Volt kitől örökölnie a sport szeretetét, hiszen Tölgyesi Ferenc – az édesapja – sportvezetőként már az 1980-as évek óta az atlétika sportág egyik meghatározó személyisége volt. Tölgyesi Balázs is ezt a sportágat választotta, és mára sokszoros magyar bajnok, a hazai mezőny egyik legsikeresebb középtávfutója.

 

A sors furcsa fintora, hogy a bíztató kezdet, és a kiváló eredmények ellenére két olimpiai részvételt is le kellett mondania egészségügyi okokból, az egyik éppen az idei athéni viadal. Az üzleti életben viszont töretlen pályát futott be, méghozzá egy kiváló minőségű sportcipő jóvoltából. A két pálya találkozásáról és egy jó futó cipőjének titkairól kérdeztük.

 

Mióta futsz?

Nyolc éves korom óta. Sportiskolába jártam, ahol nap, mint nap fociztunk, fogócskáztunk, és mellette természetesen futottunk. Kezdetben azt hittem, hogy ehhez elég a kitartás és a szorgalom, de hamar kiderült, hogy az atlétika az a sportág, amihez a testi adottságok és a tehetség is elengedhetetlen. Így lassanként a legtöbben lemorzsolódtak, én pedig tovább róttam a köröket. Aztán jöttek az első eredmények, megéreztem a győzelem ízét, és attól kezdve tudtam, hogy a „helyemen vagyok”. Az első alkalom egy Ifjúsági Európa Bajnokság volt, ahol bekerültem a legjobb nyolc közé, méghozzá a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként. A szakma egyöntetűen nagy jövőt jósolt nekem, és ez a jövő az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, ahova mint a Nebraskai Állami Egyetem sportösztöndíjasa utaztam ki öt évre. Az egyetemi bajnokságokon sokat tanulhattam, hiszen ott már afrikai futókkal is megküzdhettem, akik szó szerint utolérhetetlenek a futásban.

 

Az Egyesül Államokban töltött öt év után, hogy folytatódott a pályád?

Ezt az öt évet követte két év Párizs, ami szintén a sportról és a tanulásról szólt. Átvitt értelemben futottam a pénz után a világkörül, hiszen a sportösztöndíjnak köszönhetem közgazdasági diplomámat, későbbi pénzügyi igazgatói állásomat, és jelenlegi munkámat is.

Az atlétika sem szorult háttérbe, hiszen indultam az Atlantai Olimpián, ahol 1500 méteren két magyar csúcsot futottam, majd eredményeimnek köszönhetően benne voltam a Sidney-be készülő olimpiai csapatban, és most is csak egy achilles ín választott el az Athéni Olimpiától.

 

A Sidney Olimpián miért nem vettél részt?

Valami mindig beüt az utolsó pillanatban. Az első alkalom a Sidney Olimpia volt, az tényleg váratlanul ért. Úgy tűnt, hogy minden rendben van: részt vettem a csapatbúcsúztatókon, készültünk a versenyekre, majd az indulás előtt három héttel vakbélgyulladást kaptam és azonnal műteni kellett. Ez nem csak engem ért készületlenül, lábadozásom közben kaptam egy levelet az akkori sportminisztertől, hogy gratulál a sikeres szereplésemhez. Így visszatekintve már könynyebben beszélek erről, de akkor nagyon megviselt, hogy nem jutottam ki. Most nem vagyok annyira csalódott, mert sérülésem régóta kísért, így számítottam rá, hogy esetleg vissza kell lépnem.

 

Ebben a sportágban gyakori a sérülés?

Nem is a negyven perc kocogások az erdőben, vagy a 20 kilométeres futások, hanem a középtávfutáshoz tartozó rövidebb, kőkemény speciális edzések viselik meg a lábat. Ezen a távon a győzelem tizedmásodperceken múlik, a hajrá halálos küzdelem.

 

A futóknál mennyire jellemző, hogy a kitartó edzésen kívül, teljesítménynövelő szerekkel is élnek. Ez azért vetődik fel, mert az egymás után megdőlő csúcsok, szinte emberfeletti teljesítményeket feltételeznek.

