Sokunk vágyálma egy romantikus tengerparti vagy akár hazánkban is elérhető vadregényes lovaglás, amely gondolatainkban mindig kapcsolódik a végtelenség és a szabadság érzésével. Tegyünk érte, hogy ez az álom valóra váljon!

 

Ismerőseimnek mesélve legfrissebb lovas élményeimet irigykedve hallgatják, és félszegen említik, hogy ők is milyen gyakran kacérkodnak a lovaglás gondolatával. Az ábrándokon túl a lovassportnak komoly jelentősége van a fittség fenntartásában, az egészség megőrzésében és a szabadidő ésszerű eltöltésében is.

A lovaglás egyúttal életforma is, ami a gyermekkortól, a késő öregségig gyakorolható, természetesen a mód és az intenzitás változik. A lóval való foglakozásnak nagy a nevelőértéke, jótékony hatású a személyiség fejlődésére. A lovassportot űzők felelősége jóval nagyobb, mint más sportágakban, hiszen itt a sporteszköze érző, értelmes élőlény. A lovaglás egyik módja lehet a rendszeres testedzésnek, hiszen számos izom munkájának köszönhető a helyes ülés megtanulása. Ugyanakkor csak kellően fejlett izomzatú lovas képes a helyes lovaglási technika elsajátítására. (Most vegyük sorba az izmokat, amelyek a lovaglás során kulcsfontosságú szerepet töltenek be.)

A combizomzat: Gyakori probléma az erős combfeszítő izom, ami a lovas combját felfelé húzza, mivel a sokkal gyengébb combhajlító izmok nem tudnak ellensúlyt képezni. Ezért a magas térd oka, többek között az erős combfeszítő és a nem megfelelő erősségű combhajlító izom is lehet. A magasan tartott térdek előrebillentik a medencét, homorú derék keletkezik, ami gyakran okoz derékfájást. Ennek kivédésére ajánlott a combizomzat elülső és hátulsó oldalának egyenlő mértékű erősítése. A combközelítő izmok a térdeket zárják és a lábat a nyereghez szorítják. A belső combizom a biztos térdtámaszhoz elengedhetetlen.

A lábikraizom: A helyes lábtartás előfeltétele a lábikraizmok kiegyensúlyozottsága. Sok lovas gyakori hibája a felhúzott térdekkel sokszor együtt járó felhúzott sarok, vagy épp ellenkezőleg, a túl erős kengyelbe lépés következtében kialakult túl mély sarok. Bár a test legnehezebben fejleszthető izmai közé tartoznak a lábszár izmai rendszeres edzésüket ne hanyagoljuk el.

A has- és hátizomzat: A has- és hátizomzat kiegyensúlyozottságával könnyebben érhető el a természetes, egyenes ülés. A has-és hátizomzat felelős a helyes testtartásért, ezeknek erősítésére egyenlő hangsúlyt helyezzünk. A hasizomzat felső része tartja egyenesen a felsőtestet, az alsó rész a medencét, így a csípő a ló mozgásához tud illeszkedni.

Talán most már érthető miért fordulunk egyre többen a szabadidős sportok közül a lovaglás felé, ami kétségkívül az egyik legkiválóbb lehetőség a testi és szellemi frissesség fenntartására és aktív kikapcsolódásra a városi környezetből kiszakadni vágyók számára.

Farkasdi Edina

személyi edző