A tánc az önkifejeződés egyik legszebb formája. A ritmusos mozgás, a táncosok gyönyörű alakja, a párok közötti összhang elvarázsolja a nézőket, és úgy tűnik, mintha hihetetlenül egyszerű, és könnyed lenne az egész, pedig hosszú évek megfeszített munkája látható a színpadon.

 

Király Zita 6 éves kora óta foglalkozik a tánccal, és egész életét végigkíséri ez a mozgás.

 

– Nagykanizsán nőttem fel, és hat éves koromban már balettoztam. Egy helyen gyakoroltunk a táncosokkal, és nekem nagyon tetszettek. Csillogott a ruhájuk, gyönyörű volt a mozgásuk, és mindig mosolyogtak, minden kisgyerek ámulva nézte őket. Akkor elhatároztam, hogy ha nagy leszek, én is táncos leszek. Ám a sors eleinte nem ezt szánta nekem, ugyanis az a tánctanár, aki lejárt Nagykanizsára Budapestről később már nem tartott nálunk órákat. Így maradt a néptánc, és mellette a küzdősport.

– Ön nagyon filigrán, és igazán nőies. Hogyan boldogult a küzdősportok világában?

– Ez egy amolyan kirándulás volt, a néptánc mellett vívtam évekig. Ifjúsági ezüstjelvényes eredményeim voltak. Ezen a területen elértem, amit célul tűztem magam elé. Megtanultam, hogy soha ne adjam fel, mert amit igazán akarok, azt elérhetem; minden csak rajtam múlik. Ez a sportág kiváló arra, hogy megtanulj küzdeni, azóta is sokat segít a mindennapokban. Ám a tánc iránti vonzalmam erősebbnek bizonyult, így ennél maradtam. Hat éve elköltöztünk egy Velencei-tó partján fekvő kis üdülőfaluba, s azóta egy   székesfehérvári versenytánc klubban, táncolok és táncot tanítok.

– Kiket tanít? Fiatalokat, vagy bárki jelentkezhet önhöz?

Elvégeztem a néptánctanárit Velemben, és azóta is oktatom, de tanítok néptáncot általános iskolában, és egyesületben is.   A táncklubban, ahol versenytáncolok, főleg az utánpótlással foglalkozom. A diplomás versenytánc-tanárok, már a profik között indulhatnak, így én még várok ezzel az iskolával, de addig is szeretném elvégezni az edzőit, amíg amatőrként versenyzem. Mellette folyamatosan képzem magam én is, járunk tanulni egy elismert, magasan képzett mesterhez, valamint olyan profi táncosokhoz, akiktől megtanulhatjuk a legjobb lépéstechnikákat, a legújabb figurákat, amelyeket ők is alkalmaznak a nemzetközi élvonalban. Ezeknek az óráknak nem kevés az óradíja, de a minőséget, mint mindenhol itt is meg kell fizetni. Mindazt, amit mi megtanulunk, később szeretnénk továbbadni tanítványainknak. Nálunk a versenytánc-klubban több generációra felépített oktatás folyik. A kezdéshez ideális életkor az általános iskola alsós osztályai – 6 éves kortól – de a felnőttekkel is szívesen foglakozunk, csak legyen kedvük a tánchoz.  

– Mi kell ahhoz, hogy valakiből versenytáncos legyen?

– Meg fog lepődni azon, amit mondok, de én úgy érzem, hogy körülbelül csak tíz százalék a tehetség, a többi szorgalom, kitartás és elhatározás kérdése. Egy darabig persze elegendő a tehetség, de utána sajnos ez már édeskevés a továbbfejlődéshez. Ja, és persze ehhez a sportághoz sok-sok pénzre is szükség van. Egy pár tánccipő tizenhét-húszezer forint, egy magas osztályos versenyruha nyolcvanezertől kezdődik, és határ a csillagos ég. Épp ezért én magamnak készítem a ruhákat, sőt Székesfehérvár környékén most már nagyon sok versenytáncos az általam kitalált és készített ruhában versenyez.

– Mikor van minderre ideje?

