A nagyvárosi forgalom és a parkolás nem kevés nőnek jelent kihívást. Ezt az autógyártók is pontosan tudják, így folyamatosan jelentkeznek formavilá­gában elsősorban nőknek álmodott, kisméretű, de motorikusan kiváló para­méterekkel rendelkező városi autókkal, amelyek jól illenek az üzleti életben tevékenykedő menedzsernők kiskosztümjéhez vagy a bohémabb lelkivilággal megáldott művészlelkekhez.

 

Az új Micra:   a jövőt testesíti meg

 

A Micra kompakt mérete megköny­nyíti a városi manőverezést és parko­lást, miközben   kényelmes, és nagy belső térrel rendelkezik. Az innovatív új Micránál az új motorok és futómű biztosítják az élménydús vezetést, míg az autó egy sor intelligens technológiát tartalmaz, melyek célja a mindenna­pi használat egyszerűbbé tétele. Az új Micrában minden motor vagy új, vagy alapvetően átdolgozva jelenik meg.

A választék három benzines és két közvetlen befecskendezésű turbódízel motorból áll. A három benzines erőforrás mindegyike a Nissan teljesen alumínium, 16 szelepes, felülvezérelt, négyhengeres CR családjának tagja, mely folyamato­san változó szelepvezérléssel (VTC-vel) ellátott. Teljes lökettérfogatuk 1,0, 1,2 és 1,4, liter és sorrendben 48 kilowatt (65 lóerő), 59 kilowatt (80 lóerő) és 65 kilo­watt (88 lóerő) teljesítményt kínálnak.

 

Citroën C2: született városi sportautó

 

A sportos, négyüléses kisautó vagány formájával és színes, hangulatos belső terével első látásra is könnyedén hódít, átalakíthatósága azonban egyszerűen verhetetlen. Két hátsó ülése előre-hátra csúsztatható, összecsukható, így a cso­magtér befogadó képessége rugalma­san alkalmazkodik igényeinkhez. A prak­tikusan két irányban nyíló csomagtartóaj­tó rendkívül szűk helyen is megkönnyíti a pakolást, ami fontos szempont a városi közlekedésben.

 

Remek adottságaival könnyedén mozog a városi forgalomban, biztonsága és menettulajdonságai a Citroën nagysikerű alsókategóriás modelljeihez hasonlóak. A Citroën C2 VTR változatába épített SensoDrive váltó automata üzemmód­ban a kuplung és váltókar nélküli vezetés kényelmét nyújtja. Ha azonban a vezető saját stílusában kíván sebességet válta­ni, kézi üzemmódban kétféleképpen is megteheti: a váltókar előre vagy hátra pöccintésével vagy a kormány jobb és bal oldalán található „pillangóváltóval”.

 

Peugeut 206: az elegáns vagány

 

A 206 belső tere harmonizál a különle­gesen szép külsővel: a helykihasználás és a kényelem szerelmeseinek készült. A Peugeot 206-ot hatféle felszereltségi szinttel kínálják. Már a Profil felszereltsé­ge is teljes körű, többek között az állít­ható magasságú szervokormánynak, a magasságában állítható vezetőülésnek, az opcióként rendelhető manuális klí­maberendezésnek, a hővisszaverő szélvédőnek és a Peugeot rádiómagnó­nak köszönhetően. A sportos ülésekkel ellátott Presence négyféle belső hangula­tából – kék, piros, sárga, szürke – tetszé­se szerint választhat.

 

A Premium igazán bőkezű, szériafelszereltségére a kénye­lemszeretet és a praktikum jellemző. A Sport felszereltségi szint lehetővé teszi, hogy a sportos hangulat akár HDi motor­ral is kombiálható legyen. A Roland Garros a luxusautók különleges belső világát adja vissza exkluzív felszereltsé­gével. A Gti pedig nevéhez méltóan min­den részletével sportosságát hangsú­lyozza. A méretes kesztyűtartó térfogata lehetővé teszi nagyobb tárgyak tárolását is, csomagtartója sem kicsi, 245 dm3.

 

Toyota Yaris: az intelligens jóbarát

 

A Yaris futurisztikus, mégis stílusos forma­terve a kompakt külső méretek ellenére is hihetetlenül tágas utasteret kínál. Jövőbe mutató, intelligens megoldásai – mint például a térhatású digitális műszerfal, a mozgatható hátsó ülések vagy a változó szelepvezérlésű VVT-i motorok – kiemelik a kisautók kategóriájából.

 

A kiváló minőséghez és vezetési élmény­hez nagyfokú biztonság is párosul, amit a kategória egyik legjobb NCAP törés­tesztje is bizonyított. Az autó visszafogott külső méretei alapján aligha gondol­nánk, milyen tágas az utastér. Kompakt karosszériájának köszönhetően még zsúfolt városi környezetben is remekül manőverezhető, ugyanakkor az intelli­gensen megtervezett, tágas belső tér kényelmes utazást ígér a vezetőnek és az utasoknak egyaránt. 18 átgondoltan kialakított tárolótér található az utastér­ben, ezek a rekeszek 15 liternyi aprósá­got képesek elnyelni.

 

 

Fiat Panda: a biztonságos mini

 

A modern technológia az új Panda egyik legerősebb pontja. Ennélfogva az új autóhoz olyan különleges erőforrás is rendelhető, amely jó társ a dinami­kus vezetéshez, de tankolásnál mégis meglepően takarékosnak bizonyul (a Panda a kategória legkedvezőbb fogyasztási eredményeit produkálja). Mindemellett nem csupán városban, hanem országúton és autópályán is igen jól használható. Ez a 70 lóerős, 1.3 16v Multijet erőforrás, amely messze kiemel­kedik a kis turbódízelek mezőnyéből.

A fejlett erőforrások sorát fejlett váltóművek egészítik ki – például a Dualogic. Az új városi Fiat természetesen az egyik leg­biztonságosabb a városi minik között. Ez elsősorban a kifinomult berendezések és rendszerek sokaságának köszönhető, a megelőző, az aktív és passzív biztonsági eszközök első rangú védelmet nyújta­nak. A vezetőülésben újfajta élmények­kel gazdagodhatunk, hiszen a Skydome üvegtető kellemes hangulatot, az auto­mata légkondicionáló pedig megfelelő klímát biztosít.

 

Honda Jazz: a lendületes

 

A Jazz kívül-belül megújult. A Honda formatervezői lendületes, dinamikus kocsitestet alkottak rövid orral, nagy üvegfelületekkel. A buborék formájú első fényszóróktól a kocsi hátuljáig húzódó vonalvezetés még a legigényesebb ízlést is kielégíti, miközben garantálja a lehető legjobb aerodinamikai formát.

 

A Jazzben a Honda legújabb, 1,2 és 1,4 literes – méretükhöz képest lenyűgöző, 78 és 83 lóerős teljesítményű, környezetba­rát – i-DSI benzinmotorjai dolgoznak. A kategóriában egyedülállóan, teljesen síkba hajtogatható 60:40 arányban osztott hátsó ülésekkel, többszörös díj­nyertes mini egyterű méretosztályán túl­mutatóan tágas utastérrel, s a koráb­binál gazdagabb felszerelés kínálattal lép színre. A frissí­tett külső és belső, a tetszetősebb műszerfal mellett a nagyobb erőforráshoz, immár valamennyi változatban alapfel­szerelés az automata légkondicionáló, s mostantól a Honda saját fejlesztésű menetstabilizálója (VSA) is megrendelhető. A legnagyobb élmény kedves, kis méretekben. Ellenállhatatlan recept ez, hiszen az élmény folyamatos