A fagyos tél beköszönte örömteli és kevésbé örömteli eseményeket jelent számunkra. Egyrészt eljött a téli sportok ideje, természetes tavaink befagytak és indulhat a korcsolya szezon. A szomszédos országokban már november végétől elindult a síszezon, a kiadós havazás híre mindig megnyugvással tölti el a síelőket.
Ugyanakkor, sajnálatos módon a téli sportokkal kapcsolatban bekövetkező sportbalesetek száma is megnő, csakúgy, mint a sporttevékenységhez nem kapcsolódó, csúszos úton történő elesés miatt bekövetkezett otthoni vagy utcai balesetek száma.
Amikor a hófödte hegyoldalon, vagy a síkos járdán elveszítjük lábunk alól a talajt, az egyik legnagyobb „veszélynek” kitett testrészünk illetve ízületünk a csukló, hiszen egyensúlyunkat vesztve, a talajhoz közeledve, mintegy védekező mozdulatként kezünket érintjük elsőként a földhöz a csuklóízület többnyire nyújtott, ritkábban hajlított helyzetében.
Az esetek nagy részében ártalmatlan rándulás, húzódás fordul elő, mely mérsékelt fájdalommal, esetleg kis duzzanattal jár. Ilyenkor néhány napos pihentetés, hűtés, rugalmas pólyával, vagy csuklórögzítővel (brace-szel) rögzítés, nem szteroid tartalmú gyulladásgátló gélek vagy kenőcsök alkalmazása a megfelelő gyógymód. A látszólag egyszerű sérülés ellenére érdemes szakorvoshoz fordulni, ugyanis a szerény tünetek mögött néha szalagsérülés, sőt akár csonttörés is rejtőzhet, melyeket csak szakorvosi vizsgálat, sokszor csak célzott, ismételt radiológiai vizsgálatok deríthetnek ki. Korai diagnózis és megfelelő kezelés nélkül akár hónapokig is eltarthat a gyógyulás, sőt némely esetben műtét is szükségessé válhat. De vajon melyik az a csonttörés, mely rándulásnak „álcázhatja” magát?
A kéztőnek az alkarhoz közelebb eső csontjai között helyezkedik el a sajkacsont. Amikor nyújtott karral esünk el, a csukló túlfeszített helyzetében ez sérülhet. A sajkacsont törése viszonylag diszkrét, tehát a ránduláshoz hasonló tünetekkel jár. Az akut sérülés után végzett röntgen vizsgálat nem mindig mutatja ki egyértelműen a törésvonalat, ezért ismételt, a sérülés utáni 7-10. napon végzett szakorvosi és radiológiai vizsgálatok szükségesek a pontos diagnózishoz. Amennyiben megállapítják a sajkacsont törését, annak típusától (lokalizációja, iránya, illetve aszerint, hogy elmozdulással jár-e vagy sem) függően gipszrögzítés vagy műtéti megoldás a választható kezelés. Tekintettel arra, hogy a sajkacsont vérellátása, így gyógyulási hajlama egyéb csontokhoz képest rosszabb, hosszabb rögzítési időt igényel (12 hét). Az időben történt megfelelő kezelés ellenére is előfordulhat, hogy a törés nem gyógyul meg, hanem úgynevezett álízület alakul ki, mely csak műtéttel kezelhető. Nyilvánvalóan fokozottabban fennáll az álízület kialakulásának veszélye a rándulásnak nézett, elhanyagolt, nem kezelt esetekben.
Látványosabb, egyértelműbb tünetekkel jár a csuklótörések másik leggyakoribb típusa, az orsócsont végének törése. A sérülési mechanizmus hasonló az előbbiekhez: nyújtott karral talajra eséskor a csukló hátrafeszített helyzetben van. A duzzanat, mozgáskorlátozottsággal, és időnként igen nagy fájdalommal jár, emellett jól látható a csukló deformáltsága elmozdult törés esetében (a csukló hossztengelye jellegzetes „S” alakot ír le).
Ha a helyszínen látják el a sérülést, általában a csuklót illetve az alkart háromszögletű kendővel és/vagy – ha rendelkezésre áll – Kramer-sínnel rögzítik, hűtik, majd a sérültet mihamarabb eljutatják a szakorvosi rendelőbe vagy baleseti sebészeti ügyeletre. Az orsócsont elmozdulás nélküli töréseinél elegendő 6 hét gipszrögzítés. Elmozdulással járó törések egy részénél érzéstelenítésben végzett repozíció (a törés helyretétele) majd gipszrögzítés, más esetekben (darabos vagy nyílt törés) azonban műtéti megoldás, fém implantátumok behelyezése szükséges. A teljes gyógyulás feltétele minden esetben a gipszlevételt követő szakszerű rehabilitáció (gyógytorna, fizikoterápia).
A csukló lágyrészsérülései közé tartoznak, a szalagsérülések, melyek nem járnak súlyos tünetekkel sem az akut, sem a krónikus formájukban, mégis, sokszor elhúzódó, bizonytalan panaszokat okoznak. A csukló szalagsérülései kapcsán ismét a rándulásokhoz kell visszatérnünk. Akut sérülésként ugyanis hasonló tünetekkel járnak, mint a rándulások, kezelés nélkül azonban a kéztő kis csontjai közötti szalagok sérülése krónikus instabilitáshoz vezet. A leggyakoribb szalagsérülés a csukló biomechanikája szempontjából kulcsfontosságú sajkacsont és a szomszédos holdascsont közti kis szalag teljes, vagy részleges szakadása. Akkor gyanakodhatunk erre a sérülésre, ha a korábban elszenvedett rándulásnak tűnő csuklósérülés után bizonyos mozdulatoknál fájdalom, esetleg terheléskor duzzanat, hajlításnál kattanás jelentkezik. Csak szakorvosi vizsgálat és speciális radiológiai és modern képalkotó (MRI), esetleg artroszkópos vizsgálatok deríthetik ki a háttérben álló elváltozást. Amennyiben az instabilitást okozó szalagszakadás igazolódik, krónikus esetben sajnos csak műtéttel lehet stabilizálni a csuklót.
Megelőzhető?
A csúszós talajon bekövetkezett otthoni, vagy utcai baleseteket igen nehéz kivédeni. Mindössze annyit tehetünk, hogy megfelelő (csúszásgátlóval ellátott, gumi- bordázott talpú) lábbelit viselünk és mozgásunk összehangolt, óvatos.
Sporttevékenység közben ügyelni kell a megfelelő bemelegítésre, vigyázzunk arra, hogy sportfelszerelésünk kifogástalan legyen, csak kesztyűben síeljünk és korcsolyázzunk. Bár a csonttörést természetesen nem tudja megelőzni a csuklóvédő, azonban kisebb erőbehatás esetén, ránduláskor, húzódáskor némi védelmet nyújthat egy rugalmas csuklórögzítő. Mindenképpen ajánljuk funkcionális csukló brace viselését olyanoknak, akiknek csuklójuk korábban már sérült volt, vagy műtéten esett át.
Amennyiben mégis megsérülne a csuklónk, elsősegélyként rögzítsük, jegeljük, kendővel kössük fel a könyök 90 fokos helyzetében, majd minél hamarabb kérjük szakorvos segítségét.
Dr. Balajti Noémi
kézsebész szakorvos