– Hetente négyszer edzünk, négy órát, közben persze tanítom a kicsiket, és ha marad időm, akkor még ruhákat is készítek. Számomra kissé sokba került egy-egy versenyruha, s mivel én már korábban varrtam, úgy gondoltam megpróbálkozom táncruha készítéssel is. Így készült el az első táncruhám, s mivel sikere volt, többen kértek, hogy varrjak nekik is. Szép lassan kialakult a vevőköröm. Azóta saját   vállalkozásom van, ahol többek közt saját tervezésű és kivitelezésű ruhák készülnek.   Talán   könnyebb helyzetben vagyok, mint a legtöbb varrónő, hisz   táncosként odafigyelek arra, hogy megfelelően „viselkedjen” egy ruha mozgás közben. Ismerem a megrendelőimet, ezért általában a személyiségükhöz, alkatukhoz és persze a legújabb trendhez illő ruhákat készítek, figyelembe véve a legmegfelelőbb színhatásokat is. Mindig nagyon jó érzés, amikor elégedettek a kész ruhával. Számomra a ruhakészítéssel kiteljesedett a tánc köre, hiszen minden körülötte forog.

– Ha jól tudom, új párral készül az őszi évadra. Mikor váltott, és miért?

– A férjemmel, kezdtem el táncolni, ám tavaly kaptam egy elutasíthatatlan ajánlatot a mostani páromtól, Hohrek Jánostól, aki B kategóriás versenytáncos. Úgy gondoltam élek az alkalommal, hisz ez egy óriási lehetőség számomra, hogy megvalósuljon a gyerekkori álmom. Örülök neki, hogy férjem hasonlóan hozzám, nagyon szereti a táncot és mindenben támogat. Együtt megyünk versenyekre, fellépésekre, edzőtáborba.   A táncban is nagyon fontos, hogy a táncpartnerrel egy hullámhosszon legyünk, ellenkező esetben nem lehet jó eredményt elérni. Fontos, hogy hasonlóan gondolkodjanak, különben megkeseríthetik egymás életét. Nálunk is előfordulnak néha súrlódások, de szerencsére semmi komolyabb. Muszáj, hogy a párod a barátod is legyen, azonosak legyenek a céljaitok, e nélkül nem megy.

– Az önök sportága igencsak megterhelő fizikailag. A mindennapi mozgás mellett mennyire kell odafigyelnie az étkezésre?

– Sajnos nem követem mindig a tudományos előírásokat, hiszen a sok rohangálás mellett néha csak este jutok el odáig, hogy egyek valami rendeset. Azért ilyenkor oda figyelek arra, hogy mit eszem, és mennyit. Csakis fehérhúst fogyasztok, és nem iszom édes italokat, általában ásványvizezem, de alkalmanként szívesen fogyasztok kiváló minőségű, száraz vörösborokat. Naponta maximum kétszer eszem, mert nem szeretek úgy dolgozni, hogy tele van a hasam, és ez elalvásnál is zavar. Azt vallom mindegy hány kiló vagy, a legfontosabb, hogy jól érezd magad a bőrödben.

– Gyönyörű a mozgásuk, minden mozdulatuk. Milyen gyakoriak a sérülések?

– Volt már rá példa, hogy a parkettát épp a fellépés előtt csiszolták és lakkozták, olyan volt az egész, mint a jégpálya. Sokszor csak a lélekjelenlétünkön múlt, hogy nem lett nagyobb baj. Egyébként a táncosoknak leginkább az izületei és szalagjai sérülékenyek, így a boka, a térd és a csípő veszélyeztetett.

„A tánc az ember sajátja, öröm és bánat kifejezője évezredek óta. A társastánc a férfi és a nő összehangolt mozgása az áradó, sodró zenére, amely nemcsak a táncost, hanem, a nézőt is gyönyörűséggel tölti el. A standard táncok az eleganciát, a csillogást, a kifinomult mozgást sugározzák, a latin-amerikai táncok az erőt, az életörömöt.”

(Gertrude Krombholz – Astrid Leis-Haase)

 

 Jármi Hilda