A káros külső hatások, illetve a szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatok zavarai jól tükröződnek a bőrön és annak különböző rétegeiben.
E rendellenességek megváltoztatják a bőr egyes rétegeinek szöveti szerkezetét, ami azután tünetként jelentkezik. Ezek, illetve a vendég által elmondottak felismerése nagyon fontos a kozmetikus munkájához.
A nyári tartós kánikula erősen megviseli bőrünket. Az ibolyántúli sugarak a pigment képződést fokozzák, ha túl nagy mennyiségben érik a bőrt, akár bőrgyulladást is okozhatnak, nőhet a vízleadó képesség. Azt is kevesen tudják, és, ha tudják is, nem igen tartják be, hogy csak tökéletesen kitisztított bőrt szabad napoztatni, hiszen ha ezt elmulasztjuk a komedók szinte beleégnek a szőrtüszőbe, ami nehezebben tisztítható. Apró sérülés is keletkezhet az arcon, különösen akkor, ha magunk próbáljuk azokat a problémákat megoldani, amiket szakembernek kellene.
Így arra is gondolnunk kell, hogy hiába vittünk be nyáron a szervezetünkbe rengeteg vitamint, ha nem figyeltünk a helyes nyári bőrápolásra, vagy a napfényen tartózkodás fokozatosságára, mértékletességére, akkor rosszul készültünk fel az őszi-téli időszakra. .
Tételezzük fel…
Tételezzük fel, hogy mindenki tökéletesen vigyázott a bőrére, hozzáértően napozott, hogy mindenki ismeri bőrtípusát és ennek megfelelő hatóanyagot használt egész nyáron a testére.
A vízhiányos bőrű megfelelő napozókrémmel óvta bőrét, hogy kevés folyadékot veszítsen.
A zsíros bőrűek a délelőtti és délutáni nap jótékony hatását hasznosították.
Az érzékeny fehér bőrűek megfelelő faktorszámú napozószert használtak, hogy csökkentsék a gyulladásra való hajlamukat, valamint mindenki sok-sok folyadékot juttatott szervezetébe.
A „stresszmentes” felszabadult nyári hónapoknak vége. A napfény és a hőmérséklet fokozatosan csökken, eső, szél teheti kellemetlenné napjainkat. A megváltozott időjárás esztétikai, kozmetikai rendellenességek alapjaivá válhat. Ezért még azoknak is fel kell készülnie az őszi-téli hónapokra, akik mindent megtettek bőrük védelmében, és máris elkezdhetnek a jövő nyárra gondolni.
Először a divatos barna bőrszín halványodik, ami ha egyenletesen történik és szeretnénk meghosszabbítani, mesterséges ibolyántúli sugarakkal (szolárium) ezt megtehetjük.
Amennyiben helyenként világosabb, sötétebb foltok keletkeznek, egyenetlen a kopás, hámlasztó, halványító szereket ajánlunk a megszüntetésre, mindig szakember segítségével.
Az őszi időszak kedvező a rendellenes kozmetikai hibák eltávolítására, pl. végleges szőrtelenítés, ajaknál, áll alatt. Vagy apró szemölcsök, fibrómák, eltávolítására, mivel ilyenkor a seb gyógyulási hajlam optimális és a bőr felületét érő napfény már gyenge.
A késő őszi hűvös, szeles idő csökkenti a bőr hidratációját, így csökken a bőr rugalmassága, vérkeringése és feszessége. Emiatt nagyon fontos szerepe van a kozmetikai kezeléseknek.
A kozmetikus a vendégre ránézve, kikérdezve, szakszerűen meg tudja állapítani, mi a fontos a bőr állagának megóvására, regenerálására, a nyár jótékony hatásának megőrzésére.
A rendszeres kozmetikai kezelés, a helyes otthoni bőrápolás megelőzi a következő, még kellemetlenebb évszak problémáit.
Ősszel preventív kezelést alkalmazunk a zord, téli időjárás okozta kozmetikai hibák kiküszöbölésére.
A téli időszakban figyelnünk kell a helyes, vitamindús táplálkozásra. Óvakodjunk a túlfűszerezett, szénhidrát dús ételek fogyasztásától. Sajnos ebben az időszakban minden bőrtípus állapota romlik. Fokozódik az acne képződés, bőrünk vízvesztesége, ami nem csak a rossz időjárásnak, hanem a központi fűtés okozta száraz levegőnek is köszönhető.
Ilyenkor hidratáló nappali krémmel pótoljuk a vízveszteséget, illetve hidratáló színezett nappali krémet használjunk, ami egészséges szint ad és véd az időjárás viszontagságaival szemben is.
Ha szeretnénk megőrizni bőrünk optimális állapotát, nagyon fontos, hogy kozmetikai szalonokban, jól felkészült szakemberek segítségét kérjük .
Nem fontos minden alkalommal kozmetikai kezelést végeztetni Betérhetünk a szalonokba egy masszírozásra, egy hatóanyagos pakolásra, ami megőrzi, regenerálja ill. gátolja az időjárás által is gyorsított öregedési folyamatokat.
Ápoltságunk, szépségünk, fiatalságunk megőrzése fontos számunkra.
Hiszen „Mit ér a legszebb ruha, ha a legeslegszebb, a bőrünk, hibás”
Báthory Kati
kozmetikus mester