A pezsgő jelző két okból jellemző az etyeki borvidékre. Egyrészt adottságainak, fajtáinak, no és borászatainak köszönhetően kiváló pezsgőt készítenek Etyek-Budán, másrészt a pezsgőüzemek mellett a kisebb pincékben is pezseg az élet. A bor és a multivitamin bioelemtartalma hasonló, ezért sok tudós a borban lévő anyagokat a kereskedelemben kapható multivitamin-készítményekhez hasonlítja.

 

A tejről jut eszembe, Pasteur mondta, a bor a legegészségesebb és a leghigiénikusabb valamennyi ital közül. Ez a mondat vitt el nő létemre az etyeki borútra. Előre mérlegeltem persze a bor élettani hatásait is, hogy mondjuk napi másfél deciliter ötven százalékkal csökkenti az infarktus veszélyét.

 

Magyar champagne-iak

Ahogy a Matuska Szilveszter által levegőbe röpített biatorbágyi viadukt alatt átautózom, megváltozik a táj. Enyhe lankájú dombok, homokos-agyagos alappal, jó adag löszös vályoggal, melybe az izgalmas savakat rejtő borokat termő tőkék kapaszkodnak – mint részeg a kerítésbe. A borvidékek népszerűsítésének kellemes eszköze, ha az önkormányzat a pincészetekkel karöltve fesztivált rendez, ahol bárki végigkóstolhatja a vidék legszebb borait, megismerkedhet a gazdákkal, eltölthet egy kapatos délutánt a lugas árnyékában, vagy a pinceajtó előtt álló öreg diófa alatt meditálva. Etyeken is egyre több az ilyen alkalom. Egy-két nyelet ebből, abból a borból, egy anekdota az egyik gazdától, amire hamar rátromfol a másik. Eleinte persze viselkednek, gondolom, azt gondolják, „ez itt mégiscsak egy nő”, és Etyek környékének adottságairól beszélnek, hogy azok megegyeznek Champagne-éval.

 

Azzal a különbséggel, fokoznak, hogy itt nincs fagyveszély, hosszú idők óta nem ártott a szőlőnek a jégverés sem. A viszonylag szeles, kevés csapadékkal és bőséges napsütéssel jellemezhető klíma, a löszös, mészköves talaj eleve savas borok készítésére rendelték a területet. Elmondják, büszkék voltak, amikor Habsburg Ottó a tavalyi fesztiválon parádés fiákeren gurult be hozzájuk a pincesorra, fővédnöke lett a fesztiválnak, és pontosan emlékeznek arra, dicsérte a borukat, kinek mit mondott. Azonnal megszerették.

Iszogatok, iszogatnak, ez az a stádium, amikor a gazdák kezdenek vetélkedni egymással, anekdotában, borban, ki mond nagyobbat, kié a ”nagyobb” bor. Élvezzük a munka gyümölcsét. Én mondjuk a más munkájának gyümölcsét.

A következőkre jutok…

 

Borkóstoló helyi sajttal

Chardonnay – nem hivalkodóan jó Egységes szerkezetű borának sajátossága a gyümölcsös, esetenként „tropikális” illatvilág, amelynek szimbiózisa a rendkívül sokszínű savérzettel szigorú rendet alkot. Az illatot és savhátteret masszív ízegyüttes köti össze. Szüreti időpont alapján többféle bor készíthető belőle. Nem hivalkodó, de határozott egyénisége új tölgyfahordós érlelésre is alkalmassá teszi.

Sauvignon blanc – kellemesen agresszív A klasszikus, keserű, zöld, egzotikus illatú fajta, rendkívüli zamatgazdagságot ad. Ízében kellemesen agresszív. Az itt termett szőlő borai disztingváltan harsány, szinte a bársonyosságig finomult savaikkal, azok tartósságával, bonyolultságával, rafináltságával messze kimagaslanak más vidékek borai közül.

Királyleányka – nehéz megszeretni Évjárat- és szüretérzékeny fajta. Kedvező esetben már virágillatával lenyűgözi a fogyasztót. Ezt az élményt fokozza

a játékosság élvezetét növelő, nem túl bonyolult, de roppant ízletes, könnyed ízegyüttes. Gyengébb évjáratban azonban durva, nem igazán szerethető a bora.

 

Szürkebarát – titkos katarzis Egyéni, fűszeres illata titkot sejtet, felcsigázza a kóstolói érdeklődést. Ez a tartalmas illat a várakozásokat igazolva magabiztosan vezet át a zamat élvezetére. A telt ízek széles fundamentuma lehetőséget ad egy kis pihenőre, meditációra: centiről-centire haladva hódítja meg az ízlelés okán a kóstolót, feledve teret és időt. Andalító!   

Olaszrizling – nem karakteres Késői érésű fajta. Legendás évjáratokban megjelenik fő jellemzője, a keserűmandula utóíz. Általában vékony, de nem jelentéktelen a bora. Megbecsült, bár nem karakteres fajtája a borvidéknek.

