Soha nem tapasztalt stressz és felgyorsult tempó jellemzi a 21. század életmódját. Állj meg és tekints magadba, nézd meg, ki lakozik ott belül? Mire vágyna igazán a lelked temploma?
Az ember folyóvízben nem pillanthatja meg a saját képmását – az csakis állóvízben tükröződik vissza – mondja a zen tanítás. Éppen ezért fontos néha megállni és kicsit befelé fordulni, mert életünk problémáira csak magunktól, belső hangunktól kaphatjuk meg a válaszokat. Ehhez ad eszközt a jóga, légzőgyakorlataival, az ászana sorozatokkal és a meditációval.
Ragyogj!
Rainbeau Mars a ra’yoKa jógarendszer szülőanyja. Valamennyi jógarendszer az ősi, több ezer éves tanításokból származik, azokból, amelyek 5000 évvel ezelőtt titkos tudásnak számítottak és mesterről tanítványra szálltak át. Az alap jóga pozíciókra épül, de Rainbeau beépítette saját tapasztalatait, melyekkel gyakorlása során találkozott. Az izmokat megfelelően erősítő, átmozgató mozgásformát alakított ki úgy, hogy az ashtanga jóga fegyelmezett, kötött gyakorlatsorába a keleti harcművészeti ágak lassú, egyensúlyozó mozdulatait illesztette be. Így lett az emésztésre, a méregtelenítő szervekre, az idegrendszerre és a törzs izmaira erőteljesen ható jógaforma.
Tudtad?
A szó szabad fordításban azt jelenti: a belső nap felragyogtatása. Hogyan is értelmezzük ezt? Kicsivel a köldök felett helyezkedik el az úgynevezett napfonat (plexus solaris), egy idegközpont, melynek idegei hálózzák be a gyomrot, a nyombélt, a májat és a hasnyálmirigyet, azaz az emésztésért felelős szerveinket. Ismerjük mindannyian az érzést, amikor „összeszorul a gyomrunk” a fogorvosnál, vagy ha valamilyen rossz hírt kapunk. Ilyen és hasonló stresszhelyzetekben a gyomor és a bél izmai megfeszülnek és leáll a mozgásuk, gátolva lesz az emésztés. Ha tehát nagyon stresszes életmódot folytatunk, az emésztőszerveink komoly veszélynek vannak kitéve. Nem véletlenül terjedt el az emésztőszervi megbetegedésekre a „menedzser betegség” elnevezés.
A ra’yoKa rendszer gyakorlatai és gyakorlatsorai úgy lettek felépítve, hogy éppen erre az idegközpontra vannak hatással, átmozgatásával újraindítja a gyomor és a belek izmait, visszaállítja természetes, helyes működésüket. Szerveink akkor működnek egészségesen, ha az aktivizáló és a pihenő folyamatok egyensúlyban vannak. Magában hordozza azt a dinamikus kettősséget, ami természetes formákban mindnyájunkban ott rejtőzik. A kint és a bent, a lent és a fent, a gyors és a lassú, az erős és a lágy, a kemény és a puha, a yin és a yang.
Hogyan ragyog fel a belső nap?
Mindannyian vágyunk rá, hogy szépen kidolgozott, de nőies izmaink legyenek, hogy bátran húzhassunk magunkra csinos, szűk, szexi ruhát. A dinamikus, folyamatos gyakorlatsor lágyan, mégis erőteljesen megdolgoztatja a test teljes izomzatát, ami már rövid időn belül szép, arányos, szálkás izomzatot formál.
Immunrendszerünk állapota 80%-ban az emésztőszerveink egészségétől függ, ezt a területet aktivizálni kell. A hullámzó mozdulatsorok és bizonyos pozíciók gyakori ismétlése serkenti az emésztőrendszer működését, aktivizálja és energizálja az emésztésért felelős idegközpontot (csakrát), a solar plexust. A dinamikus gyakorlatsorral kombinált csavaró gyakorlatok pedig serkentik a méregtelenítő folyamatokat, tisztul a nyirokrendszer, távoznak a méreganyagok. Ez a méregtelenítő folyamat is hamar meglátszik rendszeres gyakorlás esetén; simábbá, feszesebbé, bársonyossá válik a bőr, elmúlik a narancsbőr.
