Baumgartner Zsolt az első magyar Formula-3000-es versenyző. A 21 éves fiatalember igazán kitartóan, és elszántan küzd álma valóra váltásáért, azért, hogy a Formula-1-ben versenyezhessen. Az út hosszú, és rögös, amíg valaki a gokarttól eljut a sportág királykategóriájáig. Zsolt az út nagy részét már maga mögött tudhatja, és talán két év sem kell ahhoz, hogy egy Formula-1-es autó volánja mögé ülhessen.
A legtöbb kisfiú labdarúgó, teniszező, vagy atléta szeretne lenni „nagykorában”. Igazán keveseknek jut eszükbe, hogy gokartozzanak. Ön miért választotta ezt a sportágat?
– Ugyanúgy úsztam, teniszeztem, atletizáltam, mint minden fiú az osztályban, de valahogy egyik sem tetszett igazán. Mozogni mindig szerettem, de egyik sportágban sem éreztem magam igazán otthon. Tíz éves lehettem, a balatoni nyaralónk mellett volt egy gokartpálya. Minden délelőtt ott nézelődtem, aztán megkérdeztem, hogy járhatok-e segíteni. Megengedték, hogy szereljek, segítsek, és ezért cserébe, délutánonként én is mehettem a gokarttal. Valahogy így kezdődött.
Szülei azonnal ön mellé álltak, és bátorították, hogy gokartozzon?
– Két évembe került, mire meg tudtam győzni édesapámat, hogy vigyen Kecskemétre, ahol nagyon jó gokartos iskola működik. Eleinte hallani sem akart róla, nem szerette volna, ha bekerülök az autós világba. Nem lehetett igazán pozitív példákat hallani, ráadásul, akik ezzel foglalkoztak nem voltak túl bizalomgerjesztők. Persze mindez engem nem nagyon érdekelt, én csak gokartozni szerettem volna. Aztán végre lementünk Kecskemétre, és elvégeztem az ottani egyhetes kurzust. A végén azt mondták, tehetséges vagyok, ha tudom, és lehetőségem van rá, folytassam.
A szülők ezek után már mindenben támogatták, és elfogadták a döntését?
– Kaptam édesapáméktól egy gokartot, és mindig ezzel gyakoroltam. Persze ez még mind kevés lett volna, hiszen a versenyekre el kell utazni, a gokartot szállítani, szerelni kell. Megkértem édesapámat, hogy segítsen. Megfontolta a döntést, mellém állt, és mind a mai napig támogat a céljaim elérésében.
A gokart nem tartozik a legolcsóbb sportágak közé. Ha a szülei nem támogatták volna anyagilag, akkor is eljutott volna odáig, ahol most van?
– Igaz, hogy ehhez a sportághoz aránylag sok pénzre van szükség, de nem szabad elfelejteni, hogy csak az nem elég, tehetség is kell. Ahhoz nagyon-nagyon sok pénz kellene, ha az ember minden pilótát meg akarna venni, hogy ő lehessen az első. A szüleim és néhány szponzor biztosították a pénzt, és a lehetőséget ahhoz, hogy elkezdhessem a versenyzést, aztán szép lassan eljutottam oda, ahol most vagyok.
Ez a sportág rengeteg utazással jár. Hogyan tudta összeegyeztetni ezt a tanulással?
– Magántanuló voltam, és így érettségiztem le. Most pedig, ha minden jól megy, és felvesznek a győri főiskolára, akkor ott is egyéni tanrendes leszek. De ez nem okozhat nagy gondot, mert úgy gondolom, aki tanulni akar, az tud magától is, csak a jegyzeteket kell majd a többiektől elkérnem. Ráadásul ez az iskola érdekelne is, mert műszaki dolgokat tanulunk majd, és ez kapcsolódik a Formula versenyekhez.
Ha jól tudom, négy nyelven beszél. Hogyan, és mikor tudta elsajátítani őket?
– Rengeteg időt töltöttem külföldön, és ha meg akartam értetni magam, akkor kénytelen voltam megtanulni a nyelvet. A versenyeken mindig minden érdekelt, épp ezért állandóan kérdezgettem, vagy esetleg engem kérdeztek, így szép lassan megtanultam angolul, németül, franciául és olaszul. Sokszor jól jön, ha az ember több nyelven is ért, ha külföldi cégnél dolgozik, akkor pedig elengedhetetlen. Ha bármi probléma van a géppel, elég nehezen tudnám elmutogatni, hogy mit érzek, amikor vezetem az autót. Másképpen nem tudnám elmagyarázni, hogy mit kell megjavítani, min kellene változtatni.
Nem nehéz ilyen őrült tempóban vezetni, kanyarokat bevenni, az autóra és még arra is figyelni, hogy a másik autót megelőzze, miközben az ütközéseket próbálja elkerülni?
– Eleinte az volt. Furcsa, amikor egy-egy kanyart kétszázharminc körüli sebességgel kell bevenni, hiszen a mindennapi autózásban, még ha ötvennel kanyarodsz, az is soknak számít. Itt pedig a nagy sebességtől a G-k csak úgy nehezednek rád, ezt pedig meg kell szokni. Ha nagyon gyors pályán versenyzünk, akkor néhány kör után már nem tűnik fel az irdatlan tempó, de eleinte azért igencsak furcsa érzés.
Nincs ilyenkor félelemérzete?
– Nem nagyon. Ez a sportág éppen arról szól, hogyan tudod legyőzni a félelmed. Ha félsz, sokkal hamarabb hibázhatsz, mint ha nem tartasz semmitől. Az apukám mindig azt mondja, hogy gyorsan menjek, de óvatosan. Próbálom megvalósítani, de persze nem mindig sikerül.
Elkísérik a szülei a versenyeire?
– Az édesapám mindig eljön a versenyekre, édesanyám csak egyszer-egyszer néz meg élőben. Mindig nagyon félt, így ő inkább a televízió előtt izgulja végig a futamaimat. Persze ha itthon, vagy Ausztriában állok rajthoz, akkor azért ő is eljön és végignézi a viadalt.
A hetekben lett a Nordic Racing Team elsőszámú pilótája. Ryan Briscoe-tól, a csapat korábbi elsőszámú pilótájától megvált a vezetőség. Várható volt ez a lépés?
– Nem nagyon. Én is meglepődtem, hiszen év közben nem szokás változtatni a pilótákon. Briscoe-val nem voltak megelégedve, hiszen újonc létemre szinte minden versenyen megvertem. Azóta ő visszakerült a Formula-3-ba. Ez egyértelmű visszaminősítés.
Mit szeretne elérni még a közeljövőben?
– Legközelebbi célom, hogy pontot szerezzek a Formula-3000-ben, és kiküszöböljünk minden technikai hibát, amely miatt nem úgy alakulnak a versenyek, ahogyan kellene. Aztán belátható időn belül szeretnék a Formula-1-ben tesztpilóta, majd pilóta lenni. Ha minden jól megy a következő két évben mindezt el kellene érnem. Ha pedig valami miatt mégsem jön össze, akkor el kell gondolkodnom a jövőmön.
J.H.