 

Zenit – semmi különös Nyughatatlan, vibráló jellege már tüntetően alkoholos illatában megjelenik, mazsolás kiegészítése izgalmasságát, rejtélyességét fokozza. Tüzes zamatokkal tombol tovább a bor, vastagsága, teltsége zabolátlan. Ezért okoz fájdalmas hiányt sok esetben a lágyság érzetét keltő, ellustult sav. Egyszüretű bor, ha jó időben történik a szüret, az érdekes savérzet talányosan feszessé teszi a bort. Élvezhetően érett borrá azonban ritkán válik.

 

Zöldveltelini – hétköznapi öröm Öszszetéveszthetetlen, őröltborsos, paprikás illata annyira behízelgő, hogy megbocsátható néha kissé jellegtelen zamata, amit súlyosbíthat annak bántó rövidsége. Ha kedvező az évjárat és kapzsiságból nem terheljük túl, barátságos zamategyüttessel, harmonikus savakkal hálálja meg. Soha ne várjunk tőle annyi bájt, kedvességet, hosszú lecsengést, mint világszerte kedvelt fajtatársaitól, de becsüljük meg.

 

Cserszegi fűszeres – telitalálat! Remekül ötvözi a fűszeres és muskotályos

jellegű fajták pozitív vonásait. A keresztezéshez felhasznált két európai szőlőfajta jellegzetessége nem jelenik meg direkt módon az utódban. Értékeik viszont ötvöződnek és olyan tulajdonságokat is felfedezhetünk, amelyek az ősöket nem jellemezték, mint például a markáns savkarakter. Ez az élénk, lüktetően friss savérzet a váza a kellemesen sokoldalú, fűszeres zamatnak és a muskotályos háttérfinomsággal megtámogatott fűszeres illatnak. Ha kellően bátrak vagyunk és vállaljuk a kockázatot, megható szépségű különlegességgel ajándékozhatjuk meg magunkat.

 

Rajnai rizling – kiismerhetetlen élvezet Sokat nyújt, csak keveset tudunk beszélni róla. Semmihez nem hasonlítható. Illetve csak a Rajnai rizlinghez… Kellemes illata elvarázsolja az orrot, könnyen belefeledkezik az ember. Egyszerűen csak élvezetes. Végtelen! Bűbájos! Kortyonként döbbenünk rá, ugyanazt isszuk, kóstoljuk és mégis minden cseppje más. Újra és újra próbáljuk megfejteni az üzenetet, míg csak ki nem ürül a pohár, mégsem sikerül közelebb jutni a borhoz. Gyűjtésre alkalmas bor, évtizedek múltán megkóstolva sem csalódunk benne. Kiismerni viszont akkor sem fogjuk.

 

Jó időzítés

 

Július 2-án látogass el az Etyeki Búcsúba, kóstold meg a finom borokat, párlatokat, falusias ételeket, házi sajtokat. Tégy egy sétát Etyeken a Magyar-kút és a Kálvária, a botpusztai kápolna és a halastó körül. Nézz le a falura az öreghegyi kilátóból. Tölts el egy hétvégét félórányi autóútra a fővárostól, mégis távol annak nyugtalanságától.

 

Pincesoron

Az Etyeki Borvidék az ország egyik legfiatalabb borvidéke. A Bicskétől Pákozdig húzódó, 1600 hektárnyi szőlőültetvény 1990-ben emelkedett borvidéki rangra. A ’60-as évek közepétől folyamatosan előtérbe került a szőlő-termesztés a Törley Pezsgőgyár termelésének megindulásával. Egymás után épültek az etyeki és sóskúti kőből rakott pincék. Ekkor alakult ki az egyedi pinceegyüttes a Kör-pince, illetve a Sóskúti úti és a Kecskegödör utcai pincesor. Gyönyörű szőlőültetvények és présházak találhatók az Öreghegy dűlőiben, illetve az Újhegyen.

 

A György-Villa

Romsics László a György-Villa borok alkotója és a pincészet főborásza. 2002 és 2003 között diplomát szerzett a londoni székhelyű Wine and Spirit Education Trust nevű iskolában, ahol magas kva-lifikáltságú szakembereket képeznek a borszakma, a szeszes italok és az egyéb alkoholos italok területén. A diploma megszerzésével nemzetközi borakadémikus címet kapott. 2003-ban felvételt nyert a szakmában jelenleg a legmagasabb képzést biztosító intézménybe, a Master of Wine-ba. Ezzel ő lesz az első borász végzettségű Magyarországon, aki rendelkezik ezzel a diplomával.

 

György-Villa Cabernet sauvignon 2003

A cabernet sauvignon a világ egyik legismertebb szőlőfajtája. Az érett tanninok a 2003-as nyarat idézik, színe rubinvörös, zamata telt, illata enyhén vaníliás-fűszeres jegyeket mutat. Komplex, intenzív és harmonikus, mely kortyról kortyra varázsolja el a kóstolót. Fogyasztása 16–18 °C-on vadételekhez, marhahúsos ételekhez, valamint egyes aromás sajtokhoz ajánlott.

