Minden kislány, már a legkisebb is, balerina szeretne lenni. A lehetőség viszont felnőtt korukra már csak keveseknek adatik meg. Ha nem akarsz a színpadon állni, csak a testedet tartanád karban, akkor itt az új Cardiobalett!

 

Meglepően egyszerű az elsőre talán összeférhetetlennek tűnő egyenlet: Cardio+balett=Cardiobalett. A lendületes dinamikával párosított, kortalan balett alapelemekre épülő ritmusos mozgásprogram kölcsönös szimbiózisban áll egymással.

Új koncepció
Az aerobik világába frissességet hoz ez az új keletű, magával ragadó, izgalmas, mozgásforma. Amellett hogy esztétikus, a program rendkívül hatékony is. 
Az aerobik órához hasonlóan ez az óratípus is részelemeire bontható:

BEMELEGÍTÉS (5–7 perc) a balettrúd segítségével a nagyobb izomcsoportok finom nyújtásával kezdődik.

FŐ PROGRAM (35–40 perc) többnyire a balettrúd felhasználásával történik. Az ízület- és gerinckímélő „low-impact” órát a nagy mozgáskiterjedésű, balett alapelemekből értelmezett folyamatos mozgássorozat jellemzi, melynek egyidejű dinamizmusa kortárs jelleget ölt.

ERŐSÍTŐ RÉSZ (10–15 perc) a hagyományos aerobik vagy Pilates órán alkalmazott gyakorlatokból tevődik össze, többnyire rúd nélkül; állva illetve talajon, más-más helyzetben és pozíciókban megcélozva a különböző izomcsoportokat, beleértve a kar-, has-, hát-, far- valamint a belső- és külső combizmokat. Mindehhez elengedhetetlenek a főképp talajon végzendő nyújtások.

Szabályok a Cardiobaletthez
Feltétele a falra erősített balett rúd, illetve az ízületet kímélő speciális balettszőnyeg. A balett rudat bordásfallal vagy mobil rúddal is lehet helyettesíteni, de fontos, hogy stabil legyen. Bizonyos mozgássorozatoknál valamint az erősítő résznél az 1-2 kg-nál nem nehezebb kézi súlyzó használható a hatásfokozás céljából.

TIPP: A sérülés elkerülése, a mozgás folyamatossága és annak minőségének megőrzése érdekében nem célszerű különböző eszközökkel túlkomplikálni a gyakorlatokat.

 Az aerobikhoz hasonló, annál valamivel gyorsabb tempójú, 8 ütemű zenére ideális. Ez a kényelmes mezítlábas óra természetesen lábbelivel (vékony talpú sportcipő vagy balett papucs) is végezhető, tetszés szerint. A lényeg, hogy a talp mérsékelten tapadjon vagy csússzon a talajon.

TIPP: Az öltözék az aerobikhoz hasonlóan tetszőleges, célszerű kényelmes, láblendítésben nem akadályozó rugalmas, izzadtságot könnyen felszívó ruházatot választani.

cardiobalett2

 

 

Fő jellegzetessége a komplett egyfelvonásos cardió, izomerősítő, zsírégető, szálkásító, nyújtó program. Specialitása az egymásra épülő igencsak kis talajfelületet érintő kifinomult lépések, valamint az egyes pozíciók pillanatnyi kitartása, mely minden törzsközponti-, mozgató- és segédizmokat, „head to toe” azonnal mozgósít az egyensúly megtartása érdekében.

TIPP: A gyakorlatok elvégzése során rendkívül nagy gondot kell fordítani a törzs és végtagok helyes tartására, hogy a sérülést elkerülve az adott izmokat a kívánt hosszanti irányba nyújtsa és formálja.

Hatása rendkívül összetett; a szálkásítás és zsírégetés szemmel látható nyomai párhuzamosan követhetők a koordináció és állóképesség növekedésével. A támasznyújtás mellett a balett rúdnak fontos szerepe van az adott gyakorlatot végző izomcsoport hatásos izolálásában, miközben folyamatosan a gravitáció ellen dolgozunk saját testsúlyunkkal.

TIPP: Mindez fokozható a már korábban említett 1-2 kg-os kézi súlyzóval.

Nincsenek felesleges percek, hangulata felszabadító érzést kelt. Célközönsége széles skálán mozog, mivel kipróbálásához előképzettségre nincs szükség, viszont elsajátítása gyakorlást és kitartást igényel.

TIPP: Az óra valójában kortalan és nemtelen, bár elsőre leginkább a fiatal és középkorú nőket vonzza.

Kifejezetten ajánlott!
Kedvező óratípus azok számára, akik aerobikhoz szoktak, de frissítésre vágynak, illetve akiknek a múltjában valamilyen szinten és formában szerepet játszott a tánc, a torna és a balett mozgáskultúra. Mellette szól, hogy bármilyen háttérrel rendelkező vagy nem rendelkező alany számára élvezetet nyújt már az első óra. Mivel legtöbbször balett rúd mellett, súly nélkül vagy kicsi súlyokkal folyik a munka, sok ismétlésszámmal, a nagy izomtömegre vágyóknak kevésbé ajánlott óratípus.

Barbara története
Nagyon megszerettem ezt a mozgásformát, és ma már el sem tudom képzelni, hogy léteznék nélküle. Mindig csodáltam a balett világát, de sosem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel lehetőségem nyílik ki is próbálni. Nem mondom, 15 perc után szakad rólam a víz, pedig már nem vagyok kezdő. Már az első órát is viszonylag jól tudtam követni, sikerélményt adott. Néhány alkalom után éreztem a fejlődést, és most már a részletekbe jobban el tudok merülni. Nem lehet megunni az órákat, mert annyifajta elemet tartalmaz. A számítógép melletti egész napos görnyedést ellensúlyozza ez a nőies mozgás, légiesen könnyűnek érzem magam tőle. Barátnőim is észrevették, hogy jobb a tartásom, lefogytam, a lábam formásabb lett, mintha megnyúltam volna. Azt gondolom, hogy kortól függetlenül bárki élvezheti ezt az új mozgást. Még a szülés után visszatérő kismamák is remekül visszanyerik formájukat.

Szöveg: Deri Júlia aerobikoktató, Fotó: György Judit