért van az, hogy sokan óriási (és többnyire sikertelen) erõfeszítéseket tesznek a környezetük megváltoztatására, míg mások csak szelíden (de eredményesen) próbálnak hatni embertársaikra?
LÁTVÁNYOS ÖSSZEOMLÁS
Sokszor tapasztalhatjuk napjainkban, hogy valaki a környezetünkben egy látszólag váratlan esemény hatására látványosan összeomlik. Természetesen mindenkit érhet olyan súlyos veszteség, amely megviseli – de az, hogy mit minõsítünk súlyosnak, és mennyi ideig visel meg bennünket, az már a belsõ egyensúlyon, az identitás szilárdságán, és az illetõ személy énerején múlik. Sajnos, túl sok embert látok törékeny egyensúlyban élni, hamis kompromisszumok hálójában vergõdni, azzal az önfelmentõ ideológiával, hogy „nem tehetek mást, ilyen ez a mai világ“ – miközben az illetõ nem hajlandó befelé nézni, és igazi önmagát, az ún. mély-énjét megkeresni. Ez persze részben érthetõ. A belsõ, egyedi és saját út mindig sokkal nehezebb, emberi mivoltunkból adódóan fájdalmasabb – míg a külsõ út egyszerűbb, könnyebb, és a felszínen élvezetesebb is.
ALKALMAZKODNI TRENDI?
Az emberi természetnek része a közösséghez tartozás vágya (más szóval roppant kellemetlen kilógni a többség jelentette sorból), és persze a saját magunkról kialakított, minél kedvezõbb benyomások kialakítására való törekvés (azaz egyáltalán nem mindegy, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólunk). Mivel az egyénenként nagyon különbözõ emberek csak úgy képesek sikeresen együtt élni közösségekben, hogy egyéni vágyaik, szokásaik egy részét feladják, a társadalmi együttélésnek az alapja az alkalmazkodás. Ez azt is jelenti, hogy képesek legyünk elfogadni azoknak a csoportoknak a gyakran szinte tetszõleges, vagy akár irracionális konvencióit, amelyekhez tartozni szeretnénk. Azaz, még akkor is átvesszük a csoportunk által jóváhagyott és automatikus viselkedésmódokat, világszemléletet, ha erre semmilyen objektív okunk sincs. Legfeljebb kitalálunk hozzá magunk számára is meggyõzõen hangzó (ál)indokokat. Ez az alapja a divat jelenségeinek, a trendi életmódok követésének. Nincs is ennek semmi hátránya addig, amíg képesek vagyunk megõrizni ön-azonoságunkat, a belsõ egyensúlyunkat.
VIGYÁZZ!
Sokunk életét már annyira áthatja a környezet által szuggerált (azaz tudatosan nem kontrollált) értékrend, hogy az egyensúly felborul. Mégpedig sokkal kisebb külsõ behatásokra, mint azok esetében, akik magukat belsõ munkával építik fel.
(SZÉPSÉG)IDEÁL ÉS REÁL
Miközben bizonyos rétegek számára divat lett az egészséges életmód, a világ rossz irányba halad. A fogyasztói társadalom megtévesztõ hatását csak tudatos erõfeszítésekkel és „önneveléssel“ lehet kiküszöbölni. Tökéletességre törekszünk, de eltávolodunk a belsõ értékektõl. Mesterséges igényekhez próbálunk alkalmazkodni akkor is, amikor olyan idomok után sóhajtozunk, amelyekkel a címlapsztárok rendelkeznek. Folyton csak a kirakatnak élve könnyen felszínessé válik és kiüresedik az életünk. A belsõ harmónia megteremtéséhez bizonyos mértékben el kell tudnunk szeparálódni a külsõ hatásoktól, amelyek hamis szépségideálokat és kreált szükségleteket teremtenek. Más szóval: a csupán a külvilág által, és jórészt a külvilág számára létrehozott „maszkok“ könnyen összetörnek, míg a mélyén lassú belsõ folyamatai (és szenvedései) által érlelt szilárd identitás ellenáll a külsõ zavarásoknak.
FONTOS!
A szilárd identitás õszinte önismeretre épül, amelyhez a testmozgás nagymértékben hozzájárul.
SEGÍT A SPORT
És hogy milyen jellegű sport segíti legjobban identitásunk megszilárdulását? Erre – bármilyen kényelmes is lenne – nincsenek örökérvényű receptek. Érdemes ebben is õszintén magunkba nézve dönteni, és minél többféle mozgásformát kipróbálni. Lehet, hogy a végletekig túlhajszolt topmenedzsernek legjobban az esti magányos futás fog tetszeni, vagy a lelassító jóga, nem pedig az annyira trendi squash. Amíg a többnyire magukban dolgozókat valamilyen csapatsport hoz egyensúlyba, mert megéli közben a másokkal versengve együttműködés kellemes izgalmát, addig egy tanárnõ esetleg az aerobik órán tudja kiadni magából a feszültséget, megtapasztalni fáradtsága mögött a minden akadályt legyõzni képes energiák áramlását.
