Huszár Ildikó volt már táncvilágbajnok és Világkupa-győztes férjével, Varga Attilával, ám mostanában egyedül is megmutatja tudását, mégpedig FitnessWomen versenyzőként. Ildikó remek példája annak, hogy harminc fölött és négy gyermek édesanyjaként is lehet eredményes, izmosan csinos, és fitt egy hölgy.
A tánc szeretete megmaradt Ildikónál – épp ezért tánciskolát vezetnek a férjével –, de mellette, amolyan hobbiként megismerkedett a FitnessWomannel. Azt mondja, nem tud meglenni mozgás és célok nélkül, és erre remek lehetőséget nyújt a fitneszezés.
– Nagyon úgy tűnik, hogy a köztudatban a fitness a tizenhat-tizennyolc évesek sportága – mondta Ildikó. – Néha egy-egy huszonévest is lehet látni a mezőnyben, de idősebbeket szinte soha. Pedig szerintem ez nem csupán a fiatalok privilégiuma. Nem gondolom, hogy szépek, csinosak, izmosak csakis a tizenévesek lehetnek. Ha elhatározza az ember magát, akkor képes elérni a céljait, és nyugodtan versenyre kelhet bárkivel. Nekem persze előnyöm van azokkal szemben, akik soha nem sportoltak, hiszen én hosszú ideje táncolok. Mindig pörgök, rohanok, és persze mozgok. Most, hogy kezd a tánc jobbára a tanításba átmenni, kellett valami, ami kielégíti a mozgásigényemet. Így jött a fitness.
– Amikor tudom, hogy verseny lesz, akkor elkezdek tudatosan készülni – folytatta Ildikó. Van, amikor eldöntöm, hogy hetente ötször edzek, de a gyerekek mellett csak három alkalomra marad idő. Az is előfordul, hogy éjszaka állok neki edzeni, mert addigra készülök el a napi teendőimmel. A fiúktól sem akarok időt elvenni, ezért ez az egy lehetőségem marad. Szerencsére a férjem is hasonló típus, és már nem lepődik meg azon, hogy este tizenegykor még edzem, vagy hajnalig próbálok egy koreográfiát összehozni. Ő is ugyanúgy szereti a táncot és a mozgást, mint én, így mindig tudjuk, hogy a másik éppen miért gyakorol, próbál. A pesti ExperiDance táncegyüttesben szerepel, mi pedig Kecskeméten lakunk, így a fellépések miatt sokszor csak éjszaka ér haza. Egy időben alig látta a fiúkat, ezért úgy határoztunk, hogy már nem vállal el minden fellépést. Tudom, hogy nagyon sajnálja, és fájt neki meghozni ezt a döntést, de azt gondolom, hogy cserébe a sors majd újabb lehetőségekkel ajándékozza meg.
Ildikó életében hosszú ideig a táncé volt a főszerep, ám a gyermekek születése után már ők lettek a legfontosabbak. Egyébként a legtöbb fiatal nőhöz hasonlóan gondolkodott a gyermekvállalásról: úgy vélte, hogy a mozgalmas, nyüzsgő életükbe csupán egyetlen gyereknek lenne helye. Ám az élet kiszámíthatatlan…
– Ahogy a legtöbb nőnek, nekem is nagyon fontos volt az anyaság – mesélte Ildikó. – Óriási változás állt be az életemben mentálisan, és fizikálisan is. Mivel apró termetű vagyok: százötvenkét centiméter, hamar meglátszott rajtam a terhesség. Az első várandóságom alatt közel húsz kilogrammot híztam, de a nagy része csak víz volt, mert negyvenkilenc kilósan hagytam el a kórházat. Alapvetően a természetesség híve vagyok, így amit megkívánt a baba, azt ettem. Mellette meg természetesen mozogtam, amennyit csak lehet. Aztán megszületett Donát. Ismét elkezdtem táncolni, edzeni, és épp kaptunk a férjemmel egy felkérést a Kanári-szigetekről, amikor kiderült, hogy ismét babát várok.
Kicsit bánkódtam, hiszen nagyon szerettünk volna kimenni. De szerencsére egy év múlva ismét meghívtak minket. Persze boldogan elfogadtuk a felkérést, és a két gyerekkel, Donáttal és Botonddal fél évre kimentünk táncolni. Teljesen más világ van ott. Minden este táncoltunk, ám ennek ellenére nem éreztük megerőltetőnek. Sőt néha már kicsit unalmasnak is tűnt, hiszen mindenki nyugodt, nincs olyan rohanás, küzdelem, mint itt a mindennapi életben. Nincs az a pörgés, és egy idő után már hiányoztak a barátok, a családtagjaink. Ugyanakkor felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.
Hazaérkeztek, és nem sokkal később kiderült újra gyarapodik a Varga család, ráadásul a vizsgálatok szerint nem is egy, hanem mindjárt két csemetével. Meglepődtek Attiláék, hiszen a családban eddig még nem voltak ikrek.
– Mindig szerettem volna ikreket, de két gyerek után még kettő – mondta Ildikó –, bevallom feladta a leckét. Gondolkodtunk egy darabig, de aztán természetes volt, hogy őket is vállaljuk. Igaz, ekkor már harmincon felül voltam, így jobban oda kellett figyelnem arra, hogy mit eszem és mennyit mozgom. Az első két szülésem császáros volt, ezért tudtam, hogy az ikreket is csak császárral tudom világra hozni. Ráadásul a harminckettedik héttől be kellett feküdnöm a kórházba. Talán nem meglepő, amit mondok, de én még ott is mozogtam. Persze, csak amit tudtam. Például fekvőtámaszoztam a fal mellett, vagy lábujjhegyre álltam, és még egy-két feladattal folyamatosan karban tartottam magam. Az orvosok elnézően mosolyogtak, amikor meglátták, hogy miket művelek. De egyszerűen muszáj volt mozognom, mert nem tudok meglenni nélküle.
Aztán folytatódott a táncos-élet tovább, csak most már Attila és Bendegúz is bekapcsolódott. Az egész família táncol, ráadásul a két nagyobbik fiú dobol is. Attila felkel reggel hatkor, és gyakorol Donáttal a dobon és Botonddal a trombitán, majd az ikrekkel is. A tánctanítás végül Ildikóra marad, ő oktatja a fiúkat az iskolájukban. Már azon is gondolkoznak, hogy a négy fiúnak közös száma legyen, és együtt lépjenek fel.
– Mind a négyen táncolnak – folytatta Ildikó -, de persze nem kötelezzük őket. Azt sem várjuk el, hogy hivatásszerűen űzzék majd, elég, ha szeretik a táncot, a mozgást és örömet szerez nekik. Tanulnak zenét is, de az sem kötelező. Tudatosan és egészségesen élnek Attiláék, és erre tanítják a gyerekeiket is. Ha csak lehet, jó háziaszszony és gondoskodó édesanya módjára Ildikó becsempészi a gyümölcsöt és a zöldséget az étrendbe. Ebben szerencsére partnere Attila is.
Jármi Hilda
