Fontos, hogy jól belátható legyen, és biz­tonságos. Komoly biztonsági előírások vannak. Különböző protektorokat visel­nek a versenyzők, és mindenkin van egy lavinadetektor csipogó. Ilyen feltételekkel az ember úgy síel vagy snowboardozik, amilyen módon életében még soha, és olyan helyekre jut el, amelyekről eddig csak álmodott.

 

Milyennek képzeled az életedet tíz év múlva?

Harmincnégy éves leszel. Remélhetőleg addigra már lesz két dip­lomám sportmenedzser–rekreáció sza­kon. Valószínűleg nem Magyarországon fogok élni. A terv az, hogy még egy évig tanulok, majd még egy kicsit járom a világot. Sok helyen voltam már, de sze­retnék még elmenni Indiába, Thaiföldre, Ausztráliába. Igaz, a két utóbbi helyen már voltam, de örömmel visszamennék. Kanadát is megnézném, az USA viszont annyira nem érdekel. Ezután akarok lete­lepedni, leginkább Ausztrália vagy Kana­da felé orientálódom.

 

És lesz gyereked?

Biztos. Szeretnék. Nem túl későn, hogy még el tudjak vele menni snowboadozni.

 

Szabadon élsz, időd nagy részét a természetben töltöd. El tudod kép­zelni, hogy beülsz egy irodába?

Ha nem csak ülni kell, hanem lehet jönni-menni, akkor igen. Egész életem­ben fontos volt, és az is marad, hogy naponta sportoljak. Ma is ki fogok menni a Római-partra, és beülök egy kajakba, megmozgatom az izmaimat. Fontos a természetes környezet, a szabad levegő, a barátok, csapattársak. Talán kint lesz­nek a csapatból még páran, vagy beállok edzeni a fiatalabbakkal, vagy csak egye­dül evezem egy kicsit. Az is jó, amikor a csapattal, barátokkal vagyunk, de azt
is szeretem, amikor csak én vagyok és a Duna. Kajakozni el lehet menni társ nélkül
is, de az extrém sportokat nem szabad egyedül űzni. Jó, ha ott van valaki, ha baj
van, és akivel megoszthatod az örömödet. Ezekben az extrém sportokban, ami-
ket mi űzünk, nem az adrenalin a lényeg. Nem is vagyok annyira bevállalós. Inkább azt szeretem, amikor fent vagyok a hegy tetején, a civilizációtól távol, és a legköze­lebbi sípálya is egy hegycsúccsal arrébb van. Körülnézek, és boldog vagyok.

 

Félsz attól, hogy meghalsz?

Nem. Meghalunk. Az élet egy nagy lehetőség. Ha visszanézek, akkor már most azt mondhatom, csodálatos életem volt. A sérüléstől félek, nem szeretem, ha nem tudok szabadon járni, evezni, síelni. Öntörvényű vagyok, és hallgatok a megérzéseimre. Lehet az a patak legcsendesebb része is, ha úgy érzem, ott nem akarok evezni, akkor sétálok.  csapatban van egy szállóige: „Ha itt a Zoli, nem lehet semmi baj, szerencsénk lesz.” Élvezem az életet, és még jó hosz­szú ideig élvezni is szeretném.

 

Myreille