Hillary, Tensing Norgai, Reinhold Messner, csupa férfi, így nem is csoda, hogy a hegymászás és a magashegyi tracking, mint igazi kihívás és férfias sport él a köztudatban. Pedig ez már rég nem így van. Egyre több nő keresi fel a Kaukázus, a Himalája vagy a Kilimandzsáró hófedte csúcsait.
Érdemes bevállalni ezt az életre szóló élményt, de csak ha megfelelően felkészültünk a fizikai és a lelki kihívásokra. És ezt bizony itthon kell elkezdeni a Budai-hegyekben és az edzőteremben.
A titokzatos hófödte csúcs már gyermekkorom óta csábított. Főleg, hogy Tanzániában fekszik a nagyvadak földjén. Végtelen szavannák, feldühödött orrszarvúk, vágtázó gnú csordák, Massai harcosok … Hát kell ennél több? Hát igen, némi pénz és alapos felkészülés, hogy meghódítsuk az 5896 m magas Uhuru-Peakot a Kibó csúcsán. Mivel ritkán viselünk megpakolt hátizsákot érdemes ezzel kezdeni a felkészülést. A hátizsák kiválasztása már fél siker, ezért mindenképen egy expedíciós szaküzletben vásároljuk meg, kikérve az ottani szakember véleményét.
Magasságunk, izomzatunk figyelembevételével válasszunk! Ez vonatkozik a bakancsra is. Ezeket az alapdolgokat már érdemes 2 hónappal a túra előtt megvennünk, és hétvégéken mintegy 9 kg-ra megpakolt zsákkal kisebb túrákat tennünk. A hátizsáktól kidörzsölt hát vagy feltört láb, a túra végét is jelentheti. A Kilimandzsáró lejtőin napi 6-9 órás menetelés vár ránk nagy magasságokban, melyek a légszomj és a hegyi- betegség tüneteivel fognak járni.
Közben, éppen a hegyi betegség leküzdése érdekében kezdjünk el egy edzési formát, amely megnöveli sejtjeink oxigén felvételét. Erre tökéletes a spinning, pár szigetkör vagy a step-aerobic (legalább heti 3 alkalommal), ezek a sportok, erősítik lábizomzatunkat is. Erre, pedig nagy szükség lesz, amikor elhagyjuk a szavannát és megkezdjük az átkelést a trópusi esőerdőn.
Emlékszem, hogy a hatalmas kövekkel, lelógó liánokkal és léggyökerekkel tarkított ösvény adott a combomnak, miközben a fekete majmok vidám csapata könnyedén ugrált fejünk felett, nézve „kínlódásunkat”.
Ők is tudják: Darwin tévedett. Rengeteg energiát égetsz el útközben, ezért fontos állandóan pótolni. A túra 5 nap volt és napi 4 energiaszeletet ettem a tábori körülmények között készült étkezések mellett. Vigyetek sós kekszet is, ez 3800 m-től kissé csökkenti a magasság, okozta tüneteket. A teherhordók főzte sós zöldségleves is nagyon jót tesz. Főleg fentebb az alpin régiókban, ahol már a német Alpokban éreztem magam. A hideg és a növényzet is erre utalt.
A teherhordóknak a magasság nem gond, ők a csaga törzsből származnak, akik a sherpákhoz hasonlóan a nagy magasságokban élnek. Megtapasztaltuk, hogy fontos a réteges öltözködés, a hőmérséklet két óra alatt 20 fokokat ingadozott. Szakadó havas esőben meneteltünk 4000 m-en ám a hirtelen feltámadt erős szél elfújta a felhőket a Kibó és a Mavenzi csúcsot összekötő nyeregről és hamarosan trópusi hőség lett, a nap pillanatok alatt hólyagosra égette kézfejemet, mivel elfelejtettem bekenni a 25-ös faktorú napvédővel. Mentálisan 4500 m-től kezd érdekessé válni a túra, tudatosul bennünk a magasság és a vele járó panaszok, veszélyek.
Itt már kerülni fogtok
Egy fiatal holland nő, aki pedig maratoni futó és remek kondival rendelkezik 5000 m körül feladta. „Van, hogy a Himaláját megjárt hegymászókon is kifog a csagák szent hegye.” –mesélte Idrissa Kilabula, a hegyi vezetőm.
Nagyon csalóka a hegy, a hófedte csúcs ott van karnyújtásnyira, de te napokon át menetelsz, átkelsz kiszáradt folyómedreken, néhol bokáig merülsz a vulkanikus homokban, a hóban és a Kibo alig jön közelebb. Az utolsó hajrá a Kibo táborból indul éjfélkor. -25 fokban vágtunk neki fejlámpáink és a hold fényénél az utolsó 5 órás menetnek az Uhuru csúcs felé. Itt már
A még nem teljesen kihűlt tűzhányó meg-meg ereszt némi füstöt. Mintha a hegy istene vidáman pipázva nézné a sok őrültet a hajnali holdvilágban, a térdig érő hamuban mászni.5680 m-en elértem a Jamaica-Pointot, itt csúnya orrvérzés jött rám és a kezeim remegtek. Ez már a hegyi betegség. Tovább! – parancsoltam magamra – 5760 m-en nagyon szédültem és görcsöltek a végtagjaim. A mászó botjaimra támaszkodva próbáltam pihenni, de csak azt éreztem, hogy kihűlök. Két San Diegoi lány is vérző orral ért be minket. Megpróbáltunk még némi forró teát inni, de már a termoszt is alig bírtuk tartani, ráadásul komoly szél is kerekedett.
Úgy döntöttünk visszafordulunk. Mint később kiderült okosan tettük, mivel 2 koreait csak a hegyi mentőknek sikerült élve lehozniuk. „A hegy ma gonosz volt” –mondták a hadsereg mentői. Nem mindig szereti, ha feljutnak a Kilima n’Gai-ra, az „Istenek Trónjára.”A hegy és az ország megigézett, ide nemsokára vissza akarok térni. Egy gyors látogatás az Arusha Nemzeti-parkban, amelyet a híres magyar zoológus, Dr. Nagy Endre alapított. Még egy-két Makonde faragás Moshi bazárjából majd „kwaheri Tanzania” – viszont látásra Tanzánia – mondom, és repülőnk fényeit lassan elnyeli az afrikai égbolt.
Georg Spöttle