Ha szemügyre vesszük a hazai fitness stúdiókat, jelentős különbségeket fedezhetünk fel a stúdiók méreteit, berendezettségét, az edzők képzettségét vagy akár a stúdióvezető vállalkozók szakmai és üzleti felkészültségét illetően egyaránt.
A hazánkban működő mintegy 500 fitness stúdió között megtalálhatóak az egykori szenespincékből kialakított, szűk, kis helyiségekből álló levegőtlen, túlzsúfolt kluboktól a több mint ezer négyzetméteres, nagy légterű, pazarul berendezett multisportcenterig minden.
Sajnos az utóbbiból nagyon kevés van, tekintve a magas tőkeigényt és a lassú megtérülési időt.

 

A fitness szolgáltatásban is, mint a gazdaság valamennyi területén, erősödő konkurenciaharc tapasztalható. A piacgazdaság ezen jelensége a fitness vállalkozók számára fokozódó stresszt és kihívást jelent, a szolgáltatásokat igénybe vevő fitnessbe járó vendégek számára azonban azt a pozitív hatást, hogy lassan de biztosan nő a szolgáltatások színvonala.
A színvonal növekedése egyenlőre sajnos többnyire csupán a hardver fejlesztésében, azaz a szebb és tágasabb stúdiókialakítás, a jobb és több fitness gép, a kultúráltabb öltöző- és kiszolgáló helységek megjelenésében mérhető le.

A valódi szolgáltatás, azaz az emberekkel való effektív foglalkozás színvonala még messze elmarad a kívánatostól. A súlyzóteremben sok helyen semmiféle edzői segítségnyújtást nem tapasztalható. Gyakran fordul elő az, hogy egy bodybuildert foglalkoztatnak edzői feladatkörben, akinek minden érdeme az, hogy valamikor anabolikus szteroidok segítségével sikerült több kiló tiszta izmot magára gyúrnia. Ezzel szemben gyakran a legalapvetőbb sportszakmai ismeretekkel sincs tisztában.

Sajnos a legtöbb aerobik foglalkozás színvonala is elmarad a kívánatostól. Kevés a szakmailag felkészült, megfelelő személyes kisugárzással rendelkező magasan motivált aerobik edző.
Szerencsére az aerobik edzők intelligensebb reprezentánsai egyre több gondot fordítanak arra, hogy megfelelő színvonalú tanfolyamokon és workshopokon folyamatosan fejlesszék elméleti és gyakorlati tudásukat.
Az oktatásban is van már olyan professzionális aerobik iskola, ahol a legkorszerűbb ismereteket és módszereket tanulhatják meg a résztvevők azoktól az oktatóktól, akik éveken keresztül külföldi aerobik akadémiák tanfolyamain tanulták meg a szakma rejtelmeit.
Éppen ezért az aerobik órák minőségében az elkövetkező években jelentős javulás várható.

Ha már egyszer sikerült elhatároznunk magunkat, hogy rendszeres edzésbe fogunk és keresünk egy fitness stúdiót, nem mindegy, hogy milyen klubot választunk.
Ha sikerül olyan fitnesst találnunk, ahol odafigyelnek a vendégekre és a klub lehetőségeinek keretei között a legmagasabb szinten próbálnak szolgáltatni, jó esélyünk lehet arra, hogy hosszú időn keresztül jól fogjuk érezni magunkat és akár éveken át törzsvendégek maradunk. Ha azonban kifogunk egy olyan fitnesst, ahol igénytelen és nemtörődöm az üzletvezetés, könnyen egy életre elmehet a kedvünk a fitnessbe járástól, sőt akár a sportolástól magától is.
Ezért az alábbiakban szeretnénk néhány tippet adni arra, hogy mire figyeljünk a fitness stúdió kiválasztásakor:

