Sokakat gyerekkori sérelem, társai csúfolódása juttat a nagy elhatározásra, van, aki pedig barátjának szeretne tetszeni. Ha azonban a szívünkre tesszük a kezünket és a lelkünk mélyére nézünk, tudjuk, hogy önmagunk elfogadása miatt próbálunk meg változtatni külsőnkön plasztikai sebész segítségével.
Reggel az első utam a fürdőszobába vezet. Felkapcsolom a villanyt, igyekszem hozzászokni a hirtelen fényességhez. Hunyorogva nézem a tükröt, és próbálok barátkozni azzal a képpel, ami visszanéz rám. Hát igen, így 30 felett egyre többször vesz észre az ember egy-két újabb szarkalábat a szeme sarkában, vagy ráncot a homlokán.
Aztán lejjebb csúszik a tekintetem, és a testemet kezdem el vizsgálni. Változunk. Nehéz elfogadni az idő múlásának egyre inkább megmutatkozó jeleit, de ha tetszik, ha nem, ez van. Eszembe jut, hogy hány nő és mostanában egyre több férfi próbálja meg leplezni korát különböző beavatkozásokkal, hiszen esztétikai műtétek sora áll rendelkezésünkre, hogy
átalakíttassuk magunkat. Vannak, akik feltöltetik az arcukat, hogy kisimuljanak a ráncok, s bár a változás csak időszakos, mégis megújult önbizalommal folytatják mindennapi életüket. (Sikerül nekik?)
Nem kevés azok száma sem, akik a szájukat töltetik fel, mások az orrukat alakíttatják át, a szemhéjukat varratják fel. Egyre több zsírleszívásról hallani, és a terhesség után megnyúlt bőr feszesebbé tétele sem ritka beavatkozás. Egy barátnőm a melleivel nincs megelégedve, pedig véleményem szerint bár kicsik, de nagyon formásak. Ő mégis nagyobbra vágyik, implantátumot szeretne beültetni eddig gondosan ápolt kebleibe, de még bizonytalan.
És itt az első próbatét a döntés, ami egy életre szól. Hadd idézzem egy kedvelt pszichiáterem kérdését: „bevállalja?” Megéri-e a szenvedés, amit egy műtét okoz? Vajon szenvedés-e egyáltalán a beavatkozás? Hogyan változik meg az életem utána? Mennyibe fog kerülni? Mit szól a környezetem a változásokhoz? Kérdések sokasága kereng a fejünkben és a valós válaszokat csak az átváltozás után tudhatjuk meg.
Sorozatunkban olyan hölgyeket mutatunk be, akik már átestek valamilyen szépítészeti beavatkozáson, és megtapasztalták a változást. Első alkalommal egy műtét nélküli ránctalanító kezelés történetét mutatjuk be. 34 éves leszek a nyáron, már semmiképpen nem tartozom a csitri kategóriába, de mint minden nő, én is szeretnék vonzó és szexi maradni. Valószínű apai ágon örökölt DNS kollekciómnak köszönhetően az arcom már fiatalon ráncosabb volt az általam elvártnál. Hiába használtam drágábbnál drágább kenceficéket, a szemem körül csak gyűltek a szarkalábak. Sokat olvastam ráncfelvarrásról, szemhéjemelésről és a szemkörnyéki barázdák műtéti eltávolításától, de mint minden ember, féltem a nagyobb beavatkozásoktól, és tovább kutattam az alternatívák között. Felkerestem egy plasztikai sebészt, aki elmondta, elterjedt és bevált a gyakorlatban több más, egyszerűbb, műtéti beavatkozást nem igénylő módszer is, melyek egyaránt hatásosak, ha megfelelő esetben és módon, jól kiválasztott indikáció alapján alkalmazzák őket. Általában jellemző, hogy nyomtalanok, nem járnak műtéti hegekkel.
Többnyire ambulanter injekciós kezelések, melyeket hatásuk fokozásának és megtartásának érdekében a beavatkozásokat ismételni kell. Számomra egy baktérium által termelt, orvosilag felhasználható hatóanyagot ajánlottak. Kicsit ijesztő volt, hiszen biológiai fegyverként is használják, igen veszélyes idegméreg, de nagy hígításban a gyengített toxin mellékhatások nélkül alkalmazható. Megtudtam azt is, hogy ráncaim mimikai ráncok, amelyek kialakulását a rossz szokásként felvett homlokráncolás is elősegítette. Évekig nem hordtam hiúsági okokból szemüveget, mivel távollátó vagyok, a közeledő alakokat úgy tudtam befókuszálni, ha összehúztam a szemrésem, és próbáltam egy kivehető éles képet létrehozni. Az éles képpel jöttek a ráncok is. Hamar eldöntöttem, ezt a kezelést én bevállalom. Kicsit félve mentem a rendelőbe az első kezelésre, de 20 perc múlva teljesen megnyugodva távoztam. Tizennégy szinte érezhetetlen tűszúrásból állt a kezelés a szemeim környékén és az orrnyergem felett. Nem túl magas a fájdalomküszöböm, de egy ilyen szurkálást naponta elviselnék. Otthon persze első volt a tükör, és vizslattam magam, milyen is lett az arcom. Láttam némi változást, de a döbbenet csak 2–3 nap múlva érte el csúcspontját.
Tökéletesen elégedett voltam az eredménnyel, a ráncok kisimultak, még nevetéskor is csak a foszlányuk látszott. A környezetemben mindenki észrevette a változást, de mivel semmi műtétre utaló jel nem éktelenkedett az arcomon, azt hitték, csak kipihentebb vagyok, vagy bepasiztam. A kezelés 90 000 forintba került. A hatás 4-5 hónap múlva kezdett fokozatosan elmúlni, és fél évre jött a második kezelés, amiben szintén nem csalódtam. Mit változott tőle az életem? Azt hiszem, alapjaiban nem sokat, a kedvesem nem cseréltem fiatalabbra, nem keresek havonta többet, és úgy mint előtte, most is optimistán szemlélem az életet. Egy viszont biztosan megváltozott, hosszú évekig minden nap láttam valamit a tükörbe, amit nem akartam és most már nem látom, hiszen pár apró szúrás, egy kis neurotoxin és két szakértő kéz kivégezte a ráncaimat.
