Fanni még fél lábbal az iskolapadban, de másik lábával már vitathatatlanul a dobogókon. A 21 éves fitness versenyző sorra zsebeli be az első helyezéseket. Kitartása és vitalitása irigylésre méltó! Versenyzőként még kezdőnek számít, hiszen tavasszal kezdett bele, ennek ellenére az eredményei alapján ezt senki sem hinné el neki.

 

Fitness modell kategóriában magyar és nemzetközi versenyeken rendre dobogós helyezéseket érsz el. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Valóban, még egy év sem telt el a kezdetek óta. Tavasszal rögtön a mélyvízbe dobtak, és egy sűrű hétvégén két egymást követő napon is bizonyítanom kellett. Az Ausztria kupa volt az első megmérettetésem, ahol abszolút kategóriában 3. helyezett lettem. Még időm sem volt megélni ennek a dobogós helynek az örömét, amikor visszajöttünk Pestre, és másnap a Magyar Bajnokságon engem választottak a -165 cm-es kategória 1. helyezettjének. Ez volt a legelső aranyérmem és még most is beleborzongok, ha csak visszagondolok rá.
 
Hogyan lehet meghatározni a fitness modell kategóriát? Milyen paraméterekkel lehet nevezni?
Viszonylag könnyen meghatározható ez a versenykategória. Mindenképpen egy arányosan-szépen kidolgozott, zsírmentes, de nőies alak szükséges. Alapvető követelmény a még definiálatlan izomzat, vagyis a bodyfitnessel ellentétben nem lehet az indulónak például keresztszálkásizmos hasa. Meg kell tartani a test anatómiailag is nőies, karcsú és fitt formáját. Többek között emiatt tartják a legnőiesebb, legesztétikusabb kategóriának. A versenyeken általában két csoportot állítanak fel magasság alapján, hiszen egy alacsonyabb lányon csontjainak hossza miatt is másként oszlanak el az izmok és mások az arányok is, mint egy magasabb testalkatún, ezáltal összehasonlítani is nehezebb őket. Én magam az alacsonyabb kategóriát erősítem.
 

Lehet plasztikai beavatkozás után is versenyezni?
Igen, természetesen, sokan élnek is a lehetőséggel. Elég hiúnak mondhatom magam, de nem érzek szükségesnek semmilyen mesterséges beavatkozást. Amit tehetek a szépségemért, azt az edzőteremben hozom ki magamból. Talán, ha az élet átalakítja a testemet és nem tudok sehogy sem megbirkózni vele, akkor elgondolkodom rajta. De remélem, erre egyhamar nem kerül sor.
 
Milyen edzéstervet követsz? Ki állítja össze ezt neked?
Van egy alap edzéstervem, ami természetesen figyelembe veszi a tavaszi-őszi versenyszezont. Ilyenkor eszerint erősítek, kardiózom, mindezt hetenként más intenzitással. Mindig annak az elve alapján terhelem magam, hogy éppen mit kell még inkább erősítenem, illetve honnan kell még szálkásítanom. Az én „gyengébb pontom” a felsőtestem, ami inkább izomépítésre szorul, és ez bizony hosszabb folyamat, mint lefaragni az alsótestemből, ami viszont olykor erősebb a felsőtestemhez képest. Ezen tényezőket mindenképp figyelembe kell vennem ahhoz, hogy megfelelően arányos formát tudjak kialakítani.
 
Inkább kardiózol, vagy inkább erősítesz?
Minden edzés vegyes. A kardió nagyon fontos. Főleg az utolsó hetekben, olyankor ez már a szálkásítás időszaka. A megfelelő étrenden kívül ezzel lehet elérni a kívánt eredményt látványban is. Heti hat edzésem van, egy pihenőnappal a héten. Tehát napi két, két és fél óra a mozgás. Most ősszel csak konditeremben készülök, de tavasszal még eljártam futni is a versenyszezon előtt. Megmondom őszintén, hogy még mindig tesztelem a testemet, mire hogy reagál, mi ideális neki, és mi az, amit nem tolerál. Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen kiismerhető a szervezetünk, és milyen különbözőképpen tud reagálni az egyes dolgokra.
 
Mindig csak a verseny lebeg a szemeid előtt?
Igen, ez nagyon motiválttá tesz. Ha a verseny előtt egy pillanatra is úgy érezném, hogy nem tettem meg mindent, nem tudtam magamból kihozni a maximumot, amit szeretnék, akkor inkább nem állnék ki a színpadra. Sokat merítek a külső megerősítésekből is, akár az építő jellegű kritika is jól beépíthető a felkészülésembe. Nyilván ott a családom is, akik persze nem mindig objektívek, de természetesen ők és a saját kitartásom visz előre. És igenis vissza kell nézni a múltba, hogy aztán előre tekinthessünk.
 
