Sok nő azt gondolja, hogy az évek múlásával, a 35 éves életkort elhagyva egyfajta hanyatlásnak indul. Pedig ez nem igaz, leginkább akkor nem, ha a nők testi és lelki kondíciójuk megőrzése érdekében lépéseket tesznek. Jelenti ez egyrészt a rendszeres fizikai erőpróbát, másrészt a szellemi-lelki tréninget, frissességük megőrzése érdekében.

 

Szexuális téren egy nő lehet tapasztalt, de felszabadulttá csak akkor válhat, ha biztonságban érezheti magát, azaz, ha reprodukciós igényeivel összhangban alakíthatja ki fogamzásgátlási módszerét.

 

Naptármódszer

Sokan gondolják, hogy kiszámítható menstruációs ciklus esetén a fogamzóképesség legvalószínűbb időszaka a ciklus közepén, általában a 13–15. nap környékén van. Ezért, ha a fogamzás szempontjából „veszélyes” napokon tartózkodnak az együttléttől, akkor a többi napon biztonságban vannak.

 

Ez a tény szakmai szemmel és sajnos a tényeket is figyelembe véve teljesen hamis. A petefészek működésére a biológiai órán kívül számtalan külső tényező is hatással lehet. Elég egy felfokozott szerelmi mámor a középidő előtt 4–5 nappal és máris olyan mennyiségű hormon szabadulhat fel egy nő szervezetében, mely „idő előtti” tüszőrepedéshez vezet. Az életkorból adódóan az is előfordulhat, hogy az előző ciklusban érőfélben lévő, de nem megrepedt tüsző egy másikkal együtt növekszik és nem a számított időben reped meg.

 

Megszakított közösülés

A megszakított közösülés azt jelenti, hogy a szexuális együttlét során, amikor hüvelyi közösülés történik, a partnerek nem várják meg a férfi orgazmusát. Így próbálják meg elkerülni a spermiumok hüvelybe jutását, ezáltal a terhesség kialakulását. Nagyon fontos tudni, hogy spermiumok nemcsak orgazmus során juthatnak ki a hímvesszőből, hanem a szexuális izgalom hatására, még az orgazmus bekövetkezése előtt! Szintén a hüvelybe vagy annak közelébe kerülhetnek spermiumok, ha a férfi orgazmusa a hüvelyen kívül történik meg, de a partnerek nem fordítanak kellő hangsúlyt a spermiumok távol tartására. Mivel senki nem tud erről biztonsággal nyilatkozni, ezért ez a módszer sem nevezhető biztonságosnak.

Javaslat: A nőgyógyászok ezeket a módszereket soha nem ajánlják.

 

Hüvelyben ható helyi fogamzásgátló szerek

A hüvelyben ható fogamzásgátló szerek működésének lényege, hogy olyan anyagot tartalmaznak, melyek nagy biztonsággal életképtelenné teszik a hüvelybe jutó spermiumokat. Többféle kiszerelésben léteznek, így zselé, hab, film és hüvelykúp formájában is hozzáférhetők. Hatékonyságuk egészen napjainkig vitatható volt, mert nagymértékben függött a hüvelybe kerülés időpontjától, mennyiségétől, az együttlét idejétől. Napjainkban jelent meg a hazai patikákban egy olyan, kúp formájában hozzáférhető kiszerelés, mely jó hatékonysággal működik, így a klinikai vizsgálatok alapján kellően biztonságosnak nevezhetjük.

Javaslat: A módszer a biztonságos, bár kissé körülményes kategóriába sorolható. Rendszeres szexuális kapcsolat esetén létezik ennél jobb lehetőség is, bár ennek megítélése inkább szubjektív. Használatát így leginkább az egyéni ízlés határozza meg.