 

György-Villa Pincészet Kft.

1222 Budapest, Nagytétényi út 198–202.

Telefon: 00-36-1-362-16-34

Vevőszolgálat: 00-36-1-42-42-500

Fax: 00-36-1-22-60-544

www.gyorgyvilla.hu | info@gyorgyvilla.hu

 

 

Kattra Pincészet

A 11 éve alakult KATTRA PINCÉSZET szőlőterületei az Etyeki-dombság kiváló területein helyezkednek el.   Családi vállalkozásunk különös gondot fordít a kiváló alapanyag megtermelésére, mivel hitvallásunk, hogy a minősé gi bor készítése már a metszéssel elkezdődik. Borkészítésünk kiemelten a reduktív technológiára épül, de egyes borfajtáknál alkalmazzuk a tölgyfahordós érlelést is, így a most bemutatásra kerülő szürkebarátot is alkalmasnak találtuk barrique érlelésre, melyet a borral elért eredményeink is igazoltak. Borházunkban szívesen tartunk borkóstolókat, borbemutatókat maximum 40 fő részére. Pincészetünk borai: chardonnay, szürkebarát, olasz- rizling, cserszegi fűszeres, királyleányka, sauvignon blanc, pinot noir.

 

Kattra Pincészet

2091 Etyek, Biai úti borház

Tel: 00-36-22-708-793

Mobil: 06-30-973-4128

E-mail: info@etyekibor.hu

www.etyekibor.hu

 

 

André kecskesajtok

Az évszázados hagyományok szerint készülő, körültekintően gondozott két ősi terméket – a sajtot és a bort – együtt fogyasztják. Az ízek harmóniája és a tiszta élvezet kedvéért az ínyencek és a specialisták „kikóstolgatják” és kialakítják a legmegfelelőbb kombinációkat, amelyek azonban nem örökérvényűek. Világszerte leginkább a „helyi” kombinációk váltak be, mint ahogy Etyeken is az ottani borok és az André kecskesajtok harmóniája az ízfokozó.

 

Nézzük, melyik sajt, melyik borhoz ajánlott!

Lágysajtok: kellemes ízek, fűszerezettség, könnyű emészthetőség, vághatóság, kenhetőség, vitaminok és ásványi anyagok gazdagsága jellemzi a fűszerezett, borsos, provance-i, fokhagymás, görögös ízesítésű lágysajtokat. Ezek leginkább a chardonnay, sauvignon blanc, királyleányka és olaszrizling borokkal harmonizálnak!

Gouda típusú natúr és füstölt kecskesajtok: a zöldveltelinihez, a cserszegi fűszereshez, a Rajnai rizlinghez passzolnak.

 

André Sajtüzem

8086 Felcsút, Szári út 50.

Mobil: 00-36-20-352-8494

Telefon/fax: 00-36-22-253-633

 

 

Rókusfalvy Pince

1999-ben Rókusfalvy Pál alapította a pincészetet az Etyek-Budai borvidéken, melyhez két hektár szőlőterület tartozik. A pincészet egy a présházban lévő bemutató-, egy palackos- és egy feldolgozópincéből áll. A feldolgozás a bogyózás utáni áztatást követően régi, hagyományos faprésen, ill. új, félautomata présen történik. Erjedést követően a bor hagyományos módon, 2 hl-es tölgyfahordókban és 5-10 hl-es acél tartályokban érik, majd az egyszeri fejtés után tavasszal palackozásra kerül. A borokat a Rókusfalvy Pincében, az Etyek Vendégfogadóban és néhány közkedvelt budapesti étteremben lehet fogyasztani.

 

Sauvignon Blanc 2003

A klasszikus, keserű, zöld, egzotikus illat (bodzavirág, csalán stb.) rendkívüli zamatgazdagságot ellenpontoz. Ízében is a kellemesen agresszív, zöldes karakter a fő irányvonal. Szép savgerincű, dinamikus, kerek bor.

 

Rókusfalvy Pince

2091 Etyek, Alcsúti út 4.

Telefon: 00-36-22-597-097

Email: etyek@vendegfogado.hu

www.rokusfalvy.hu

 

Borpatika

A Bibliában a bor és a szőlő szó 450-szer szerepel. Az Ótestamentumban a bor a gyógykezelés eszköze. A kereszténység a bort, mint gyógyszert nehezen fogadta el, bár a misebor a liturgia fontos része lett. Mérsékelten fogyasztva a bor növeli a túl alacsony vérnyomást, serkenti a vérkeringést, stabi-lizálóan, frissítően hat. A frontérzékenyek panaszait enyhíti. Asztmatikus légszomj ellen is kiváló. A bőr véredényeit   tágítja, így segíti az áramlást. Kiváló étvágygerjesztő! A borban bizonyítottan több mint 15 vitamin található!

 

Szabó Erika