Tapasztalati megfigyelések arra a következtetésre vezettek, hogy az emberi testben keringő energiák kapcsolatban állnak a természettel, és ez olyan módszer keresésére ösztönözte az embereket, mely révén harmonikusan alkalmazkodhat a természet változásaihoz. Ez a Chi Kung. Gyógyít és erőt ad! A Kung kínaiul munkát jelent, a Chi a testben keringő energiát.

 

Életünk minőségét velünk született energiáink, és a környezetünkből nap mint nap felvett energia együttes szintje határozza meg. Ezeknek az energiáknak az irányításával, javításával változtatni tudunk környezetünkön, mely meghatározza egészségi állapotunkat és életminőségünket.

A Chi Kung, amit Nei Kung-nak (belső Kung Fu) is neveznek, olyan gyakorlási módszer, amelyet a kínaiak már évezredek óta alkalmaznak mind egészségük megőrzésére, mind pedig harcművészeti teljesítményük növelésére. A Kung kínaiul munkát jelent, a Chi a testben keringő energiát, tehát a Chi Kung a test energiájának fejlesztését, irányítását jelenti.

 

Érzelmi tényezők

A Chi Kung a Yin és Yang elméletére is támaszkodik, amely az olyan kiegészítő minőségek kapcsolatát írja le, mint például a lágy és kemény, nőies és férfias, sötét és világos vagy lassú és gyors. Eszerint az elmélet szerint a természet az egymást kiegészítő erők harmonikus egyensúlyára törekszik, és miután az emberek is a természet részei, ezért nekik is az egyensúlyi állapotuk fenntartására kell törekedniük. A Chi szorosan kapcsolódik az emberi dolgokhoz, magában foglalja a Chi kapcsolatát a hangokkal, érzelmekkel és ételekkel. Áramlását az agy szabályozza, így

az agyat befolyásoló érzelmek befolyásolják a Chi keringését.

Hosszas megfigyelés után az emberek kezdték megérteni, hogy a Chi keringése az egészség fontos eleme, ezért vizsgálni kezdték a Chi-keringés javításának lehetőségeit. A keresés eredménnyel járt, hatékony módszereket

és gyakorlatsorozatokat hoztak létre — ezzel kezdődött a Chi Kung.

 

Chi Kung szótár

 Chi: alapja minden kínai gyógyászati elméletnek és a Chi Kungnak.

az élőlényekben jelenlévő életerőt illetve energiaáramot jelenti, legjobban az elektromossághoz hasonló energiaként magyarázhatjuk, amely az emberi vagy állati testben áramlik. Amikor ez az áramlás megreked, vagy megáll, az illető ember vagy állat megbetegszik, vagy meghal. A Chi-t magyarázhatjuk úgy is, mint az érzékeléseket illetve érzéseket vivő közeget.

Chi-vezetékek, más néven meridiánok, amelyeken a Chi kering. A meridiánok többnyire az idegek és a verőerek közelében találhatók, melyeket a test izomzata védi a közvetlen behatásoktól. Az emberi testben tizenkét fő- és két nagyobb mellékmeridián van. Amikor a Chi pang valamelyik vezetékben, a megfelelő szerv rendellenesen kezd működni. Két nagyobb mellékvezeték a Ren Mei, vagy befogadó-vezeték, amely a testen elöl, középen vezet lefelé, illetve a Du Mei vagy kormányzó vezeték, amely a hát és a fej közepén fut végig.

Chi keringése nap- és évszakok szerint változik. A Chi a fogamzástól a halálig a testben kering, de a keringés súlypontja óráról órára vándorol, kivéve a kormányzó- és befogadó-vezetéket, ahol a Chi folyamatosan áramlik, függetlenül az időtől. A Chi keringés változékonyságának ismerete lényeges a hatékony alkalmazáshoz.

 

Agy: központ

                                                          

Ne feledkezzünk el a legfontosabbról, hogy mindent a tudat irányít. A nyugati tudomány bebizonyította, milyen alacsony szinten működünk: agyunk kapacitásának mindössze 30-40 százalékát használjuk. Aki képes ezt a kihasználtságot megnövelni, zseni! Mindenesetre meditáció és koncentráció gyakorlásával az agykapacitás növelhető. Kísérleti jegyzőkönyvek bizonyítják, mennyivel többre képes egy ember hipnózisban, mint normál tudatállapotban. A meditáció egyfajta önhipnózis, amellyel növelhetjük teljesítményünket. (A hipnózisról bővebben következő számunkban olvashatsz).

 

Próbáld ki!

A Chi-t sokféleképpen emelhetjük, a Chi Kung gyakorlása során a siker kulcsa a koncentráció, az összpontosítás.

1.Wai Dan – összpontosítással egybekötött folyamatos mozgás fejleszti a Chi-t a test egy adott helyén.

Például, ha valaki perceken át bizonyos helyzetben kinyújtva tartja a karjait, a vállai felmelegszenek, mert a Chi odagyűlik. Amikor abbahagyja a feszítést, ez a magasabb szintű energia, az alacsonyabb energiaállapotú helyek felé áramlik. A Wai Dan gyakorlatokat évszázadok óta alkalmazzák Kínában, később ötvözték a Shaolin szerzetesek harci technikáival

2.Nei Dan ennél a módszernél a Chi-t a Dan Tien nevű pontba gyűjtik, amely a köldök alatt körülbelül négy centiméterre helyezkedik el. Amikor elegendő mennyiségű Chi-t gyűjtött itt össze, a tanítvány ezt a Chi-t tudatosan keringetni kezdi a két nagyobb mellékvezetéken. Ezt nevezik „kis keringetés”-nek.

3. Ezután lehet megtanulni a „nagy keringetés”-t, ahol a tudat mind a tizenkét vezetéken irányítja a Chi-t!

 

GYÓGYÍTÓ HANGOK

A mesterek az emberek által a különböző helyzetekben kiadott hangokat szintén

megfigyelték.

•Hidegben a „Shih” hangot hallatjuk, végtagjainkat közel tartjuk a törzsünkhöz, és mélyeket lélegzünk, az segít a testmeleg megtartásában.

•”Shiu” hang segít elállítani a vérzést és megnyugtatja a májat, ennek a szervnek az ellazulása pedig enyhíti a fájdalmat.

„Hai” hanggal az ember munkabírását szokták növelni.

„Ha” hang hasonlóképpen segít a lázcsillapításban, mint ahogyan a lihegés segít a kutyának a meleget elviselni.