Keveset tudunk róluk, s talán nem is szeretnénk, ha személyiségük megzavarná a bennünk kialakult képet. A kereskedelmi csatornák reggeli műsorát vezető nők szépek, bájosak és mindig mosolyognak, de hasonló hölgyekkel nap, mint nap találkozhatunk, mitől „ragyogtak ki a kórusból” éppen ők? Erről beszélgettünk Demcsák Zsuzsával, akinek mellékesen közgazdasági diplomája és három nyelvvizsgája van.

 

Az első TV-s szereplésedre hogy került sor?

Minden egy modelltanfolyammal, majd a Super Modell of the World hazai versenyén kezdődött, ahol bejutottam a döntőbe. Hirtelen pörögni kezdtek az események, de szerencsémre nem kellett beszállnom hosszú időre a mókuskerékbe, mert két hónappal később már a Tonic című műsort vezettem a televízióban.

Ezzel párhuzamosan a Közgazdaságtudományi Egyetemre is felvettek. Mennyire lehetett ezt a két dolgot összeegyeztetni?

Az emberek nehezen fogadják el, ha valaki eltér az átlagtól, sokat küzdöttem, küzdök az előítéletekkel. Eleve elkönyvelték, hogy én csupán egy magamutogató, üresfejű lány vagyok, de végül is ez sarkallt arra, hogy mindig többet teljesítsek, mint amit megkívántak tőlem. A szóbeli vizsgákra meg egyszerűen beszereztem egy vastag, fekete keretes szemüveget. Szerintem ezt szeptembertől a Jogi karon is fogom viselni.  

Mint egy reggeli csevegő műsor vezetője, mennyire tudod kifejezni önmagad?

Mivel fiatal vagyok, és ráadásul nő, iszonyú megfelelési vágy munkál bennem, ami sokszor görcsösséget szül. Amint ezt sikerül leküzdenem, már „magamat adom”. Azokban a beszélgetésekben érzem magam felszabadultnak, amelyekben az emberi oldal hangsúlyos. Nem vagyok támadó és rámenős riporter, inkább a magam módján faggatom ki beszélgetőtársaimat.

Milyen témák érdekelnek leginkább? A reggeli műsorban, amelyet vezetsz, mind a komolyabb politikai, gazdasági aktualitások, mind pedig a könnyebb fajsúlyú szórakoztató elemek megtalálhatók.

A politika rendkívül izgalmas kérdéseket vet fel, a gazdasággal foglalkozó riportok pedig végzettségemnél fogva rám várnak, így ezek között nem tudnék különbséget tenni. A kultúra, a zene és a színház szintén közel áll hozzám. Nehezebben tudok feloldódni, és tartalmas beszélgetésbe merülni a felbukkanó és eltűnő, rövidke múltjukban igazi értéket nem hordozó partnerekkel, akiket valami miatt szárnyra kapott a röpke népszerűség.

Nem szeretnél egy önálló beszélgetős műsort, ahol nem csupán perceid vannak a másik gondolataira?

Jó lenne, de azt hiszem, hogy jelenleg a kereskedelmi csatornák műsorstruktúrájába ez nem illik bele. Óriási szerencse, hogy a reggeli műsorban szerepelhetek, hiszen ez egy hosszú távú televíziós újságírás alapját adhatja, ha elég komolyan veszem. Ebben a szerepkörben az ember nem használja el rövid idő alatt az arcát, nem válik érdektelenné. Ez egy változatos műfaj, amire lehet építeni, és építkezni belőle. Ugyanez vonatkozik a Tények és a Jó estét Magyarország hírműsorára, amelyek szintén folyamatos tanulást, bizonyítást, megújulást kívánnak.

A stílusod mennyiben változott a nyilvános szereplés hatására? Gondolok itt a megjelenésedre, a személyiségedre egyaránt.

Ezek mindig adottak voltak. Engem sosem lehetett befolyásolni. Szüleim sem akartak soha irányítani, és talán nem is kellett. Nem voltam lázadó, útját kereső tinédzser, valahogy mindig tudtam, hogy mit akarok. Ez persze kortársaim körében nem volt mindig népszerű, nehezen tudtam beilleszkedni.

Most is állandó csapattal dolgozol, ma már nem gond a beilleszkedés?

A stúdió számomra a „béke szigete”. Munkán kívül is sokszor találkozunk, olyan ez, mint a sportban az összetartás. Kávézások, közös vásárlások, jóízű pletykák, komoly beszélgetések. Mit mondhatnék még?

Úgy érzed, hogy a szépség nem csak áldás, ugyanakkor eszköz, amelyet meg kell őrizni, és okosan kell élni vele. Mit teszel azért, hogy formában maradj?

Nálunk a családban rendkívül fontos szerepe van a sportnak. Édesanyám szintén röplabdás volt, édesapám pedig úszó. Mind a mai napig az ő életüknek is szerves része a mozgás. Ez nem csak hiúsági kérdés, egyszerűen így érezzük jól magunkat, ebből merítjük az erőt a mindennapokhoz. A belső egyensúlyt pedig energetizáló gyakorlatokkal és olyan olvasmányokkal őrizzük, amelyek a szellemi elmélyülést segítik.

Ha jól tudom, Te is versenyszerűen röplabdáztál.

A BVSC-ben kezdtem nyolc éves koromban, ahol – szerintem – az ország akkori legjobb edzőjénél, Csákó Tamásnál tanulhattam meg a csapatjátékot, a fegyelmet, hogy küzdeni kell azért, amit igazán fontosnak tartok. Sokáig én voltam a csapatkapitány. Hétköznap edzés, hétvégén versenyek. A bajnokságokon mindig elsőként, vagy másodikként végeztünk. Sajnos a röplabda nem tartozik a támogatott sportok közé, így nemzetközi viadalokon nem tudtunk bizonyítani. Csak anyukámnak adatott meg, hogy csapatával kijusson az Olimpiára. Ma már ritkábban játszom, nemrég például strandröplabdázni voltam a régi társasággal, és bizony a karom utána úgy nézett ki, mint 8 évesen, amikor elkezdtem a röplabdát, véraláfutások, kék és zöld foltok.

Mi jelent még kikapcsolódást?

A könyvek, amelyek regenerálják a lelkem. Van egy elég sajátos hitrendszerem és életfelfogásom, melynek segítségével élem a hétköznapjaimat és ez segít a nehézségeken is átjutni, mivel igyekszem inkább a hosszú távú összefüggések tükrében látni az életemet.

Ezt a mindennapi életben is tudod alkalmazni?

Nagyon is, mert az ember legnagyobb ellensége a saját félelme, ha ezt az ellenőrzése alatt tudja tartani, akkor kevesebb hibát vét az életvezetésében. Ez a magánéletre és a szakmai karrierre egyaránt érvényes.


K.J.