Szépség egy mozdulattal
Igen, jól értetted: az edzés nem csak arra jó, hogy megszabadulj a túlsúlytól, vagy formába hozd magad. A rendszeresen mozgó, edző emberek szebbek is – egészséges, ragyogó bőrük és hihetetlen kisugárzásuk lesz.
Akár jóga, akár hegymászás: a rendszeres edzés más pozitív hatásai mellett a külsőt és a lelket is átformálja. Sokszor nem is tudod, mi változott, hiszen nehéz lenne számokban mérni, de az egész megjelenésed más lesz az edzésnek köszönhetően. Az aktívabb életből a test minden egyes sejtje profitál, és már edzés után rögtön érezhetjük ezeket a hatásokat: kevésbé vagyunk feszültek, jobban alszunk, és a következő 72 órában jobban működik az anyagcserénk egy sor folyamata.
Lássuk, mi az a 8 változás, melyeknek köszönhetően megszépülsz egy-egy edzőtermi látogatás után!
1. LÁGYABB, RAGYOGÓBB BŐR
PROBLÉMA: A 38 éves Judit teljesen elkeseredett, amikor addig problémamentes bőre hirtelen egy pattanásos kamaszéhoz kezdett hasonlítani. A kozmetikusa is értetlenül állt a problémák előtt, amelyek már hónapok óta húzódtak, és a bőrgyógyász sem tudott tartós megoldást kínálni rájuk. Közben eljött a tavasz, és Judit elhatározta, hogy nyárra legalább az alakjával elégedett lesz: minden második napon futni indult. Ahogy a teljesítménye javult, úgy lett egyre szebb a bőre is, és mire egy teljes szigetkört le tudott futni, az arca ismét makulátlan volt. Júniusra már jobban örült gyönyörű arcbőrének, mint izmosodó lábának, fenekének.
MEGOLDÁS: Egy jó kis izzadásig végzett edzés van olyan jó, mint egy arcpakolás. A pórusok kitisztulnak, az izzadság kimossa a felesleges lerakódásokat, méreganyagokat és zsírt. A lényeg csak az, hogy utána alaposan mosd meg az arcod, és ne csak vízzel, hanem arclemosóval!
Tudtad?
A rendszeres mozgás nemcsak ezen a módon tesz jót a bőrnek, hanem csökkenti a gyulladásos folyamatokat, segít a bőrre ható hormonok egyensúlyának beállításában és véd a szabadgyökök negatív hatásaitól. Amikor mozogsz, a bőrödben lévő kis erek is kitágulnak, így a bőr felszínének közelében is megélénkül a keringés, ami tápanyagokat szállít oda, ahol a nap és a környezeti hatások károsodásait kell rendbe hozni. Ezek a tápanyagok a bőr kollagéntermelését is serkentik, így a ráncok ellen is hatnak. Ahogy öregszünk, a kollagéntermelésünk csökken, de a mozgás során nagyobb mennyiségben kapott tápanyagok ezt a folyamatot ismét felgyorsítják, így a bőr gyorsan fiatalabbnak fog látszani.
2. MEGNÖVEKEDETT TESTMAGASSÁG
PROBLÉMA: Egy jógatanár azért kezdett az indiai mozgásforma műveléséhez, hogy megszabaduljon a stressztől. Néhány év múlva meglepetten tapasztalta, hogy a gyakorlatoknak köszönhetően több mint egy centivel lett magasabb. Mivel ez volt élete egyik vágya, érthetően nagyon megörült a változásnak. Ez pedig nem csak jógával érhető el!
MEGOLDÁS: Valójában nem sikerült még magyarázatot találni arra, hogy miért is leszünk magasabbak az edzéstől, de az biztos, hogy az olyan mozgásformák, amelyek egyszerre erősítik és nyújtják az izmokat, mint a jóga vagy a Pilates, javítják a rossz tartást, és így magasabbá tesznek. A görnyedtség úgy feszít meg egyes és nyújt meg más izmokat, hogy alacsonyabbnak tűnünk.
