Amikor az interjúra igyekszem, kicsit zavarban vagyok. Magáznom illene, de már hallottam kedves közvetlenségéről, nem akarom megsérteni. A kávézó előtt keringve kénytelen vagyok felhívni, mert nem találom. Nevetve mondja, hogy az egyik sarokban „bújt meg”. Elém jön és már messziről rám köszön, szervusz, már vártalak. Fellélegzem. Az első pillanatban „elbűvöl”. Dehát végülis bűvész.
Hogy alakul ki egy fiatal lányban, hogy bűvész lesz?
Gyerekkorom összefonódott a bűvészettel, a varázslattal. Beleszülettem a varázslók világába, mert édesapám ugyan a magyar teniszválogatott edzője és egyben szövetségi kapitánya volt, de megszállott, a szó nemes értelmében amatőr bűvész volt, és én nap mint nap láttam. Egy maximalista beállítottságú ember volt, mindennap gyakorolt, annak ellenére, hogy nem volt profi, tehát nem ebből élt. Ő volt aztán később a magyar bűvészklub elnöke is. Nagyon komolyan vette ezt a hobbit, mert amennyire könnyed és játékos ez a műfaj, annyira komoly a háttere valójában.
Édesapád vette észre, hogy talán a lánya is örökölt valamit a tehetségéből?
Korán felfedezte bennem a „bohócot”, mert én színésznőnek készültem három éves korom óta. Rettentően tetszettek apukám előadásai, de gyakorlásait kicsit untam. Egyszer egy kis utánzást adtam elő anyunak apuról. Legnagyobb megdöbbenésemre minden mutatvány sikerült. Anynyiszor láttam, hogy már meg tudtam csinálni. Ettől a perctől már nem készülhettem színésznőnek, hanem apu bűvésznőt csinált belőlem. Tizenhárom évesen ért ez be nálam, ekkor kezdett el velem komolyabban foglalkozni.
Mit jelent az ennél a művészetnél, hogy gyakorolni, hogyan kell ezt elképzelni?
Ma már érettebb fejjel tudom, hogy a bűvészet önmagában egy monomán műfaj lenne, ha csak arról lenne szó, hogy ügyes kezű a bűvész. Ez kevés. Azt a tárgyat, amivel egy trükköt csinálok, meg kell jelenítenem, el kell hitetnem a csodát, hiszen a tárgy önmagában nem él meg. Gyakorlatból tudom, hogy egy színészt előbb lehet betanítani egy bűvész trükkre, mint egy ügyes kezű laikust, hiszen amikor A Márió és a varázsló Madách Színház beli előadásánál felkértek, hogy Mácsai Pál Cipolla –megformálásánál segédkezzek, ez teljesen egyértelművé vált. A 100. előadásnál már én magam is elhittem, hogy ő a varázsló.
Mikor kezdted a bűvész szakmában a szárnyaidat bontogatni?
16 évesen „ki mit tudos” voltam, aminek megnyertem az egyéb kategóriás díját. Ez a 60-as évek derekán fantasztikus volt. Egy televízió volt, óriási nézettség, így az ember nagyon hamar lesz népszerű. Évekkel később már én ültem a zsűriben.
Jelent az valamilyen plusz kihívást, hogy nőként váltál a bűvész szakma egyik legkiemelkedőbb tagjává?
Nekünk mindig bizonyítanunk kell, hogy az a bűvész pálya, ami a férfiakra volt jellemző hosszú évszázadokon keresztül nem csak a férfiak privilégiuma. A mágus mindig férfi volt és az asszisztencia volt a szép nő. Feladat volt és kihívás is, hogy bebizonyítsam, hogy a nő nem csak szépen tud a háttérben tárgyakat átadni és átvenni, hanem képes egy előadást lenyűgözően dominálva előadni.
Hogyan kell elképzelni a bűvészetet, mint művészetet?
Ez egy rendkívül összetett dolog. Mindenki, aki előadóművésznek készül élete hosszú évekig semmi másból nem áll, mint hogy minél többet gyakoroljon. Így egy idő után szinte vegetatívvá válnak a mozdulatok, uralod a tárgyat, uralod a hangszert, uralod a hangodat, tehát ezt csak minél több gyakorlással tudod elérni. Automatikussá válik, és akkor fölé tudsz helyezkedni.
A XX. és XXI. században olyan fantasztikus felfedezések vannak, amit a bűvész nem igazán tud túlszárnyalni, legfeljebb felhasználja. Az ember lassan már nem tud rácsodálkozni semmire, mert minden megoldható technikailag, de én mégis hiszem, hogy az embereknek szükségük van az illúzióra és arra, hogy meg tudják élni a csodákat. Erre jó a bűvészet műfaja.
Mennyire kell a testeddel foglalkoznod, mennyire jelent megterhelést egy-egy fellépés?
Lassan 40 éve vagyok színpadon, ez is egy megszokássá vált. Nem érzek fáradságot, de ez annak köszönhető, hogy 11-12 évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy tennem kell, a lelki és fizikális kitartásomért. Így azóta edzek.
Mit edzel?
Testépítő tornát. Heti háromszor másfél-két órát.
