Természetesen, a természettel együtt él Koncz Gábor színész, rendező, nem is tudná másképp elképzelni az életét. A nemsokára 67 éves művész épp a halastavával, a halaival foglalkozott, amikor egy szombat délelőtt az egészségéről kérdeztem őt telefonon. “Hogy vigyázok-e magamra? Persze, vigyázok, amennyire kell.
De nem szeretem a kényeskedőket, azokat, akik minden apróság miatt képesek beteget jelenteni. Én is elkaptam nemrég valamit, tíz napon át 39 fokos lázam volt, mégis dolgoztam, még most sem vagyok teljesen jól. Pedig nem vagyok már fiatal, de majd csak túljutok rajta. Sokan nem így gondolkodnak, mi “öregek” még mások vagyunk.
– Gondol-e művész úr arra, hogy mi minden érheti, tart-e a korral is járó betegségektől?
– Soha semmitől nem féltem, nem szeretem azokat, akik állandóan a nyavajáikkal foglalkoznak. Gyűlölöm a hipochondereket, félni, rettegni elég akkor, ha a dolgok bekövetkeznek. Vannak olyan dolgok, amik ellen nem tudunk tenni semmit.
– És amik ellen igen? Elmegy-e orvoshoz akkor is, ha épp nincs panasza?
– Értem, persze, néhány alapvető dolgot igenis fontosnak tartok. Évente egyszer csináltatok egy vérképet, elmegyek tüdőszűrésre, és tudja, egy bizonyos kor után érdemes rendszeresen a WC-be is belenézni, s meg kell látogatni a doktort, ha ott valami nincs rendben…
– Az egész ország tudja, hogy imádja a természetet, az állatokat, a sportot. Fizikai adottságainak, kedvteléseinek van-e valamilyen tudatos egészség megőrzési célja?
– Természetesen kell élni, és mindent úgy is kell csinálni. Nem foglalkozom tudatosan ilyesmivel. Ha már nem tudom majd lelovagolni a lovaimat, nem leszek képes a fekete pályán síléccel lemenni, vagy egy lábbal ráállni a vízisíre, akkor tudni fogom, hogy gond van. Szerencsére ma még nincs ilyen problémám. Ma is rendszeresen lovagolok, síelek havon és vízen egyaránt. A lányaimat is erre neveltem, pici koruk óta, olyan kicsik koruk óta, hogy nagyobb volt a síléc, mint ők. Ma ők is szeretik, és művelik mindazokat a sportokat, amiket én is.
Amennyire lehet, körülveszem magam a természettel. Van például egy tavam, tele van halakkal, meg vízi növényekkel. Egészen nagy halak is vannak köztük. Szeretek körülöttük, velük dolgozgatni, gondozni őket, ez megnyugtat. Tavasszal felfrissítem tóban a növényeket, illetve újakat telepítek, hogy virítson a tavirózsa, és legyen a halaknak hol nevelni a kicsinyeiket. A tó persze nem horgászásra van, pedig a kollégák jönnének szívesen. Abból ugyan ki nem fog senki egy halat sem, hiszen ők is valamennyire az én gyermekeim, segítettem nekik, hogy a világra jöhessenek. Szinte név szerint ismerem mindegyiket, csakúgy, mint a lovaimat.
Kárpáti Júlia
