„Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik úgy nőtt fel, hogy a női családtagok a női nemi szerveket, belsőket és külsőket egyaránt – persze csak ritkán és suttogva –, még egymás között is az „odalent” vagy „ott lent” kifejezésekkel jelezték. Én tehát az „ott lent” nemzedékből jöttem.” (Eve Ensler)
Kötetlen beszélgetés Xantus Barbarával intim kérdésekről egy intim témájú színdarab, „A Vagina Monológok” kapcsán.
Ez év február 25-én volt Budapesten és Pécsett is a premierje Eve Ensler: A Vagina Monológok című darabjának. A művet több, mint négy éve játsszák szerte a nagyvilágban. A New York-i Broadway-n három éve megy, és olyan világsztárok versengenek a szerepekért, mint Michelle Pfeiffer, Sharon Stone vagy Meryl Streep. A művet az írónő kétszáz, mindenféle korú, nemzetiségű, fajú és vallású nővel készített interjú alapján állította össze. Trágárság nélkül beszél a női nemiszerv fontosságáról, titkairól. Ezeken keresztül egyúttal betekintést nyerhetünk a férfi-nő kapcsolatba, a szerelem rejtelmeibe és a női lélek bonyolult rendszerébe is. A pécsi előadást Moravecz Levente rendezte, szereplői Dévényi Ildikó, Nyertes Zsuzsa, Xantus Barbara. Utóbbi művésznőt a darab kapcsán arról faggattuk, hogyan éli meg „A Vagina Monológok” légkörét estéről estére, és egyáltalán: személy szerint hogyan viseltetik az intim témák iránt?
n A darabban elhangzik egy mondat: „a nők imádnak a vaginájukról beszélni”. Úgy látja, hogy ez valóban így van?
– Ha van egy közeg és egy helyzet, akkor feltétlenül igen a válasz. A darab kapcsán mindenki végiggondolja a maga „vaginaügyeit”, ahogy mi, színésznők a másfél hónapos próbaidőszak kapcsán is tettük. Ez elkerülhetetlen. Érdekes megfigyelni, átélni, hogy minden előadás után vannak olyan nők – most már férfiak is –, akik bejönnek hozzánk az öltözőbe, és elmondják legbensőbb gondolataikat, néha szinte ránk zúdítják ismeretlenül is a magánéletüket. Ebből kiderül, hogy a magyar nőknek és férfiaknak is szüksége volna időnként az intim témájú kitárulkozásra, csakhogy nincs olyan közeg, amelyben ezt megtehetnék. A Vagina Monológok végre megteremtette a helyzetet, és ha valaki előadás után még nem beszél ezzel kapcsolatos gondolatairól, csupán eltöpreng bizonyos témákon, első lépésnek már az is megteszi.
n A műben szó esik olyan megtörtént esetekről, amelyekből kitűnik, hogy egy fiatal korban ért atrocitás, vagy egy negatív töltetű megjegyzés akár örökre zárkózottá, netán aszexuálissá tehet egy nőt.
– Ártatlannak tűnő mondatokkal tudjuk egymás szexusát egy életre tönkretenni. Ebben sajnos a férfiak élen járnak: meggondolatlanul, pillanatnyi indulatukból úgy fogalmazhatnak, hogy annak beláthatatlan következményei is lehetnek a megbántott nőre nézve. Egy ilyen lány, asszony többé nem képes arra, hogy mások előtt kitárulkozzon. Pedig éppen a darab kapcsán világosan kiderült az én számomra is, hogy erre időnként minden nőnek és férfinak szüksége volna.
n Tudom, hogy főiskolásként rengeteget olvasott. Találkozott valaha olyan könyvvel, amelyben ilyen megejtő nyíltsággal beszéltek volna vagináról, csiklóról, önfelfedezésről, szerelemről, szexualitásról, erőszakról, a születés csodájáról?
– Ilyen „világmegjobbító”, ennyire pontosan fogalmazó műhöz még nem volt szerencsém. Vagy arra ösztökél, hogy szembesülj bizonyos dolgokkal, vagy arra, hogy elindulj egy bizonyos úton, vagy arra, hogy megváltoztasd bizonyos nézeteidet erről az egész intim témáról: konkrétan magáról a vagináról és mindenről, ami kapcsolatos vele. Szurdi András dramaturg remekül fogalmazott, amikor azt mondta, hogy lehet elítélni az erről a témáról való beszélgetést, lehet furcsán nyilatkozni róla, de egy akkor is biztos: mindenkinek – aki nem császármetszéssel jött a világra – a vagina az „Élet Kapuja”.
n Vonatkoztassunk most el a darabtól, a színésznői mivoltától: Ön, Xantus Barbara magánemberként általában hogyan viszonyul az intim témákhoz?
– Sosem voltam az a típus, aki férfiakat megszégyenítően a női öltözőben nagylányosan beszél bizalmas ügyeiről a többieknek. Ezzel szemben viszonylag sok mindent megéltem, és mindig is úgy éreztem, nagyjából tisztában vagyok a gátlásaimmal, a zavaraimmal, a rádöbbenéseimmel. Sosem voltam prűd, a „rázós” szavak kimondása sem okozott gondot soha. Minden kényes témát a papámmal beszéltem meg, és amikor eljött az ideje, az úgynevezett szexuális felvilágosítást is tőle kaptam meg. Orvos volt, talán emiatt mertem először inkább hozzá fordulni, és csak azután a mamámhoz. Volt, amit a társaimtól tudtam meg, és még több mindent (nem szerelmeimtől!) fiú barátaimtól. A srácokkal egyszerűen jobban kijöttem: velük érdekes módon diszkrétebben beszélhettem intim kérdésekről, mint a lányokkal.
n Minden bizonnyal Ön is sok személyes felfedezést tett-tesz „A Vagina Monológok” próbái, eljátszása közben.
– Premier előtt rettegtem: az én szemérmes mamám vajon hogyan fog reagálni? Ugyanakkor nagyon kíváncsi voltam: mit mond utána? Elárulhatom: repült felém, és nemcsak az anyai büszkeség hajtotta. Férjem elmondása szerint anyu eleinte döbbenten szorította a szék karfáját, aztán lassan hátradőlt, és „együtt élt” az előadással. Úgy érzem, ez a legfontosabb.
R. I.
