A reggelek Marsi Anikónak, aki második babáját várja, nehezebbek voltak, mint első várandóssága idején. Rosszullétek, hányinger, ez a kisfiú több jelzést ad és adott, mint valamikor a bátyja,Vilmos. A reggelek másfelől nagyon kellemesek is Anikónak, mert férje, Palik László a Dakarról sms-ekkel „ébresztette”.
– Hogy érzed magad?
– Remekül. A férjem nagyon jólt szerepel a Dakaron, a kisfiamnak, Vilmosnak meggyógyult a torka…
– És Te?
– Vannak azok a bizonyos rosszullétek. Amikor még Vilmost vártam, a várandósságom első másfél hónapjában fogalmam sem volt arról, hogy terhes vagyok . Amikor megtudtam , megijedtem , mert akkoriban nagyon keményen sportoltam . H etente 60 kilométert futottam , és ezen kívül volt egy személyi edzőm, aki a napi egyórás futások mellett még alaposan meg is nyúzott , hetente ötször. Amikor kiderült , hogy babát várok , és elmondtam neki – ő nyilván az elsők között volt, akiknek meg kellett tudnia –, elkerekedett a szeme, és kicsit ijedten jegyezte meg, hogy igen brutális edzéseket csináltunk eddig !”
– Most hogy vagy az edzéssel ?
– Bevallom, sokszor keresek kifogásokat az edzések helyett. Lusta lettem kicsit… De rengeteget sétálunk a friss levegőn, illetve nem is séta ez, hiszen Vilmos biciklizik, én meg szaladok utána. Azt teszem, ami jólesik. Néha a Balaton-parton egyedül is kocogok, nem olyan intenzíven persze, mint amikor még nem voltam várandós, szobabiciklizem is, és imádom a szaunázást. Bár 5-8 percnél hosszabb ideig most nem maradok bent.
– Mit csinálsz majd másként, mint az első szüléskor?
– Hamarabb kérek érzéstelenítőt.
– És a férjed?
– Ő remélem, semmit. Ugyanúgy kint vár a folyosón, mint a múltkor. Ezzel tehet értem akkor a legtöbbet.
Beteg kicsik támogatása
– Láttalak egy vetélkedő műsorban a férjeddel, együtt játszottatok, ketten voltatok egy csapat, nagy volt az összhang. Nem is figyeltem a kérdéseket.
– Imádunk játszani, együtt lenni, egyikünket sem zavar a kamera. (Nevet.)
– A pénzt, amit nyertetek, egyrészt beteg gyermekek alapítványának, másrészt a siófoki kórháznak ajánlottátok föl. Miért olyan fontos a gyerekek ügye?
– Vilmostól fontos és egyre fontosabb. A siófoki kórházra pedig azért gondoltunk, mert látjuk, emberfeletti küzdelmet folytatnak nagyon jól képzett orvosok, egészségügyi szakemberek, a lehetetlen infrastruktúra ellenére, ami persze országos gond.
– Remélem, nem sokszor látogatjátok.
– Szerencsére tényleg nem, de nemrég anyukámnak volt egy szembalesete, és profin helytálltak. Tiszteljük őket.
Vissza, haza, Siófokra
– Még mindig elvágysz Budapestről, ha ott vagy?
– Siófok jelenti az otthont, Budapest a munkát. Csak dolgozni járok a fővárosba, a tévéstúdióig hajtok, nem tovább, aztán vissza, haza, vidékre. A közlekedés lehetetlensége élhetetlenné teszi számomra Budapestet.
– Miért épp Siófok?
– Másfél éve Siófokon nyaraltunk Lacival, és nem akartunk visszajönni. Hát itt maradtunk. Persze Budapest gyönyörű város, most már ide járunk „nyaralni”, vagyis ha nincs eszelős tömeg, egész élvezhető a hely. Még tömegközlekedéssel is. Ez persze leginkább az ünnepnapokra vagy a hétvégékre vonatkozik…
– Másfél éve Siófokon nyaraltunk Lacival, és nem akartunk visszajönni. Hát itt maradtunk. Persze Budapest gyönyörű város, most már ide járunk „nyaralni”, vagyis ha nincs eszelős tömeg, egész élvezhető a hely. Még tömegközlekedéssel is. Ez persze leginkább az ünnepnapokra vagy a hétvégékre vonatkozik…
A darabka csoki
– Diétáztok? A férjed állítólag a „fagyi-diéta pattogatott kukoricával” egyedi módszer híve volt, egészen addig, amíg le nem szoktattad róla.
– Nem volt nehéz…, és ez már a múlt.
– Jött az Ancsika koszt, és győztél. Jól főzöl, mondják.
– Szeretek főzni, A férjem egyébként diétával is készült a Dakarra, kevés szénhidrát, sok fehérje, és szigorú, napi háromszori étkezés. Este hat óra után pedig: semmi!
– És Te szolidális voltál?
– Nem, most nem csatlakoztam. Figyelünk az egészséges étkezésre, ez fontos, de a baba miatt elgyengültem többször. Valószínűleg nem teszem jól, de nem vonok meg magunktól semmit. Mindjárt be is kapok egy kis csokit.
Fájni fog, mert fájnia kell
– Ott a szemedben az a különös szépség, ami a kismamákéban rejtőzik, félelemnek nyoma sincs, pedig nagyon megszenvedted Vilmossal.
– Gondolom, a szülés fájni fog, mert fájnia kell, ilyen a természete.
– Azt mondtad korábban, hogy fiút szeretnél, és bejött.
– Ez csak azért volt, mert Laci kislányt szeretett volna, így, ha én azt mondom, hogy fiút, – mert ők majd kényeztetik az anyukájukat –, akkor 50-50% az esély, hogy valamelyikünk kívánsága teljesüljön. De nagyon igaz az a mondat, hogy teljesen mindegy, fiú-e vagy lány, csak egészséges legyen. Ezért igyekszem megtenni mindent.
– A férjeddel mindenben egyetértetek?
– A fontos dolgokban szinte mindig . Az apróságokban azonban nagyon nem…, de azok úgyis mellékesek.
Tenisz, komolyabban
– Gondoltok már arra, mit sportoljon Vilmos? Nagyon sportos az anyukája és az apukája is.
– Laci mostanában intenzívebben teniszezik, nehogy kinevessék majd a fiai, akikkel nem csak autózni, hanem ütögetni is akar. De komolyan: egy gyereknek nagyon fontos megtanulnia jól úszni, aztán jöhet a többi… Szerintem szép és egészséges hobbi lehet a síelés.
– És az autók? Szereted, és követed a férjed versenyét?
– Követem.
– De szereted is?
– Igen, mert látom, hogy ez a verseny, a megmérettetés milyen hatalmas élményt jelent neki.
– Aggódtál?
– Lehet hogy kellene, de nem. Ehelyett inkább szurkoltam a férjemnek.
– Hogyan tartottátok a Dakar alatt a kapcsolatot? Ő hívott, vagy Te hívtad? Mindennap, vagy alkalomszerűen?
– Négy óra időeltolódás van, és ez éppen jó volt nekünk, mert amikor náluk 6 óra volt, hajnalodott, és készülődtek az induláshoz, akkor nálunk 10, úgyhogy éppen jókor küldte az sms-t. Ezek a reggeli üzenetek mindennap jöttek, de ha nem volt túl késő, este is felhívott, vagy kaptam egy újabb sms-t.
– Nem akarok személyeskedni, de…
– Az sms-ek mindig ugyanarról szóltak. Megírta, mennyire szeret bennünket.
