Egészségünk, jó erőnlétünk a sporttól, illetve a rendszeres mozgástól függ. De hogyan sportoljunk, mozogjunk akkor, ha érzékenyek vagyunk a sérülésekre, mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a baleseteket, s mit tegyünk akkor, ha mégis bekövetkezett a baj? A kérdésekre dr. Sződy Róbert, traumatológus szakorvos válaszol.
Egységes szervezet
A mozgásszervi sérüléseknél sokszor a másodlagos sérülések súlyosabbak, mint a láthatóak, tehát azok, amelyeknél a közvetlen erőbehatás történt. Például egy térdet érő ütés a csípőben is okozhat elváltozásokat, vagy ha valaki magasról leesik, s eltöri a lábát, a szervezetét érő erő máshol is kifejtheti negatív hatását. Ezért, amikor sportsérülésekről beszélünk, célszerű az egész mozgásszervrendszert egységesen vizsgálni, nem szabad csak a lábra, a bokára, a térdre vagy a felső végtagokra koncentrálni annak ellenére, hogy látszatra például csak a lábfeje vagy a térde sérül meg valakinek.
Felépítését tekintve a mozgásszerv-rendszer a csontok és az ízületek funkcionális kapcsolategyüttese, ahol az ízületeket ún. statikus és dinamikus stabilizátorok hidalják át. A statikus struktúráktól nem várhatók különösebb megnyúlások, de a hétköznapi terheléseket általában könnyedén viselik. Ha egy ilyen szalag megsérül, túlnyúlása, részleges vagy teljes szakadása következtében az ízület terhelhetősége jelentősen csökken. A dinamikus stabilizátorok, inak és izmok hosszuk és feszítettségük alapján igencsak változékonyak, egymást kompenzálva a szükséges erőbehatásnak megfelelően elernyednek, illetve megfeszülnek.
Hiányukban vagy sérülésük esetén csökkent teherbírásúak az ízületek.
A dinamikus és statikus stabilizátorok szintén egymást kiegészítve működnek a mozgásszerv-rendszerben, s ez mindenhol érvényes, így azokban az ízületekben is, ahol nagyobb mozgások valósulnak meg (térdízület), és érvényesek azokban az ízületekben is, ahol nagyon kicsiny mozgások bonyolódnak, például a csigolyák közti elmozdulásokat biztosító ízületekben. Mindkét ízületcsoport gyógyítása fontos a mozgásszerv-rendszer integritásának helyreállításához.
Kerüljük el a sérüléseket!
A legtöbb sérülést a megfelelő bemelegítés hiánya miatt szenvedjük el, hiszen a bemelegítés a keringési rendszer felkészítése egy, az átlagosnál jóval nagyobb fizikai megterhelésre. A finomabb mozgásokkal felgyorsítjuk a szív működését, s ezzel a szívtől távollévő testrészek keringését is provokálni tudjuk, például serkentjük a láb izmainak vérellátását. Ugyanekkor a nyújtások a hétköznapi mozgásterjedelem kibővítésére készíti elő a szalagokat, izmokat, inakat. De sokszor még a bemelegítés sem elégséges megelőző intézkedés, hiszen minden embernek az alkatának és az adott sportnak megfelelő sportfelszerelés használatával és a fokozatosság elvének betartásával kell tudnia sportolni. Vannak olyan emberek, akiknek sokkal lazábbak a szalagjaik, s erre az apróbb vagy a nagyobb sérülések, illetve a sajátos járás is felhívják a figyelmet. Nekik olyan felszerelést (segédeszközt) kell alkalmazniuk (például a futáshoz), amely valamennyire biztosítja a bokák stabilitását. S az sem mellékes, hogy a futásnál a cipő milyen mértékben adja át az erőt a sarokcsontnak, illetve az elrugaszkodó lábfejünknek.