  1. A fitness stúdió legyen viszonylag jó levegőjű, egészséges miliőben. Kerüljük a szennyezett levegőjű, kipufogógázos környezetben található klubokat.
  2. Győződjünk meg arról, hogy a tornatermek szellőzése jól működik. Nincs elkeserítőbb annál, mint amikor egy aerobik óra első öt percében már elfogy a teremben az oxigén és az óra hátralevő ötven percében a résztvevők vörös fejjel, oxigénhiányos állapotban kénytelenek “anaerobikozni”.
  3. Győződjünk meg arról, hogy az aerobik teremben van-e sportpadló. Az aerobik órákon a talpra és a talpunkon keresztül az egész mozgatórendszerünkre jelentős mechanikai behatás hárul. Ezért nagyon fontos, hogy a tornaterem talaja ütéselnyelő tulajdonsággal rendelkezzen.
    A legrosszabb talaj a betonra leterített padlószőnyeg vagy linóleum. Az ilyen talajon végzett aerobikozás szinte biztos következménye a derékfájás, csonthártyagyulladás és a talp túlterhelésből fakadó fájdalmas panaszai. A padlószőnyeg további hátránya, hogy rengeteg port és egyéb szennyeződést gyűjt magába. Az aerobik órán aztán ez a szennyeződés a levegőbe, majd a légutakba kerül. Arról nem is beszélve, hogy a lecsöpögő izzadtságtól és a cipőtalpakon behordott kosztól egyre rosszabb állagú szőnyeg higiéniai szempontból komoly kívánni valót hagy maga után.
    A legjobb sportpadlók az úgynevezett lebegő padlók. Szerencsére az újonnan nyíló fitness stúdiók közül néhányban már ilyen korszerű felülettel borítják a gimnasztika termeket.
  4. Vegyük szemügyre a bodyterem felszereltségét. Megfelelően erős, fitness stúdiók számára gyártott gépekkel rendezték-e be a stúdiót vagy olcsó házi használatra gyártott, tömeges használatra alkalmatlan berendezések alkotják a felszerelést? Az utóbbiakkal csak bajunk lesz. Gyakran meghibásodnak és sokszor a mechanikai kialakításuk is olyan, hogy kényelmetlenek, nem esik jól rajtuk az edzés.
  5. Kérdezzük meg, hogy vannak-e cardio gépek (szobakerékpárok, taposógépek, evezős ergométerek) a stúdióban. A szív és vérkeringési rendszer edzését szolgáló eszközök ezek, amelyet manapság egyetlen komoly fitness stúdió sem nélkülözhet.
  6. Ha aerobikozni szeretnénk járni, jó meggyőződni arról, hogy megfelelően felszerelt-e az aerobik terem. Vannak-e step lépcsők? Ha igen, azok milyen minőségűek? Ócska hazai műanyag step-pótlók, célszerűtlen kialakítású fa step dobogók vagy kiváló minőségű Reebok, illetve Body Bench áll a vendégek rendelkezésére?
    Vannak-e segédeszközök? Gumikötelek, kézisúlyzók megfelelő mennyiségben és minőségben? Vásárolt-e a fitness stúdió body-ballt vagy slide-okat? Abban a stúdióban, ahol gazdagon felszerelt tornatermet találunk, nagyobb esélyünk van arra, hogy átlagon felüli az aerobik órák színvonala.
  7. Győződjünk meg arról is, hogy az aerobik teremben jó minőségben szól-e a zene. Nincs borzasztóbb annál, mint amikor egy ócska ketyeréről nyekereg egy ötvenszer átmásolt aerobik kazetta. A rossz minőségű zene idegesítően hat a résztvevőkre gyakran magunk sem tudjuk megfogalmazni miért, de rosszul érezzük magunkat az órán. Számos esetben a rossz minőségű zene a felelős ezért.
  8. Az öltözők mérete sem mellékes. Egy fitness stúdióba, ahová naponta több száz ember jön le edzeni, kívánatos lenne, hogy szép tágas öltözőhelységek várják a látogatókat. Megfelelő mennyiségű és méretű szekrénnyel berendezve és a zuhanyozóban se kelljen negyed órákat várni arra, hogy végre melegvíz alá állhassunk az edzés végeztével.
  9. Az öltözők, zuhanyozók és WC-k tisztasága vagy éppen mocskossága sokat elárul a stúdió személyzetének a vendégekhez való hozzáállásáról. Egy olyan helyen, ahol napi több száz ember megfordul, nagyon fontos, hogy állandóan tisztán tartsák a különböző helységeket.
    Ezzel kapcsolatban ne legyünk elnézőek. A pénzünkért nyugodtan megkövetelhetjük, hogy gondoskodjanak a megfelelő higiénés feltételekről.
  10. A hardver mellett azonban sokkal fontosabb a szoftver. Azaz az edzők és a személyzet felkészültsége. Tudjuk meg, hogy a stúdióban szakmailag felkészült edzők dolgoznak-e?
    A body teremben kaphatunk-e szakember által összeállított edzéstervet és folyamatos felügyeletet? Az aerobik edzők végeztek-e szaktanfolyamot és ha igen, hol?
    Olyan helyre semmiképpen ne menjünk, ahol edzői oklevél nélkül dolgoznak az aerobik edzők. A tanulatlan vagy alulművelt óraadók gyakran több kárt okoznak, mint amennyi hasznot nyújtanak. Másrészt a fitness stúdió vezetésének igénytelenségét is jelzi, ha tanulatlan embereket alkalmaznak. Igénytelen stúdióba pedig többnyire igénytelen vendégek járnak.
  11. És végül egy nagyon fontos dolog. Az első negyedórában megállapítható, hogy maguk a fitness alkalmazottai jól érzik-e magukat a stúdióban. Ha az edzők mosolygósak, szívesen beszélgetnek egymással vagy a vendégekkel, ha a recepciós kedvesen ránk köszön, esetleg maga a tulajdonos is rendszeresen elvegyül a vendégek között, az nagyon jó jel. Ez azt jelenti, hogy a stúdió személyzete pozitívan áll az emberekhez. Átérzik és megvalósítják azt, hogy a fitness stúdió egy szolgáltatási forma, ahol mindenki a vendégekért dolgozik.

Mi pedig fizető vendégként ezt el is várhatjuk. Ha sikerül olyan stúdiót találnunk, ahol az üzletvezetés és a személyzet valóban a vendégekért dolgozik, jó esélyünk van arra, hogy a rendszeres fitness tréning életstílusunkká válhat.


Pati Nagy Attila

IFAA-Hungary
ügyvezető igazgató,
nemzetközi aerobic presenter