Az egyik ember a céljához vezető útján az első akadály láttán viszszafordul, a másik pedig akár hegyeknek is bátran nekiveselkedik, mert tudja, hogy amit el szeretne érni, az a másik oldalon van. Elkezd mászni, de visszacsúszik, majd újra indul, és ismét földre hull, de ha kell, akkár százszor is újra kezdi… Akárcsak Ilyés Gyula cselgáncsozó.

 

Amikor tízéves lehettem a szomszéd fiú elhívott dzsúdózni, ő ekkor már javában járt edzésekre. Elmentem vele, és annyira megtetszett, hogy még mind a mai napig ennek a sportágnak a bűvkörében élek. E körül forog az egész életem, pedig már nem vagyok profi versenyző.

Önnek súlyos gerincműtéte volt. Miért kellett megműteni?

Pontosan ötször műtötték a gerincemet. Sorjában elmesélem, hogy mi történt. Nyolcvanhat kilogrammos voltam, és ebben a kategóriában válogatott kerettag lehettem. Aztán meghíztam kilencvenöt kilóra, és talán életem legjobb formáját mutattam. Mint minden élsportolónak, nekem is az volt, a célom, hogy továbbra is válogatott legyek, és képviselhessem hazámat külföldön. Sajnos nem voltam túl jóba a szövetségi kapitánnyal, aki azt mondta, hogy ebben a súlycsoportban nem lehetek válogatott, fogyjak vissza a korábbi kategóriámba, ott minden további nélkül a legjobbak között maradhatok. Én elég makacs voltam, és csak azért is meg akartam mutatni, hogy ha szeretné, ha nem, én kilencvenöt kilóban válogatott leszek, mert ha valaki országos bajnok, azt ugye nem lehet kihagyni a válogatottból. Ám egy edzésen térddel ráestek a hátamra.

Egyből meg is operálták?

Dehogy! Még azt sem engedtem, hogy alaposabban megvizsgáljanak, mert el akartam indulni az országos bajnokságon. A válogatott orvosa injekciózott be, és az apukámat kértem meg, hogy hozza el a versenyre a táskámat, mert nem bírtam felemelni. Persze nem tudtam megnyerni a viadalt, de még így sérülten is bronzérmes lettem. A verseny után pedig azonnal bekerültem a kórházba, ahol szörnyülködtek, hogy miért nem jöttem hamarabb. Megműtöttek, és a harmadik operáció után fél évre gipszbe kerültem. Ezt nem kívánom senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek sem. Nem elég, hogy nem tudtam mozgatni a törzsemet, még járni is újra meg kellett tanulnom. Ráadásul ötször műtöttek. Végül természetgyógyász hozott rendbe.

Gondolom, ahogy tudott rendesen mozogni máris lejárt az edzőterembe.

Kezdetben úgy volt, hogy soha többet nem cselgáncsozhatom. Bevallom nagyon le voltam törve. Aki a sportban nőtt fel, annak nagyon nehéz úgy elképzelnie az életét, hogy nem mozoghat többet versenyszerűen. Ekkor elkezdtem   – persze nem versenyszinten, csak az édesapám nyomdokaiban járva – vitorlázni, és kipróbáltam a bokszolást, a campo-karatét, a fekve nyomást, a szkandert, de a szívem visszahúzott a Honvéd edzőtermébe. Újra elkezdtem edzeni, és ma már büszkén mondhatom, hogy ismét válogatott vagyok. Hosszú évek után, most szenior kategóriában magamra húzhattam a nemzeti mezt, és tavaly a világbajnokságon ötödik lettem, abszolút kategóriában pedig hetedik. Szerencsére ma már mindent ugyanúgy tudok csinálni, mint korábban.

Azt mondta, hogy már nem profi. Mivel foglalkozik a civil életben?

A szívem mindig is a sporthoz húzott, így elvégeztem a Testnevelési Egyetemen a Sportmenedzser és a cselgáncs edzői szakot, rekreátor végzettségem is van, valamint az IWI személyi edzői képesítését is megszereztem. Most pedig az Államigazgatási Főiskolára járok. A Honvéd küzdősport centrumban üzemeltetek egy kondicionáló és fitnesz termet, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat.   Mindezek mellett a Magyar Fitnesz és Személyi Edzők országos szövetségének vagyok az alelnöke. A jövőben pedig szeretnék majd valamelyik egyesület élén sportvezetőként, vagy rekreációs wellnes centrum igazgatójaként dolgozni.

Azt mondta, hogy kipróbálta a vitorlázást. Hódol még ennek az időtöltésnek?

Az édesapám remek vitorlás versenyző volt, rengeteg dologra megtanított, ő szerettette meg velem ezt a sportágat. Versenyszerűen még nem űztem soha, de ami késik az nem múlik. Ha felmegy bennem az adrenalin, akkor beülök a kocsiba, elmegyek az újpesti kikötőbe, beülök a kajakomba, és evezek egy órát a Dunán. Ilyenkor minden bosszúságomat elfelejtem, és teljesen kipihenten térek vissza a munkámhoz.

Van egy lánya. Ő cselgáncsozik?

Cselgáncsozott, jazz-balettezett és rengeteg sportág alapjaival megismertettem. Nagyon tehetséges, hamar megtanulja a különböző mozgásformákat. Hihetetlenül ügyes volt a cselgáncsban is, ám én mégsem szeretném, ha túlságosan komolyan venné. Nem az a fontos, hogy élsportoló legyen, csak az a lényeg, hogy szeresse a sportot és a mozgást.

 

J. H.