Agyunk azt hajtja végre, amit „hall”, vagyis nem mindegy, hogy mit gondolunk és mondunk magunknak.
Ellentétes tudattartalmak fékezik, megakadályozzák a cselekvést. Például, ha valaki szeretne teljesíteni egy távot, de azt mondogatja, hogy ez neki úgysem fog sikerülni, azzal megnöveli az esélyét, hogy tényleg ne sikerüljön. Önkorlátozó hiedelmeinket könnyebb fel sem építeni, mint leépíteni.
Bízzunk benne, hogy napról napra fejlődünk, vegyük észre a változásokat és örüljünk neki. Természetesen kitartásunkat és tűrőképességünket edzhetjük, ha kitűzünk menet közbeni célokat, például, hogy a következő fáig még elfutunk, vagy csak a dombtetőn állunk meg. Érdemes megemlíteni azt a módszert, amelyet a futók alkalmaznak, ha kezdenek fáradni. Amikor a lábuk elnehezedik, azt ismétlik magukban, hogy a lábaik könnyűek, vagy egyre könnyebben futnak. Ezzel segítik át magukat a holtponton.
Fontos a célformulák meghatározása és alkalmazása. Ezek általában rövid, mozgósító erejű megfogalmazások, melyek lehetnek általános buzdítások (pl.: „erős vagyok, ügyes vagyok, a testem erős, egészséges, szaladok, mint a csík,” stb.), de utalhatnak egy mozgássor helyes végrehajtására („a térdemet emelem, lendül a karom, nyújtom a lépést”).
A konkrét javítási célformula legyen pontosan megfogalmazott, és a hibával ellentétes irányú módosítást tartalmazzon (pl. ha a kéztartás lefelé
10 cm-rel tér el az optimálistól, akkor a belső, ún. mentális séma átállítására 20 cm-rel feljebb kell elképzelnünk a kezünket, hogy az a valóságban a helyére kerüljön).
Figyelmünk fókuszálására belső gondolati képeket, úgynevezett imaginációkat használhatunk. A sportolók szeretik a „zseblámpa” és a „burok” hasonlatokat. Ha a figyelmünket, mint egy zseblámpa fénycsóváját képzeljük el, és a megfigyelésre szánt területre irányítjuk, könnyebben kizárhatjuk a zavaró ingereket. A „burok” ugyanígy lehetővé teszi, ha a tevékenységre koncentrálunk, hogy elfeledjünk helyszínt, időt, személyeket, médiát és a zavaró teljesítményelvárást.
Agytérkép
A mozgástanulás során egy új térkép keletkezik az agyunkban az adott mozgásra vonatkozóan, ami a gyakorlás során egyre pontosabbá válik.
A mozgáskövetés érzékszervi elővételezésből, motoros kivitelezésből, visszajelentésből és összehasonlításból áll. Ebben a szakaszban összehasonlítjuk az eredeti elővételezésünket a tényleges végrehajtással, és ha eltér a kép, a következő mozgást módosítva hajtjuk végre. Ekkor érdemes fejben is végiggondolni, hogy pontosan milyen a tökéletes végrehajtás, ezzel segítve az elkövetkezendő mozgássort, és így pontosítva a „belső térképet”.
A mozgásnak sok érzékszervi képe lehet, ez azt jelenti, hogy ha például egy dobásról van képszerű emlékünk, halljuk, ahogy az suhog a levegőben, érezzük izmaink feszülését és így tovább. A lassú mozgásokat jól lehet követni, gyors mozgásoknál a követés erőteljesen szakaszos jellegű.
A mozgásban is megfigyelhetők olyan periódusok, amikor nem tudunk valamire reagálni. Ez nem saját ügyetlenségünk, hanem a pszichológiai ingerelhetetlenségi (refrakter) periódus számlájára írható.
Ezért ne bosszankodjunk, ha nem érjük el a necces labdát.
Vannak sportmozgások, amelyek a nyílt hurok szabályozás körébe tartoznak, ilyenek például a dobások, ugrások. Ez azt jelenti, hogy a megindított mozgáson már nem tudunk módosítani. A mozgások másik részében az úgynevezett zárt hurokszabályozás érvényesül, vagyis folyamatosan van lehetőségünk a korrigálásra. Ide tartoznak a ciklikus sportágak, a futás, kerékpározás stb.
mozdulatokat keressük, egyszerűsítéssel gyakoroljuk a részmozdulatokat.
A másodikban a teljes helyzet gyakorlása zajlik, ez lassú, tudatos, a részek összerakásának szakasza. Erőteljes szervi k
ontroll alatt áll.
A harmadik szakasz az automatizálásé: ekkor a mozgás kikerül a tudatos irányítás alól és felgyorsul. Vannak olyan mozgások, ahol egy minimális sebesség szükséges a végrehajtáshoz, ezért az első szakasz tisztán nem kivitelezhető, minimális kockázatot kell vállalni a végrehajtáshoz. Ilyen például a kanyarodás, hóekézés a síelésben.
A mozgásidő a mozgáscél nagyságával fordított arányban áll, azaz a finomabb, pontosabb mozgások több időt igényelnek.
Az utánzás ősi mozgáskiváltási forma, ne szégyelljük felnőtt fejjel is használni.
A közvetlen és közvetett ingerkövetés (nyúlás, jelre mozgás) már nehezebb, de a legkörülményesebb, ha csak szóbeli információkat kapunk a végrehajtandó mozgásról. Minél közelibbnek érezzük a bemutatást, minél szemléletesebb képekkel írják le a mozgást, annál könnyebb lesz megpróbálni.
Dr. Lénárt Ágota
egyetemi adjunktus