Mi kell az első helyezéshez?
Sokszor a lányok arc- és testszépsége között olyan pici a különbség, hogy nehéz csak ez alapján dönteni, ilyenkor számít csak igazán a megjelenés és a mozgás. Én a pozitív hozzáállásomban hiszek, és a jó színpadi kiállásban. A versenyen is csak magamra koncentrálok. Nem mérem magam a többiekhez, ez a saját érdekem, hogy akkor és ott, abban a pillanatban csak magammal foglalkozzak. Szinte csak ezen múlik, hogy aztán a színpadon, a bírák előtt milyen teljesítményt tudok nyújtani. A lágy és kecses mozdulatok, gesztusok, egyszóval a kisugárzás nagyon fontos kiegészítője az alapfordulatoknak. Ezért is elengedhetetlen az állandó mosoly, mely akár hegyeket mozgathat meg!
 
Nehéz kiigazodni a különböző versenykategóriák között. Mi a különbség a Bodybuilding-, a Bodyfitness-, és a Fitness versenyzők között?
A Fitness versenyző, akinek a fürdőruhás, testfordulós felvonulás mellett összeállított aerobik gyakorlatsora is van, melyet általa választott zenére ad elő.
A Bodyfitness kategóriában a lányok háromféle fürdőruhában vonulnak fel és a négy alapfordulatot mutatják be. Náluk már fontos a pontosan definiált izomzat, a tényleges zsírmentesség, ami már csak nagyságban különbözik a testépítőknél.
A Bodybuilding versenyzők a testépítők, akiknek egyéni zenére készült koreográfiájukon túl az alappózokat is be kell mutatniuk.
 
A mozgás mellett említetted az étrendedet is. Beáldozod a finom ízeket a versenyekért?
Nekem nagyon oda kell figyelni az étkezésre, sajnos már két kiló is meglátszik rajtam, többek között a magasságom miatt. Fokozatos szénhidrátmegvonással és fehérjedús étrendkialakítással zajlik a versenyre való készülés. A finisben már csak fehérjét és maximum egy kis zöldséget viszek a szervezetembe. Sajnos például a tejtermékek tiltólistások, mert megkötik a vizet. A folyadékbevitelt is fokozatosan csökkentem a verseny előtti napokban. Egy nappal előtte már tényleg csak pár kortyra csökkentem a fejadagomat, a verseny napján pedig már csak a színpadról lejövet iszom először. Ha elfog a kísértés, akkor nagyon nagy akaraterő kell hozzá, hogy legyűrjem, olyankor mindig az aktuálisan kitűzött cél lebeg a szemem előtt. A verseny napját azért is szoktam várni, mert aznap reggel már vissza lehet tölteni egy kis szénhidrátot, tehát már ehetek puffasztott rizst, illetve alacsony cukortartalmú, de lédús gyümölccsel (ananász, eper) pótolom a folyadékszükségletet.
 
Melyik testrészedre vagy a legbüszkébb?
Talán a popsimra. Részben adottság is, hogy kerek, de sokat is edzek rá, hiszen fontos testrész, ami mindenhol szem előtt van, nem csak a színpadon.
 
Gyakorlat kerek hátsóra
Térdelj le könyöktámasszal a rúd elé. Emelgesd úgy, hogy talppal nyomod felfelé a rudat a keretben fel-le. Tépőzáras lábsúllyal szoktuk felerősíteni a rudat, hogy csak egy szűkített intervallumban tudjon mozogni, ezzel is nehezítve az izom munkáját. Ez az egyik leghatásosabb fenék- és combhajlító erősítés.
 
Mennyire fontos neked a nőiességed? Hogyan őrzöd meg az erősítés-felkészülés időszakában a nőies vonalaidat?
Az edzések száma mellett a súlyok nagysága és az ismétlésszám számit leginkább. Kis súlyokkal, nagyobb ismétlésszámmal nem épül rád annyi izom, hogy a tükörből egy izompacsirta nézzen vissza rád. Ha egész testemet nézzük, akkor átlag 5-7-8 kilókat mozgatok csak, persze attól is függ, hogy melyik izomcsoportról van szó. Combra nyilván többet, de mondjuk karra kevesebbet.
 
Körberajongjanak a férfiak?
Ez így egy picit túlzás, de azt hiszem, hogy azt mindenképpen értékelik, hogy egy olyan sportágat választottam, ami a közízlés szerint is nőies.
 
Az életed többi területét mennyiben határozza meg a versenyzés? Jut időd a fiatalságodra is?
Természetesen, sőt, pont a versenyzések kapcsán tanultam meg értékesen beosztani az időmet. Azért abban tényleg van igazság, hogy mindenkinek arra jut ideje, amire valóban szeretné. Azt is igyekszem fejben tartani, hogy elsősorban főiskolára járok, (turizmust tanulok) és ez a legfontosabb. Mellette még vezetni is tanulok és a családomra, barátaimra is tudok időt szakítani, akik nélkül valószínűleg a szép eredmények sem jöhettek volna létre.  
 
smink.tippek Fannitól
A színpadon elengedhetetlen a szép és mutatós smink. Egy kis selyempor a szemre vagy egy csillogó szájfény csodát tehet. Sőt a műszempilla is rendkívül látványos kiegészítője lehet egy alkalmi sminknek. Mosolyogj sokat, és hangsúlyozd ki a szád vonalát egy erősebb ecsetvonással. Biztos, hogy nem érezném magam annyira magabiztosnak, ha a szám hangsúlyozása nélkül kellene színpadra lépnem.
 
Szöveg: Sipos Judit