Tudtad?
Ha aktívan dolgozunk azért, hogy az izmaink ismét egyensúlyba kerüljenek, a hátunk megnyúlik, és a tartásunk is javul. Ez persze nemcsak a magasságot növeli meg, de betegségeket és fájdalmakat is megelőz, ami szintén nem árt a külsőnknek. Ezek a gyakorlatok azoknak a legjobbak tehát, akik görnyednek, tartásproblémáik vannak. Nekik mindenképpen lényeges a törzs mélyizomzatának fejlesztése.
3. KEVESEBB STRESSZ
PROBLÉMA: Az idegesség, félelem és bizonytalanság egyaránt leszívja az energiát és rontja a kedvet, ami egy idő után bizony az arcunkon és a tartásunkon is látszik. Nálunk, Magyarországon ez különösen szembeötlő, hiszen hagyományosan nem kezeljük jól a stresszt, amiből viszont sok kijut nekünk.
MEGOLDÁS: A rendszeres mozgás azonban remekül kezeli az enyhe vagy közepes stresszproblémákat! Valahogy úgy működik, mint egy sok-sok pozitív mellékhatással bíró nyugtató. Egyes mérések szerint már 15 perces edzés olyan hatást ér el, ami órákon át tart. Ezt pedig többféle módon elérhetjük: akár aerob mozgásokkal, mint a futás, biciklizés, úszás, vagy aerob és anaerob mozgások kombinációjával, mint egy súlyzós tréning.
4. MÉREGTELENÍTÉS
PROBLÉMA: Lassan jönnek a hidegebb hónapok, így igazán nem árt az immunrendszerünkkel is foglalkozni.
MEGOLDÁS: Az edzőteremben a védelmi rendszerünk is erősödik: az edzés serkenti a szervezetet, hogy több fehérvérsejtet termeljen. Ez pedig kevesebb baktériumot és vírust jelent, el nem kapott fertőzéseket és gyorsabban gyógyuló sebeket. A mozgás a nyirokrendszernek is jót tesz, amely így nagyobb hatékonysággal szabadít meg a méreganyagoktól. Ilyenkor az izmok mozgása szinte kipumpálja a nyirokrendszerből a káros anyagokat, úgyhogy elfelejtheted a puffadást, vizesedést és a méreganyagokkal telítettség érzését is.
Tudtad?
Ezekhez a remek hatásokhoz nincs másra szükség, minthogy rendszeresen elérd, hogy mélyen lélegezz. Normál esetben a szív 4-5 liter vért pumpál át egy perc alatt, de egy futás alkalmával ez akár a négyszeresére is nőhet. Ez pedig olyan hatású, hogy nem nagyon találsz olyan táplálékkiegészítőt vagy immunerősítőt, ami ennyire hatásos lenne.
5. PIHENTETŐBB ALVÁS
PROBLÉMA: Sokan nem is tudnak róla, pedig hihetetlen, mennyi ember szenved alvászavaroktól. Nagyon sokan nem tudják kialudni magukat, nem alszanak eleget vagy egyszerűen csak nem jól – itt a minőség és a mennyiség is számít!
MEGOLDÁS: Szerencsére a rendszeres mozgás ezen a helyzeten is javít: az edzés máris rákényszerít arra, hogy többet és mélyebben aludj, de ez nem az egyetlen mód, ahogy működik a dolog, a hormonrendszer egyensúlya és az egyes hormonok hatására való érzékenyebb reakció is segít abban, hogy kipihend magad, és így fiatalnak és egészségesnek nézz ki.
Tudtad?