Szigorúan a napirendemmé vált. Persze, ha éppen aznap fellépésem van, vagy más elfoglaltságom, akkor kihagyom, de van, hogy hétvégén bepótolom. Volt olyan, hogy ki kellett hagynom több mint egy hónapot egy külföldi szerződés miatt és bizony utána hiányérzetem volt.
Mennyire fontos, hogy mit eszel?
Fontos, bár én semmiben sem vagyok szélsőséges. A szervezet úgyis jelzi, mire van szüksége. Nem szedek vitaminokat, úgy táplálkozom, hogy a táplálékból származtatom ki azokat a vitaminokat, amikre a szervezetemnek szüksége van. Annyira lettem csak szelektív vegetáriánus, hogy a halakat megeszem, a pulyka és a csirke mellét is, de nem eszem vörös húsokat és semmi más részét a húsnak. Rengeteg zöldséget eszem, főleg nyersen. Olyan edényeim vannak, amiben víz, só és zsírmenetesen főzök.
Milyen gyakran főzöl?
Minden nap, hiszen 14 éves kamasz fiam, kijön az iskolából, felhív, hogy most indulok, és azt kérdezi, „mama mi van ebédre”. Sok salátát, zöldséget készítek, nem sült, inkább párolt dolgokat, nagyon sok rizst eszünk, de kevesebb krumplit. Hétvégén viszont rituálisan több fogásos ebédet eszünk, amiből az édesség sem maradhat ki.
Hogy néz ki egy hétköznapod?
Kora reggel a fiammal együtt kelek. A délelőttöket élvezettel töltöm otthon, hiszen fellépéseim többnyire esténként vannak. Egyébként gálákon, rendezvényeken lépek fel, ahogy megtalálnak a munkák, mindig történik valami.
Hogy jutottál arra a döntésre annak idején, hogy turnék és karrier közepén most már nagyon szeretnél gyereket?
Nem volt döntés, nem volt elhatározás, nem tudtam volna elképzelni egyszerűen, hogy ne legyen gyerekem. Azonban annyira felgyorsult a karrierem és annyira gyorsan zajlott minden tőlem függetlenül, sodródtam a szerződésekben, az utazásokban, hogy egyszerűen elszaladt az idő 35 éves voltam, amikor feleszméltem, hogy én gyereket is akartam. Egészen érdekes, hogy éppen akkor egy Las Vegasi szerződésem is lett volna, amit tudtam, hogy ha azt elvállalom, akkor az nem csak fél év lesz. Úgy hogy nem vállaltam el. Hazajöttem. Nem rögtön lett gyermekem, 40 éves voltam, amikor Gábort megszültem.
Milyen anyának tartod magad?
Annak ellenére, hogy későn szültem, nem vagyok anyaoroszlán, nem érzek állandóan veszélyhelyzeteket, mert érzek annyi erőt magamban, hogy megoldjam őket. Ugyanígy csináltam végig a gyerekvárást-nevelést is. Kilenc hónapos kora óta rá mertem bízni a fiamat egy fantasztikus emberre a babysitterre, aki Gábor 10 éves koráig velünk volt. Maximálisan megbíztam benne. Ő volt a nagymamapótló, mert édesanyám már nagyon idős volt.
Megváltozott a hozzáállásod a dolgokhoz a gyerek születése után?
Az ember ösztönösen szellemileg teljesen átalakul. Az első fantasztikus élményem akkor volt, amikor az utcán mentem, sütött a nap és a kirakat üvegei visszaadták az ember arcát, alakját, mint egy tükör. Mentem és olyan fantasztikus volt, hogy én ott egyedül megyek, de közben nem vagyok egyedül, hanem bennem van valaki. Életem csak feltöltődött, de formailag nem változott meg. Gábor abszolút partner mindenben. Mindennél fontosabbnak tartom a vele töltött időt. Ha azt igényli, hogy velem lehessen, nekem ennél több nem kell. Ma lemondtam egy mozipremiert a barátnőmmel, mert a napokban több fellépésem volt és a fiam szólt, hogy velem szeretné tölteni az estét.
Hogy alakul az életed, most, hogy kamaszodik a fiad?
Mondok egy példát.
Igazi kamasz a fiam, de nagy lelke van. Múlt héten volt a születésnapom, és arra ébredtem, hogy az én 14 éves fiam ébreszt, egyik kezében egy nagy csokor színes virággal, a másikban pedig kávéval és a kedvenc búrkiflimmel, ami még meleg volt. Felkelt korábban azért, hogy leszaladjon a cukrászdába. Nagyon jól kezdődött a születésnapom.
Egyébként a fiam tudja, hogy ő kamasz, és hogy ennek milyen tünetei vannak. Olyan kapcsolatom van a gyerekemmel, olyan baráti és különleges, hogy én nem félek a leválástól.
Egy gyereknek nincs könnyű helyzete, ha ismert az édesapja vagy édesanyja. De akkor igen, ha a szülő nem úgy éli meg a gyerekével szemben ezt az attitűdöt, hogy én színész vagy művész vagyok.
Nagyon bízom a gyerekemben és bízom abban, hogy ő teljesen soha nem fog leválni.
Egészséges, kiegyensúlyozott családi harmóniában élünk kedvesemmel, aki megtestesíti az én 14 éves fiam férfimodelljét.
Telegdi Ágnes