HA NEHÉZ A VÁLASZTÁS…
Sokan azért hagynak fel viszonylag gyorsan a lendületesen megkezdett sportélettel, mert nem találnak örömöt a választott mozgásformában, amelynek felkutatása néha idõigényes folyamat, és piackutatást is igényel. Fontos, hogy ismerjük önmagunkat, az igényeinket, és megvizsgáljuk, miként teremthetnénk meg az egyensúlyt az életünkben. Megesik, hogy az emberek elõítéletesen kezelnek egy-egy mozgásformát (például túl lassúnak ítélik a jógát), aztán ha adnak maguknak egy esélyt, és kipróbálják, beleszeretnek.
TIPP!
Akik munkájuk során egész nap rohannak, és kevés szabadidejükben is a pörgõs sportok oltárán áldoznak, közelebb kerülnének a lelki egyensúlyhoz, ha kicsit lelassulnának, és befelé figyelnének.
SPORT ÉS ÉLETRITMUS
Mivel az egészség bizonyos értelemben az õs-sejtekig beprogramozott működési ritmusnak megfelelõ összhang belsõ lényünkben, ezért elengedhetetlenül fontos kiegyensúlyozó szerepe van
– a ritmikusan ismétlõdõ mozgással járó sportoknak az egészségünk szempontjából. Amikor futunk, az érdektelenség oldódik, az én-hatékonyság érzetünk viszont nõ, és ezzel máris csökken az (ebben a zavaróan bonyolult mai világba belekódoltan gyakori) alkalmatlanságérzet.
– Depressziós betegek körében végzett vizsgálatok is bizonyították, hogy a kezelésükbe beépített rendszeres kocogás által csökkenhetõ a lehangoltság mértéke, ami szintén ennek a harmonizáló ritmusosságnak tudható be.
TUDTAD?
A depresszió bizonyos szintje nem is kóros, mivel azt jelzi, hogy itt az ideje kicsit elvonulni a külsõ világtól, és belsõ valóságunkkal foglalkozni. Persze, ez napjainkban nem trendi, sõt gyengeségnek számít a szomorúság, és még az egyébként jóindulatú barátaink is arra biztathatnak, hogy legyünk mindig pozitívak. Tudnunk kell azonban, hogy a megspórolt apróbb depresszív állapotok – és a velük járó mélyebb önvizsgálatok – belsõnkben való felhalmozódása egy idõ után a fokozódó feszültségek, és a belsõ valónktól, az ún. mély-éntõl történõ eltávolodás miatt egyensúlytalansághoz vezet, ami pedig egy kisebb veszteség-élmény hatására is a felszínre törhet.
KÜZDJ ÉS LÉGY POZITÍV
Ha csak fellángolásszerűen megyünk futni vagy járunk fitneszterembe, a kampányszerű küzdelem könnyen elveheti kedvünket a sportolástól. Ilyenkor ugyanis a gyors eredményekért tett gyötrõ erõfeszítéseket kísérõ kellemetlen élettani viszszajelzések (fájó izmok, ziháló légzés, kimerültség, nehezen megnyugvó pulzus) nem hogy növelnék a hatékonyság élményünket, hanem éppen a „gyengeségünkre“ emlékeztetnek. A rendszeresen végzett, szakszerűen kontrollált testmozgás azonban elhiteti velünk, hogy urai vagyunk a testünknek és az egészségünknek, és urai vagyunk a saját életünknek, vagyis szinte bármilyen teljesítmény elérésére képesek vagyunk. (Ezt nevezzük énhatékonyságnak.) Az átélt élmények révén a sport pozitív gondolkodásra és szívósságra nevel.
TUDTAD?
A depresszió bizonyos szintje nem is kóros, mivel azt jelzi, hogy itt az ideje kicsit elvonulni a külsõ világtól, és belsõ valóságunkkal foglalkozni. Persze, ez napjainkban nem trendi, sõt gyengeségnek számít a szomorúság, és még az egyébként jóindulatú barátaink is arra biztathatnak, hogy legyünk mindig pozitívak. Tudnunk kell azonban, hogy a megspórolt apróbb depresszív állapotok – és a velük járó mélyebb önvizsgálatok – belsõnkben való felhalmozódása egy idõ után a fokozódó feszültségek, és a belsõ valónktól, az ún. mély-éntõl történõ eltávolodás miatt egyensúlytalansághoz vezet, ami pedig egy kisebb veszteség-élmény hatására is a felszínre törhet.