A ra’yoKa rendszer a gyakorlatsorokkal és a megfelelő légzéstechnika segítségével megnyugtatja az idegrendszert, kiegyensúlyozottá, türelmesebbé tesz. Úgy érezhetjük magunkat, mintha fénnyel töltenénk fel testünket és az elménket, aminek hatására az energia, az erő, az egyensúly, a tisztaság, a harmónia, az összpontosítás, a bőség, a bátorság, a bölcsesség és a szeret tiszta csatornájává válunk.
Ha sima, bársonyos a bőrünk és szépek, szálkásak az izmaink, akkor önbizalmunk is erősebb lesz. A belső egyensúly és harmónia pedig segít könnyebben, türelmesebben átvészelni a nehezebb időszakokat. Így ragyog fel a belső napunk, amiből képesek leszünk kifelé, környezetünkre, szeretteinkre is bőségesen napfényt szórni.
fitt.tipp
Mindenkinek ajánlott, teljesen kezdőként is könnyen végezhető. Különösen javasolt abban az esetben, ha valakinek emésztőszervi, alhasi megbetegedései vannak, ülőmunkát végez vagy nagyon stresszes életet él.
Orsi története
Ami az utadba kerül… az az Út. Ez a mondat vált Los Angeles-i kint tartózkodásom mottójává, akkor még nem tudtam, miért épp ez, ma már értem. Amikor megérkeztem az angyalok városába, azt tudtam, hogy jógás tudásomat fogom bővíteni, de hogy emellé még más kincset is találok, azt akkor még nem sejtettem. Kint tartózkodásom alatt végigcsináltunk egy 21 napos tisztítókúrát az oktatói tanfolyam és a napi gyakorlás mellett. A tisztítókúra alatt nem ettünk semmilyen feldolgozott, főtt, sült ételt, minden, amit ettünk nyers volt és bőséges. Az ember azt gondolná, hogy ha három héten át csak nyerset eszik, biztosan rettenetesen éhezik közben, de meg kell cáfoljam ezt a tévhitet, egyáltalán nem. Sőt. A nyers ételekkel – ami természetesen gyümölcs és zöldség – annyi vitamint, tápanyagot juttatunk a szervezetünkbe, ami azt eredményezi, hogy egy idő után sokkal kevesebb ételtől is jóllakottan érezzük magunkat, álmosság, nehézségérzés és a túlevés érzése nélkül. Mivel ez egy teljesen más táplálkozás, mint amilyen a mi megszokott magyar konyhánk, el kell sajátítani a logikáját, az alapokat, és utána már csak a saját kreativitásunk szab határt a finomabbnál finomabb és nagyon egészséges falatok élvezetének. Így nyert később értelmet az utam mottója, hisz mióta hazajöttem, már több méregtelenítő jógatáboron vagyunk túl, pedig fél éve még a gondolata sem fogant meg bennem. Ez lett hát az Út… A ra’yoKa és a nyers táplálkozás együtt csodás eredményeket hoz. Elmúlnak az emésztőszervi panaszok, kitisztul a nyirokrendszer, a belek, elmúlik a narancsbőr és már egy háromnapos tábor is elég ahhoz, hogy a szervezetünk jelentősen kitisztuljon.
nyiss!
A testünk lelkünk temploma. Nem mindegy, mit teszünk ezzel a templommal, mennyire tartjuk tisztán, erősen, egészségben, mert ahogy nincs fény árnyék nélkül, úgy nincs test sem lélek nélkül. Mindkettőt kell ápolni ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus, boldog és egészséges életet élhessünk. A jóga útja ehhez az állapothoz vezet.
Szöveg: Telkes Orsi, ra’yoKa oktató