Az angoloknál minden ezzel kezdődik és ezzel ér véget. Elhagyott a barátod? Kiabált a főnököd? Teljesen kimerültél? Megcsalt a férjed? Hogy segítsek? Kérlek, adj egy teát! Gyerekkoruk óta ezt látják: egy krízisre, egy tea, már a fogyasztása körüli rítus is lecsendesíti a kedélyeket, a felszálló forró, illatos gőz pedig azt az illúziót kelti, hogy mindenre van megoldás.

 

Barátnőmnél töltöttem a délutánt, amikor csöngettek és az ajtóban egyik Magyarországon élő angol ismerőse Kirstin állt. A ködös Albion esős időjárását idézve megállíthatatlanul zokogott, leroskadt a konyhában, majd azt rebegte: teát! Az első néhány korty után látványos volt a változás, kisimult az arca, elapadtak a könnyei.

 

Vajon milyen titok lappang ezekben az ízes levelekben, ami egyszerre nyugtat és szenvedélyt szít? Mert, hogy szít az egészen biztos, hiszen amikor a két fiú Jim és Gordon is csatlakozott a társaságunkhoz, egyértelműen kiderült, hogy a tea náluk mindennapi beszéd és vitatéma – mint nálunk az időjárás és a politikusok bal(vagy jobb) fogásai.

 

Mindjárt itt van a hogyan készítsük kérdése.

 

Jim elmondta, hogy először fölforralják a vizet, majd egy keveset áttöltenek a kannába és meglötyögtetik benne, hogy előmelegítsék. Ezt követően annyi teáskanálnyi tealevelet tesznek bele, ahányan vannak, majd még egyet, ami a kannáé. Erre öntik rá a lobogó vizet.

Az áztatás során megvárják, amíg a tealevelek megszívják magukat és „megnyílnak”. A tea minél erősebb, annál jobb és a koronát végül egy kis tej hozzáadásával teszik fel a műre.

Már aki…dohogja Gordon, szerintem akkor lesz igazán finom a tea, ha először a tejet tesszük a csészébe, és arra töltjük rá.

 

Na kezdődik az évszázados vita – állapítja meg Kirstin.

És mikor van teaidő? – vágok közbe gyorsan, hogy eltereljem a szót.

A szakszervezet kiharcolta, hogy naponta kétszer munkaidő alatt teaszünetet tartsanak-válaszolja Jim, feledve a tej problémát. Ez általában délelőtt 10 és délután 4 körül van. Az iskolákban is összegyűlnek 11-kor a diákok, és néhány szendvics mellett megisszák teájukat. Az sem ritka, hogy a vacsora is ezzel kezdődik.

 

A teázás nyújt szilárd alapot a társadalomnak, hiszen vagyonra, nemre és rangra való tekintet nélkül mindenki fogyasztja. Állítólag egészségügyi szempontból az ipari forradalom sikerének is a tea az egyik titka, mert az akkori higiéniás körülmények között a forralt víz forradalminak tekinthető.

 

Persze teázás alatt nem mindig ugyanazt értjük. Egy szállodában, vagy egy szalonban ez egész lakoma lehet. A leheletfinom porcelánok mellett süteményeket, uborkás szendvicseket is felszolgálnak. A kevésbé tehetősek körében a nagy bögre tea mellé csak tej kerül. Ráadásul manapság sokan áttértek a kávézásra, amit szintén teázásként említenek.

 

Angliában a foci és a tea foglalkoztat mindig mindenkit, jelenti ki Gordon. Így természetesen a sportéletnek is részévé vált ez a szokás. A krikett meccseken például a hazai pályán játszó csapat félidőben mindig meghívja az ellenfelet egy teára, ami mellé kis szendvicseket és tortácskákat tálal a „tea lady”. (Hirtelen felvillan egy magyar futballmérkőzés képe, amint félidőben a kigyúrt, dühös fiúk kecses csészékből kortyolják a nedűt, és barátságosan pillantanak szurkolótársaikra, aztán egy kifejezés elűzi az idilli képet.)

Ki az a tea lady? – kapom fel a fejem értetlenül.

 

Hogyhogy ki?-néznek rám hasonlóképpen, hát, aki a teát elkészíti. Minden komolyabb csapatnak van saját tea lady-je.

 

Ez egy külön szakma. Az igazi profik színre állapítják meg a tej és tea arányát, és természetesen ehhez igazodik a csésze árnyalata is. Az üzleti élet nagyágyúi külön színskálát tartanak, csak rámutatnak, és a titkárnő már tudja, hogy milyen legyen a tea, még talán főnökük hangulatára is következtethetnek ebből.

 

De a magánéletet is meghatározza. Vásárlás közben ihatsz capuccinot, de otthon kizárólag a tea nyújt kikapcsolódást. Meghitt hangulatba ringat, felidézi múltad minden szép pillanatát, nyitottá tesz, megbeszélheted mellette a nap eseményeit családoddal. A nagymama pedig melegítőt horgol a kannára, és gondosan fényesre törölgeti a készletet.

 

Milyen teákat szerettek, kérdezem, majd meggondolatlanul hozzáteszem: és mivel isszátok? Citromot, cukrot tesztek bele?

 

Döbbent csönd, majd egymás szavába vágnak, miközben kissé távolabb húzódnak tőlem: kizárólag tejjel isszuk, különben elvész az íze és a hatása.   Amúgy mindenkinek más a kedvence, lehet zöld, vagy fekete, indiai esetleg kínai és még hosszú a sor. A filteres teák is egyre elterjedtebbek, hiszen nekünk sincs mindig időnk a hosszas szertartásra, de a minőségre ügyelünk. Londonban van a második legnagyobb kereskedelmi központ, így kifogyhatatlan az utánpótlás.

 

Milyen szerencsések vagytok, hogy a tea mindenre megoldást nyújt, akkor nálatok nincs is alkoholista – állapítom meg némi éllel.

 

Azért ez nem ilyen egyszerű, mert vegyük például a skótok nemzeti italát a whiskyt, kezdi Jim, miközben poharában forgatja a vörösen izzó Bikavért…, annak is komoly hagyományai vannak.

 

K. J.