Amikor stresszhelyzetbe kerülsz, a testedben megemelkedik a kortizol hormon szintje, amelyek késszé tesznek arra, hogy menekülj vagy küzdj. Ha nem teszed meg ezeket, akkor a hormon a vérkeringésedben marad, akár folyamatosan is, ha állandó a stresszhatás. Az azt érzékelő receptorok egy idő után már nem reagálnak rá, így a hormonszint folyamatosan emelkedik, hogy hatást váltson ki. Végeredményként a természetes folyamatok (magasabb hormonszint reggel, alacsony szint este), felborulnak, a szint egyenletesen magas marad, így esélyed sem marad a nyugodt éjszakára.
6. KEVESEBB ZSIGERI ZSÍR
PROBLÉMA: A tested kétféle zsírt tartalmaz. Ezek közül az egyik az, amelyiket össze tudsz csípni, ami a bőr alatt van – ettől viszonylag könnyű megszabadulni. A kevésbé látványos fajta, ami a szervek között van, sokkal veszélyesebb – része van az enyhébb gyulladásos folyamatokban, és komoly szerepe vagy a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában, a szívbetegségekben, a bélrendszer rákos betegségeiben és az öregkori demenciában is. Ráadásul könnyen felboríthatja a szervezet működéseit irányító hormonok egyensúlyát, és ez bőröd, hajad és megjelenésed egész állapotán ronthat.
MEGOLDÁS: A rendszeres edzés viszont serkenti a tested, hogy ezt a zsírt is hatékonyabban égesse, mégpedig nem is egy oldalról támadva. A mozgás több olyan biokémiai folyamatot is elindít, amelyek egyszerre segítik a zsírsejtek energiaként való hasznosulását.
7. NEMI HORMONOK
PROBLÉMA: A nem megfelelő testkép a nemi szerepeinkbe is bezavar. A torz önkép bizonytalanná tesz, egyben kevésbé vonzóvá a másik nem szemében.
MEGOLDÁS: A fittség nemcsak szexibbnek láttat, hanem valóban szexivé is tesz, hiszen a sok más hormon mellett a nemi hormonok egyensúlyát is helyreállítja, ami szintén látszani fog a hajadon, bőrödön és az izomtónusodon. Bár a legismertebb hormon, melynek emelkedik a szintje a mozgástól; a boldogságérzésért felelős endorfin, a növekedési hormonok és a tesztoszteron szintje is nő, ez utóbbi egyébként a nemi vágyat is fokozza. Ráadásul, ami a szívednek jót tesz, az a szexuális életednek is remek – erre pedig a legjobb a mozgás.
Támogasd meg!
Az edzés önmagában kevésnek bizonyulhat, ha nem támogatod meg egészséges táplálkozással!
» Egyél A-vitaminban gazdag ételeket! A haj, bőr és körmök állapota nagyban függ a szervezetben található A-vitamin mennyiségétől. Hogy biztosan elég legyen, egyél béta-karotinban gazdag élelmiszereket, mint az édesburgonya, sárgarépa, brokkoli és leveles zöldségek.
» Figyelj az omega-3-ra! Az egészséges zsírsavak elengedhetetlenek a szervezet működéséhez, például nem engedik a vizet kiürülni. Azok, akik nem visznek be elegendő omega-3 zsírsavat, a száraz, hámló bőr tüneteivel küzdenek. Hogy ezt elkerüld, egyél több tengeri halat, diót és mandulát.
» Óvatosan az alkohollal! Ha odafigyelsz, mennyit és mit iszol, máris sokat segítesz legfontosabb méregtelenítő központodnak, a májadnak. Ennek eredménye csillogó szem és kisimult bőr lesz.
» Válaszd a rostokat! Minél több zöldséget, gyümölcsöt eszel, annál hatékonyabban szabadulsz meg a méreganyagoktól. Ezek a rostban gazdag tápanyagok ráadásul a gyulladásokat is csökkentik, és a bennük lévő antioxidánsok is igazán jót tesznek.
» Fogd vissza a cukorbevitelt! A magas cukorbevitel remek táplálék a kórokozók számára, és könnyen olyan heveny gyulladáshoz vezethet, amely bőrproblémákat okoz.
Szöveg: Kovács Valéria