Sajnos a doppingolás sokszor előfordul a futóknál, de az embernek mérlegre kell tennie, hogy mi a fontosabb: szó szerint felteszi az életét egy-egy győzelemre, vagy természetes módon kihozza magából a legjobbat, és ha úgy érzi, hogy elérte a csúcsot, akkor befejezi a pályafutását. Én éppen ezért gondoltam úgy, hogy Athén után abbahagyom, mert eldöntöttem, hogy számomra mi a fontos, és tudomásul vettem, hogy starthoz állt már egy fiatalabb generáció.

 

Beszélgetésünk elején említetted a kenyai futók rendkívüli képességeit. Nekik mi a titkuk?

Számtalan teória született erről. Nekem sokszor volt alkalmam kenyai futókkal edzeni, így állíthatom, hogy ugyanúgy elfáradnak, mint a vetélytársak, viszont rendkívül jók az alkati adottságaik. Én elég vékony vagyok, de mellettük nagydarabnak tűntem. Mind a csontozatuk, mind pedig az izomzatuk könnyebb felépítésű. Ráadásul náluk a futás nemzeti sport, ezért a kiválasztásra is nagyobb gondot fordítanak, és akkor még nem beszéltünk a magaslati levegő jótékony hatásáról, amit ma már minden futó ismer, és az edzések helyszínét is ennek megfelelően választjuk ki. Középtávon különösen fontos a megfelelő hemoglobin szint, így a formaidőzítésnél figyelembe vesszük, hogy a magaslati edzés hatása egy-két hónapig tart.

 

Mennyire tölti ki egy versenyző életét a sport?

Teljesen, szinte semmi másra nem jut idő, főleg ha mellette az ember még tanul is. Én nem jártam nyaralni, alig jutott idő a családra, vagy a magánéletemre. A sok utazgatás következményeként a baráti körből is csak néhányan maradtak.

 

Abba lehet teljesen hagyni?

Nem, fél lábbal – a jó lábammal – még mindig benne vagyok. Ha van egy kis szabadidőm, máris megyek futni. Magyar bajnokságokon is indulok és igyekszem átadni a sport szellemiségéből valamit a fiataloknak, mert elég elszomorítóak a tapasztalataim ezen a téren.

 

Munkád középpontjában is a sport áll, hiszen minőségi sportcipők forgalmazásával foglalkozol. Milyen a jó futócipő?

A futócipőknél legfontosabb a becsapódás tompítása, hogy tehermentesítsük a térdet és a bokát. Az általam forgalmazott futócipők elnyelik a rázkódást, áthelyezik az energiát, felfogják a rezgéseket, és minden egyes lépésnél enyhítik az ütközési erőt. Igazán intelligens lábbelik. A talprész, kiképzésének köszönhetően, rendkívül gördülékeny – „visz előre”. Az anyaga is fontos, a jó futócipő sosem lehet teljesen zárt, mert akkor a láb nem tud lélegezni. Korrekciós tecnológia is segíti a mozgást. Futás, vagy más mozgásforma közben a talp harántizmai elfáradnak és egy idő után elkezdünk befele csámpázni, ha a cipő belső részét megerősítik, akkor ez nem következik be.

Egyébként nem csak futócipőkkel foglalkozom, bármilyen sportágról, vagy esetleg túrázásról legyen szó, ha nem kényelmes és anatómiailag kidolgozott a cipő, a teljesítmény és az élvezet is elmarad, és helyette jönnek a kisebb-nagyobb sérülések. Azt hiszem sokat elárul az amerikai gyártó cég profizmusáról, hogy amikor az 1900-as években elindult, még ortopédiai prevenciós és rehabilitációs cipőket készítettek, tehát pontosan ismerik azokat a speciális technológiákat, amelyek megőrzik a láb egészségét.

 

A sportban szerzett tapasztalataidat fel tudod használni az üzleti életben?

Nagyon hasonló tulajdonságokra van szükség: fegyelmezettségre, következetességre, kitartásra, fontos a fair play, de az is, hogy felismerd a kedvező helyzetet és kihasználd. Annyiban egyszerűbb a helyzet, hogy itt többször van mód korrekcióra, nem úgy, mint a sportban, ahol a távot csak egyszer lehet lefutni, de lökdösődés itt is van.

 

K.J.