Ugyanekkor azt gondolom, ha valaki elkezd sportolni, feltétlenül kérje ki egy szakember tanácsát, aki mind az adott sporttal, mind a sportoló teherbírásával, alkatával tisztában van. Akit pedig eleve speciális problémák kínoznak, nem kerülheti el az orvosi vizsgálatot sem. Adott esetben akár bemehetünk egy klinikára, vagy felkereshetünk egy szakorvost, aki akár egy teljes mozgásszervi kivizsgálást is elvégezhet. A fájdalom a szervezet nagyon jó védekezési mechanizmusa, a fájdalommal óvja a sérülékenyebbé vált részeket a további terheléstől, s ösztönöz minket arra, hogy foglalkozzunk a problémával.
Összességében tehát a nem megfelelő sportfelszerelés és a rákészültség hiánya miatt következik be a sportsérülés, de egyes sportok szinte provokálják is a sérüléseket. A bokasérülést például elsősorban az edzőtermi sportokat, labdajátékokat űzők szenvedik el, hiszen a kemény talajon nehéz a játék által megkövetelt gyors irányváltoztatásokat végrehajtani. Az adott gyors mozdulatsor után egy hírtelen irányváltást követően az addigitól eltérő, de ismételten gyors mozdulatsor következik be. Ilyenkor az erő a bokán centralizálódhat, hiszen beleállunk a mozgásba, lefékezzük magunkat, s ugyanebből a helyzetből próbálunk egy másik irányba elindulni. Ettől különböző forgási traumák jöhetnek létre. Az izomzat erősségének, tipikusságának is nagy szerepe van a sportsérülések megelőzésében, bár ez inkább a térddel kapcsolatban igaz.
Gyógykezelés
Ha megbomlik a dinamikus és statikus stabilizátorok egymást kiegészítő egyensúlya, feltétlenül keressünk fel egy szakorvost, s ne próbáljuk magunkat a szomszédunk vagy a barátunk tanácsai alapján gyógykezelni. A térd jó példa arra, hogyan is ronthatjuk el az egészségünket a nem megfelelő eljárásokkal. Ha valaki indokolatlanul visel húzódás vagy térdfájdalom után rögzítőt, akkor ezzel megerősíti a statikus stabilizátorokat, melynek következtében elsorvad egy dinamikus stabilizátor, a combfeszítő izom. Ezért a térdrögzítő viselését csak orvos ajánlhatja, s csak orvosi felügyelet alatt lehet ezeket a rögzítőket alkalmazni.
A sérülés ellátása is egyénre szabva történhet, az orvos dönti el, kinek milyen beavatkozásra van szüksége. Ugyanígy a rehabilitáció sem lehet univerzális, betege válogatja, hogy kinél melyik módszer a legcélravezetőbb. Ezért nem véletlen a személyi edzők, gyógytornászok, a különféle terapeutákat alkalmazása.
Minden egyes sérülésnek a nullától a fejlődésen át a végstádiumáig egy meghatározott útja van, meghatározott kezelési állomásokkal. Ha a kezelést nem csináljuk végig, esetleg rosszul alkalmazzuk, bajt okozunk magunknak, nehezítjük, késleltetjük a gyógyulást. Sokan az úszást is egy minden esetben célravezető rehabilitációs eszköznek tartják, holott, ha valaki egy törés vagy szalagsérülés után kényszeresen leúszik öt kilométert, ettől még nem gyógyul meg. S nem biztos, hogy úsznia kellett volna a sérülésével. Általában az úszás persze jó eredménnyel alkalmazható a mozgásszervi sérülések rehabilitációjában, de ennek ellenére mégsem egy minden helyzetben alkalmazható gyógymód. Csak a célzott rehabilitációval érhető el a kívánt eredmény.
Sokszor még a bemelegítés sem elégséges megelőző intézkedés, hiszen minden embernek az alkatának és az adott sportnak megfelelő sportfelszerelés használatával és a fokozatosság
elvének betartásával kell tudnia sportolni.
Váczi Gábor
