A gondolat, hogy az eltérő küzdősportok képviselői összemérhessék tudásukat, természetesen Japánból – a küzdősportok egyik őshazájából – ered, ahol 1993-ban rendezték meg az első K1 mérkőzést.
Emlékeznek Jean-Claude van Damme első nagy sikert hozó filmjére, a Véres játékra? Emlékeznek a félhomályban visszhangzó gong ütéseire és a zsúfolásig tömött teremben a legkülönbözőbb távol-keleti harcstílus képviselőinek összecsapásaira? Képzeljenek el egy még hatalmasabb termet, akár egy sportcsarnokot is, ahol a tatamit szorító pótolja és a suhogó színes ruhák helyett rövidnadrágban küzdenek reflektorok fényében a versenyzők, de a levegő ugyanúgy remeg a feszültségtől, mint az eldugott hong-kongi arénában. Ez a verseny a K1, mely nézők millióit ülteti a képernyő elé péntek esténként, hála az Eurosport televíziós sportcsatorna közvetítéseinek. A versenyre bármely stílusból, bármelyik nehézsúlyú sportoló jelentkezhetett, aki vállalta, hogy 3×3 vagy 3×5 percig, a thai-boksz szabályrendszer szerint (kivéve a könyökütést és az összeakaszkodást) küzd. A siker nyilvánvaló folytatást követelt Európában is. Az új sport lassan népszerűbbé vált, mint a profi boksz… Magyarok persze mindenütt vannak, és ez alól a K1 sem kivétel. Varga Péter, a kiváló 28 éves sportemberünk, több éve képviseli hazánkat a K1 élmezőnyében.
Péter, mióta foglalkozol küzdősportokkal?
Állítólag nagyon élénk kisfiú voltam, és az iskolában is sokat verekedtem, ezért szülői intelemre, a felesleges energiákat levezetendő kezdtem el 1980-tól cselgáncsozni. 1990-ben kezdtem el kempózni, az idén tavasszal közlekedési balesetben elhunyt mesterem, Juhász Ferenc irányításával. Amikor kerestem a megfelelő küzdősportot, olyan ütés-rúgásra épülő, megfelelően dinamikus stílus érdekelt, amelyben hasznosíthattam a judoban szerzett tudásomat, ugyanakkor küzdelmei alkatomnak megfelelően, elsősorban a full-contact szabályrendszerre épülnek. Ez a stílus a kempo, melyet a kívülálló számára leginkább az különböztet meg a többi távol-keleti küzdősporttól, hogy a sportolók nem fehér gí-ben (karateruhában) vannak, hanem feketében.
Eredmények?
Magyarországon Shidokan Európa Kupa, Kempo, Thai-box és utcai harcos bajnok, majd kétszeres profi Európa kick-box bajnok, amatőr harcművészeti világbajnok. Versenyeztem Hollandiában, Németországban, Csehországban, Argentínában, Nagy-Britanniában, Japánban. Az utóbbi időben elsősorban a K1 versenyeken indulok, de semmilyen kihívás elől nem térek ki.
Mennyiben térnek el a K1 versenyek a hazai mérkőzésektől?
Mindenekelőtt sokkal népszerűbbek, mint bármilyen itthoni küzdősport gála; egy K1 versenyre ötven-hatvanezer néző is kilátogat, és a pénzdíjak is jóval magasabbak. A sportolók akkor érnek el kimagasló eredményt, ha célt látnak maguk előtt, és ez a küzdősportoknál sincs másképp. Aki bokszol, az kitaposott úton halad, de a távol-keleti sportok követőinek a K1 megjelenése előtt nem volt ilyen kiemelkedési lehetősége. Aki komolyan foglalkozik a sporttal és persze megfelelő adottságokkal rendelkezik, azt nemcsak a dicsfény fogja övezni, hanem megélhetési lehetőséget is talál abban, amit szeret.
Milyen adottságokra gondolsz?
A hajdan annyira népszerű kung-fu és karate filmek egyik alapvető üzenete az volt, hogy bárki képes lesz megvédeni magát, ha karatézni kezd… Ez így is van, de különbséget kell tenni az önvédelem és a profi küzdősport között. Az utca embere azért kezd el pl. kempozni, mert olyan tevékenységet keres, amellyel támadás esetén megvédheti magát, sportolhat, fogyhat és önfegyelemre nevel. Ezek az emberek adják a küzdősport tömegbázisát, amelyből a legtehetségesebbek és legkitartóbbak kiemelkedhetnek, de ehhez nem csak akaraterőre van szükség, hanem bizonyos testi adottságokra is. A K1 versenyeken például csak nehézsúly van, – talán épp ezért annyira látványos és vonz nagy tömegeket, – ami korlátokat emel a kisebb súlyú versenyzők elé. Ugyanígy szükséges, hogy a fájdalomtűrő szint magas legyen, hiszen itt az ütéseket és rúgásokat nem állítják meg az arcod előtt. Sok olyan kiváló képességű sportolóval találkoztam, akinek kitűnő állóképessége, nagyszerű technikája volt, de a fejét ért kisebb ütésektől is összeesett; ezt a sport világában úgy hívják, hogy ”üvegálla volt”. Sajnos ez adottság, amely genetikailag meghatározott és akaraterővel sem lehet rajta változtatni. Szerencsére a jelek szerint az én állam nem üvegből van – talán ezért is értem el eddigi eredményeimet. Az utóbbi években a fitness termek slágerei a küzdősportok elemeire épülő tae-bo, army-fitness, kick-boksz aerobic órák.
Mennyire tartod hasznosnak ezeket a tréningeket?
Rendkívül hasznosnak tartom őket. A küzdősportok alapvető mozgásformái erősítik a ritmusérzéket, a mozgáskoordinációt, és alakformáló hatásuk is jelentős. Reflexszerűvé válnak a begyakorlott mozgások, ütések, rúgások és egy jól irányzott pofon vészhelyzetben életmentő lehet. Ugyanígy én is használok az edzéstervemben is aerob mozgásformákra épülő elemeket. A versenyek előtti rendkívül intenzív felkészülés biztosítja a versenyeken, kilenc vagy tizenöt percig a tökéletes kondíciót, ezért a tréningek során én is zenére végzek bizonyos, állóképességet növelő gyakorlatokat. Tudni kell persze, hogy ezek a gyakorlatok csak hasonlítanak a küzdősportok mozgásaihoz, ezért óva intek mindenkit, hogy éles helyzetben megpróbálja az aerobik órákon tanultakat kipróbálni.
Tervek?
Szeptemberben és októberben külföldi versenyeken indulok, de novemberben Budapesten lesz a K1 első magyarországi kvalifikációs versenye.
Gedő László