 

Hormonális fogamzásgátló tabletták

A hormonális fogamzásgátló tabletták használata nagy átgondolást igényel, hiszen ma Magyarországon 27 különböző készítmény kapható. Így a tablettában lévő, menstruációs ciklus felépítésében szerepet játszó tüsző- és sárgatesthormon mennyiségi és minőségi mutatóitól, a ciklus egyes szakaszaiban a hatóanyag eltérő mértékű jelenlététől, esetlegesen a fogamzásgátló szerep mellé társuló egyéb előnyös hatásaitól függően csoportosíthatóak. A használatban lévő gyógyszerek ma leginkább kétkomponensűek és egy- vagy háromfázisúak. A tabletta típusa határozza meg, hogy szedés közben kell-e 6–7 nap szünetet tartani vagy sem, hiszen ma már az egyszerűség kedvéért olyan készítményeket is gyártanak, melyeket folyamatosan kell bevenni, hogy egyszerűbb legyen használata.

Javaslat: A módszer megbízható, jó lehetőség, megfelelő szakmai körültekintéssel bátran ajánlható.

 

Óvszer

Az óvszer az a fogamzásgátlási segédeszköz, mely egyszerre felel meg a fogamzásgátló módszerek klasszikus kritériumainak, valamint az egyéni igényeknek. Alkalmi szexuális kapcsolatok esetén kettős előnnyel bír: véd a nem kívánt terhességektől, valamint

a húgyúti és a nemi szervek fertőzéses eredetű betegségeitől. Szülés utáni időszakban leginkább azok a párok kedvelik használatát, akiknél ez korábban is bevált módszer volt és szexuális életüket inkább pozitív irányba befolyásolta.

Javaslat: A módszer több szempontból is biztonságos, de helyes használatát el kell sajátítani. Ebben az életszakaszban ez valószínűleg már nem okozhat gondot. Rendszeres szexuális kapcsolat esetén is jól alkalmazható ez a módszer, persze akkor, ha mindkét fél igényeinek megfelel.

 

Méhen belüli eszközök – spirál

Általában jellemző a spirálokra, hogy alapjuk egy műanyag, legtöbbször T-alakú eszköz, amelyre különböző segédanyagokat visznek fel. Az eszköz típusától függően a felvitt anyag lehet valamilyen fém-, vagy fémötvözet. Az eszköz a méh nyálkahártyájára gyakorolt hatásával legtöbbször megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását. Továbbá megnehezíti a hímivarsejtek és a petesejt találkozását.

Javaslat: Az évenkénti nőgyógyászati kontrollvizsgálat fontossága a spirál használata mellett fokozottan érvényes. Figyelem!

Sose mulassza el!

 

Méhen belüli helyi hormonhatású eszköz

A módszer lényege, hogy a méh üregébe feljuttatunk a hagyományos spirálok alakjához hasonlatos eszközt, mely sárgatesthormont tartalmaz, ami 5 éven keresztül egyenletesen szabadul fel az eszközből és folyamatosan kifejti hatását.

Javaslat: A méhen belüli helyi hormonhatású eszközt XXI. század fogamzásgátló módszerének is szokták nevezni. Szakmailag kifogástalan, ajánlásával kimagaslóan jó fogamzásgátlási lehetőséget javasolunk pácienseinknek.

 

A módszerek megbízhatósága – Pearl-index

A felsorolt fogamzásgátlási módszerek megbízhatóságát a nőgyógyászok tudományosan is elemezték. Azt vizsgálták, hogy 100 nő közül, akik az adott módszert alkalmazták, egy év alatt hány esett teherbe. A mutató, ami ezt leírja a Pearl-index (PI). (Pearl amerikai biológus, 1879–1940)


           
megszakított közösülés 8–38

            cikluskontroll     14–35

            óvszer   3–28

            hüvelyi spermiumölő anyag        0,7–7

            hormonális fogamzásgátló tabletta         0,1–2,5

            hormonális fogamzásgátló gyűrű            0,1–2,5

            sürgősségi tabletta         0,5–2,5

            méhen belüli fogamzásgátló eszköz        0,5–5

            méhen belüli helyi hormonhatású eszköz            0,1

 

Dr. Szőnyi György