Vigasztalanul zuhog a monszuneső az Aranyháromszögben,
s a Mekong hullámait vörösre festi a vér…
Beszélgetés Lőrincz L. László íróval, keletkutatóval,
utazásról, kalandokról.
Mostanában merre járt?
Nemrég tértem haza Mexikóból. Amikor először utaztam oda, az egész országot bebarangoltam, láttam a tengert, a sivatagot, és a Sierra Madre hegyvonulatait, ahol az azték indiánok élnek. Furcsa kettősség, hogy míg a tengerparton 30 fok meleg van, „pár ezer” méterrel feljebb dermesztő a hideg. Az indiánokat ez nemigen zavarja, a jegesen kopogó esőben kapálják a kukoricát, divatos ponchóikban. A legérdekesebbek azonban a piramis romvárosok, ezeket mindenkinek látnia kell! Most, a Yucatán-félszigeten jártam, ahol a maják leszármazottai, még mindig a lakosság jelentős részét képezik. Itt merítettem új könyvemhez ihletet.
A kezdő utazóknak milyen stratégiát ajánl, ha a mienktől gyökeresen eltérő kultúrát kívánnak felfedezni?
A szervezett utakon résztvevőknek csak annyit tanácsolnék, hogy a szabályokat szigorúan tartsák be. Nem érdemes vagánykodni. Az éjszakai kóborlást vagy a vízfogyasztást nem véletlenül tiltják. Aki egyedül indul el, az alaposan készüljön fel az adott ország történelméből, földrajzából, kultúrájából és nevezetességeiből. Készítsen tervet, hogy mit szeretne látni, mert különben csupán röpke káprázatban lesz része, igazi élményben biztosan nem. Fontos, hogy már előre próbáljon kapcsolatokat kiépíteni. Én általában mindig betérek a magyar követségekre, hogy a helyi viszonyokról, szállodákról tájékozódjak. Amit még fontosnak tartok, az a fegyelmezettség, feleslegesen ne kockáztassunk! Jobb egy óvatos élő, mint egy merész, de halott turista. Keleten nem kifizetődő például kétes kinézetű utcai árustól túrós lepényt venni, mert ez általában egyszeri élmény, főleg ha az orvosi segítség nem érkezik időben.
Volt ilyen?
Velem ez a Távol-Keleleten, azaz Romániában esett meg. Házigazdánk három napig saját főzésű körtepálinkával kezelt minket, így a teljes méregtelenítés biztosítva volt.
Mi a helyzet a védőoltásokkal?
Régen kis sárga könyvvel kellett igazolni, hogy minden oltáson túlestünk. Mielőtt Mongóliába mentem, én is felkerestem az ÁNTSZ-t, ahol hosszan sorolták, hogy két tetanusz, két tífusz, két kolera, két vérhas. Amikor már vagy hat adag bennem volt, és egyre nehezebben viseltem a fájdalmat, kérdeztem az orvostól, hogy nem túlzás-e ez a mennyiség. Maga csak ne panaszkodjon, válaszolta, előbb volt itt egy tanzániai lepkegyűjtő expedíció, hát kérem, hülyére oltottam őket! Manapság mindez már nem kötelező, veszélyes helyekre úgy sem engedik az embert. Ami még mindig gond, az a malária, de ez ellen nincs védelem, csak a tabletta. A tífusz talán az egyetlen, amit érdemes oltással megelőzni.
Ha szeretnénk bepillantani ebbe a különös világba, melyik országgal kezdjük?
Ez mindenkinek az érdeklődési körétől függ. Ha valakit a buddhizmus vonz, annak Thaiföldre hívnám fel a figyelmét, ami nekem az egyik kedvencem. „Könnyű” ország, ezt úgy értem, hogy nagyon szeretik a turistákat, bárhol lehet fényképezni, nincsenek tabuk. Ezen kívül hihetetlenül gyönyörű. A Mekong folyó körzetében számos kis nép él, mindegyik egyedi, csodálatos kultúrával, különleges hagyományokkal. Az úthálózat teljesen kiépített, a szállodák minden igényt kielégítenek, a közlekedés is jó, és aki szereti a kínai ételeket, az a konyhájukban sem fog csalódni. Persze azért érhetik az embert meglepetések. Egyszer beültünk egy moziba, már sötétben érkeztünk, és mivel mindenki vett az árustól „kukoricát”, mi sem akartunk kimaradni. Nyúlok a zacskóba, kitapintom a tartalmát, ami olyan furcsa, hosszúkás volt. Amikor kigyúltak a fények, kiderült, hogy körülöttünk mindenki szárított szöcskét ropogtatott. Megrázó élmény volt. Akárcsak az, amikor egy autós pihenőben grillezett békát kínáltak nyárson.
Aki másfajta kalandra vágyik?
Annak Kínát ajánlanám. Egyszeri és megismételhetetlen élmény, így az ember kénytelen újra és újra felkeresni. Ott nem lehet szabadon kóborolni, csak szervezett csoportokkal lehet bejárni. A bátrabbak elutazhatnak Mongóliába, aminek sajátos hangulatát az infrastruktúra teljes hiánya határozza meg. A hátizsákos, elszánt turisták felejthetetlen szépségű tájakat fedezhetnek fel. A puszta, ott szó szerint puszta. Napokig senkivel és semmivel nem találkozunk, legfeljebb egy-egy jurta, teve vagy birka szakítja meg a végtelenséget. A Gobi sivatag kőtengere és Nyugat-Mongólia hegyekkel övezett hatalmas tavai is felejthetetlenek.
Amikor felfedezőútra indul, regényeinek története már zajlik a gondolataiban?
Általában a történet már itthon megszületik, de most például Indonéziába készülök, és tiszta lappal indulok. Várom az új élményeket. Amikor először Thaiföldön jártam, eszembe sem jutott, hogy egy kalandregény helyszíne lehet, hiszen olyan nyugodt és tökéletes ott minden. Ám egyik kirándulásunk során, szembesültem az árvíz erejével, a hatalmasra duzzadt patakokkal és folyókkal és megszületett a Monszun című könyvem alapötlete. A valóság persze néha túltesz a fantázián. Hiába tudtuk, hogy a víz fertőző, körülöttünk csak duzzadt az áradat, zuhogott az eső, a lányom derékig a gyanús lében fotózta a hihetetlen jelenséget, amely annyira példa nélküli volt, hogy utólag még nevet is adtak neki. Átélhettük a Lois monszunt.
A regényalakok is köthetők valós személyekhez?
Hősöm mestere – Radzs Kumar Szingh – például élő személy. Vele Vietnámban, egy szállodában ismerkedtem meg. Szobám ajtajához nem volt kulcs, a portás egy praktikus drótot nyújtott át helyette. Meg is mutatta, hogy kell használni, de nekem mindig hosszú percekbe került, míg boldogultam. Egyszer, amikor a porta már zárva volt és én fél térdre ereszkedve, reménytelenül küzdöttem a zárral, valami krákogást hallok a hátam mögött. Felnéztem és szembe találtam magam egy óriással, aki turbánt viselt és tekintélyes szakálla volt. Na, gondoltam, végre itt a dzsinn, biztos megdörzsöltem a csodadrótot. S valóban, rövid idő múlva feltárult az ajtóm. Sajnos a további két kívánság elmaradt, mert kiderült, hogy az ügyes kezű úr egy egyetemi tanár, aki Indiából érkezett, de azért barátságunk azóta is tart.
Nemrég jelent meg új könyve, amely a Himalája tájain játszódik. Legközelebb hova kalauzolja az olvasóit?
Karácsonykor velem tarthatnak Mexikóba.
K. J.
