Sokan talán úgy gondolják, a fallabda – a teniszhez hasonlóan – amolyan úri sport, amelyet kulturált körülmények között fehér ruhás gentlemanek játszottak a kezdetek kezdetén, és csak idővel vált népszerűvé a „tömegek” körében. Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy a sportág egyik elődjét, az úgynevezett racketset először a londoni Flott börtönben űzték, onnan pedig az iskolákba terjedt át.
A terem előtt a racketsre várakozó diákok a falnak ütögették a labdát amolyan unaloműzésből, és az „eredmény” a fallabda megszületése lett.
Mivel a squash igazi tömegsport volt, kezdetben szinte annyiféle változata volt, ahány helyen játszották. Végül azért ezek közül csak kettő „tisztázódott le”: a világ nagyobbik részen, így Európában is, 6,4 méter széles pályán zajlik a küzdelem puhább labdával, Észak-Amerikában ugyanakkor valamivel keskenyebb a játéktér és keményebb a labda.
Maradjunk most a nálunk is elterjedt verziónál, annál is inkább, mert a nemzetközi versenyeken is ezt használják, és pályáinkat is ez alapján alakították ki. A játéktér szélessége tehát 6,4 méter, a hosszúsága pedig 9,75 méter. Nem előírás, de célszerű „csak úgy” a falnak ütögetni egy kicsit a labdát bemelegítés gyanánt, hogy az felmelegedjen és jobban pattanjon.
Szervánál arra kell figyelni, hogy legalább az egyik lábunk egyik pontja az adogatónégyzeten belül legyen (lásd a mellékelt ábrát!).
A labdának a főfalon az adogatóvonal és a határvonal közé eső területet kell érintenie, és úgy kell visszapattannia, hogy az ellentétes oldali hátsó pályanegyedben landoljon. Az adogatás jogát az elején az ütő megpörgetésével szokás eldönteni. A „hagyományos” szabályok szerint csak az szerezhet pontot, aki adogatott; amennyiben a fogadó nyeri a menetet, megszerzi az adogatás jogát. Ebben a rendszerben kilenc nyert pontig tart egy játszma. A labdamenetet akkor nyeri meg az egyik fél, ha a másik ütése előtt kétszer lepattan a földre a labda, vagy úgy üti meg, hogy az az úgynevezett tint érinti.
Érdemes még beszélni a let & stroke eseteiről. A „let” tulajdonképpen egy bemondás, amikor az egyik játékos úgy érzi, hogy a másik akadályozza, vagy esetleg megütheti őt az ütőjével a nagy kapkodásban. Ekkor – ha jogos a „let” – újra kell játszani a menetet. Ha a nyilvánvalóan fölényben lévő fél azért nem tud a labdához férni, mert ellenfele akadályozza ebben, akkor áll fenn a „stroke” esete, ami automatikusan pontot jelent a számára. A „let” és a „stroke” kiválóan alkalmas arra, hogy a meccsek főszereplői jól összekapjanak, hiszen könnyen vita alakulhat ki belőle, ezért csak „végszükség” esetén alkalmazzuk.
Persze azért nem kell attól tartani, hogy vér fog folyni a fallabdapályán, a squash az egyik legizgalmasabb, legélvezetesebb sportág. Aki egyszer kipróbálta, nehezen szabadul tőle…
Ambrus Tamás