FITT SZEMÉLYES
„LEGYÕZHETETLENNEK ÉRZEM MAGAM!“
Zsófi az általános iskola 5. osztályában kezdett kitűnni a testnevelés órákon mutatott ügyességével, ekkor irányította át testnevelõ tanára a sporttagozatos osztályba. Az általános iskola végéig (a heti 8-10 testnevelés óra mellett) atletizált, majd középiskolában sérülései és lelki kifáradása miatt hosszú szünet következett. Már ekkor érezte azonban, hogy valami nagyon hiányzik az életébõl. A középiskola befejezése után egy multinál kapott munkát, és a súlyával való elégedetlensége miatt nemcsak a futást kezdte újra, hanem a fitnesz akkor kezdõdõ divatjával párhozamosan céges bérlettel aerobikozni is eljárt. Ekkor tudatosodott benne, hogy a mozgás mennyire elengedhetetlen a mindennapi stressz „kipörgetéséhez“. Ahogy õ fogalmaz: „Akkor éreztem magam fittnek és erõsnek, amikor a napi 3-5 órás edzéssel valódi, mérhetõ teljesítményt tudtam produkálni.“ Egy évtizednyi kemény sportolás után az egyik barátnõje rábeszélésére végezte el a személyi edzõi tanfolyamot, és azóta polgári foglalkozása mellett „hobbiból“ a fitnesz-szakmában is folyamatosan dolgozik. Edzõi praxisának tapasztalatai alapján úgy véli, hogy az emberek nagy része félelembõl, egyfajta betegség- fóbia által vezérelve kezd el mozogni, és csak kevesen találnak pozitív indítékot a kezdetekkor – ami többnyire inkább megnehezíti az elsõ hónapokat.
Utólag egyébként úgy véli, hogy nagyon sokat számított a gyerekkori sporttagozatos múlt, amely révén az átlagosnál nagyobb tűrõképességre tett szert, türelmes és kitartó lett. Arra a kérdésre, hogy milyen mentális haszna van számára a sportolásnak, a következõt feleli: „A teljes felszabadultság mellett a keménység, legyõzhetetlenség érzését adja, a testemmel való alkotás és a kézzelfogható siker élménye mellett életem minden területét átható erõt, önbizalmat biztosít! Korábban elképzelhetetlen mértékben megnyugtat a sport. Amióta az életem szerves részévé vált, azóta sokkal jobban elfogadom a civil munkámmal járó, és azelõtt elviselhetetlennek tűnõ nyűgöket! A mozgás és edzõsködés révén megvalósíthatom önmagam, és az emberekkel való foglalkozás során fel tudom nyitni az emberek szemét, meg tudom szerettetni a sportolást olyanokkal is, akik korábban teljesen elfordultak tõle.“
TOPON
Sokan azt gondolják, hogy a topmenedzserek jó része kiváló sportember, illetve az élsportolók nagy része pedig (miután visszavonul) a civil foglalkozásában is sikeres. Az elsõ állításra nincsenek tudományos bizonyítékok, a másodikat azonban hajlamos vagyok igaznak tekinteni. Miért van ez?
…mert, bár idõrõl idõre hallunk olyan, egykor kimagaslóan eredményes élsportolóról, akinek az élete megcsúszik a sportkarrier befejezése után, de a legtöbb sportoló át tudja vinni pozitív személyiségvonásait a civil életébe, és képes reálisan értékelni magát, a környezetet, és a céljait. Nem valamilyen veleszületett küzdõhajlam miatt, hanem a sportkarrier során kifejlõdött én-hatékonyság és sikerorientáltság mellett a sportolókra jellemzõ személyiségvonások révén. A sport ugyan önmagában senkit nem tesz jóvá vagy rosszá, mégis különbséget lehet tenni sportoló és nem sportoló személyiség között.
A sportolónak nagyobb a vitalitása, azaz tevékenységvágy, gyakorlati ügyesség és nagy erõfeszítésre irányuló készség jellemzi õket, gyorsabb döntésképességgel és nagyobb akaraterõvel rendelkeznek.
Érzelmileg jobban alkalmazkodó, fejlettebb önértékeléssel és én-erõvel, nagyobb társulási törekvéssel és segítõkészséggel bírnak. Magasabb szintű önszabályozásra képesek: tolerancia, becsületesség, önfegyelem, állhatatosság és lelkiismeretesség jellemzi õket. Még ha a mai magyar (sokszor vadkapitalistának tűnõ) „valóságban“ az utóbbi jelzõket a sikeres menedzser jellemvonásaitól távolinak gondoljuk is, e személyiségleírás elemei alapvetõen egybeesnek a sikeres vállalkozó, illetve cégvezetõ tulajdonságaival.
A rendszeresen végzett, szakszerűen kontrollált testmozgás elhiteti velünk, hogy urai vagyunk a testünknek és az egészségünknek, és urai vagyunk a saját életünknek.
Balassa Levente
