A csillagok segítenek abban, hogy képet kapj arról, milyen év lesz számodra 2011. Állj várakozással az új év elé, és fogadj be minden jót, amit csak neked tartogat!
KOS (márc. 21–ápr. 20.)
SIKER: A Jupiter végigkíséri életed minden apró mozzanatát, szereped megerősödik. 2011-ben másokkal ellentétben, kevesebb energia befektetéssel is eléred azokat a célokat, amelyeket magad elé tűztél ki. Pénzügyileg az október és november nagyon bőkezű lesz a számodra.
SZERELEM: Szerelmi életed a hullámvasúthoz fog hasonlítani. A csillagok állása partnered kibontakozását támogatja, a tiéd ebben az évben háttérbe szorul. Úgy érzed, hogy folyton azt kell tenned, amit partnered akar, egészen addig, amíg eljön a te idő, és a mérleg helyreáll. Ha jelenleg egyedülálló vagy, érdekes embereket ismerhetsz meg.
EGÉSZSÉG: 2011-ben több energiád lesz és így az életminőséged is javulni fog.
újévi.tipp
Szánj magadra több időt; relaxálj, pihenj sokat, hiszen a sok stressz és a mindennapi gondok egyáltalán nem tesznek jót az egészségednek!
BIKA (ápr. 21–máj. 20.)
SIKER: 2011-es évben átlépheted a határaidat. Úgy érzed, kreativitásod határtalan, és ez nem csupán illúzió! Sokkal több szabadságban lesz részed, mint az elmúlt évben. Februártól ötleteid és kreativitásod konstruktív utat szabnak számodra.
SZERELEM: A szerelmi életed idén sokkal jobban tündököl, mint 2010-ben. A Jupiternek köszönhetően a benned lévő érzéseket idén könnyebben felszínre tudod hozni. Ezek gazdaggá tesznek, optimistábban látod az életet, és örülsz, hogy végre megélheted a régóta dédelgetett álmokat. Ha egyedülálló vagy, idén végre lezárod a múltat, és képes leszel új dolgokra koncentrálni.
EGÉSZSÉG: Egészségügyi szempontból ez az év jó lesz számodra, a betegségek messziről elkerülnek. A téli hónapok a diéta, egészséges életmód kipróbálására lesznek alkalmasak.
újévi.tipp
A bolygók segítenek abban, hogy minden benned lévő kreativitást ki tudd bontakoztatni, de szükséged lesz a komoly tervekre, mert egyszerre több dologban nem lehetsz sikeres!
IKREK (máj. 21–jún. 21.)
SIKER: Szakmai életed a Vénusz és a Szaturnusz befolyása alatt áll és így kedvező lehetőségeket nyújtanak ambícióid számára. Fejlődésnek indul üzleti életed is, munkád eredményes lesz és gyümölcsöző, főleg az év első hat hónapjában.
SZERELEM: A csillagok állása ebben az évben főleg a kapcsolatoknak kedvez. Új döntéseid születnek, méghozzá spontán, ezek pedig olyan fejlődésen mennek keresztül, amelyek közelebb hoznak álmaidhoz. Új kapcsolatba kezdesz bele, vagy felkészülsz rá. Április és augusztus között a csábítás uralkodik rajtad.
EGÉSZSÉG: A felelősségérzeted idén erősebb lesz, mindent megteszel, hogy jól teljesíts, ez pedig kihat az egészségedre is, mely egész évben jó állapotban lesz. Immunrendszered felerősödik, de figyelj oda az egészséges táplálkozásra, mert az év vége felé emésztőrendszered több figyelmet igényel majd.
újévi.tipp
Szabadulj meg az illúzióidtól! Szentelj nagyobb figyelmet a logikának, az igazságnak és a jóérzésnek, hogy sikeres legyen 2011!
RÁK ( jún. 22–júl. 22.)
SIKER: A tavalyi befektetések 2011-ben kezdenek csak igazán megtérülni. Idén az életed minden területén változások állnak be. Az év végén új távlatok nyílnak és a régebbi korszakok lezárulnak. Mivel a legtöbbször a siker nem jön egyedül, új lehetőségek is adódnak, amelyeket ismereteidnek köszönhetően vonzol be az életedbe. Új embereket ismersz meg, új ajtók nyílnak. Karriered igencsak felpezsdül ebben az évben. Gyors és jó döntéseket kell meghoznod, amelyek életedet magasabb szintre emelhetik.
SZERELEM: Szerelmi téren partnered a barátod, a bizalmasod lesz; olyan ember, aki tökéletesen megért. Ha egyedülálló vagy, a nyár nagyon pozitív élményeket hoz majd.
EGÉSZSÉG: Egészséged töretlen, 2011-ben nem várható igazán jelentős probléma.
újévi.tipp
Sportolj sokat, hogy fizikai állóképességedet meg tudd őrizni! A hideg téli napok nagyszerűek lesznek egy egészséges tisztítókúra bevezetéséhez.
OROSZLÁN (júl. 23–aug. 22.)
SIKER: A csillagok állása nagyban támogatja a kapcsolatokat 2011-ben, akárcsak a terveid megvalósítását. Kreativitásod és képzelőerőd szárnyalni fog, így könnyen jelentős projektekbe kezdhetsz a munkahelyeden. Szakmailag az ősz és tél nagy elégedettséget hoz: előrelépések, új munkahely, amelyre már régóta vártál.
SZERELEM: Érzelmi életed ebben az évben lenyűgöző lesz. Az év elején kisugárzásod és önbizalmad akkora, hogy szinte senki sem tud majd ellenállni neked. Új dolgokat tanulsz, kapcsolataid mélyebb szintre emelkednek. Ha egyedülálló vagy, készülj nagy változásokra az év közepe felé.
EGÉSZSÉG: Egészségileg is a megelőzésen van a hangsúly. Odafigyeléssel és ésszerű időbeosztással, életmódváltással kikerülheted a betegségeket.
újévi.tipp
Figyelj oda az étkezésedre, fogyassz egészséges és kalóriaszegény ételeket, mert ebben az évben lesz bőven kísértésben részed!
SZŰZ (aug. 23–szept. 21.)
SIKER: Tudatos vagy és magabiztos, ennek köszönhetően új célokat érhetsz el 2011-ben. Életed minden területére érvényes lesz a biztonságra törekvés. Munkahelyeden sokkal jobb esélyeid lesznek, ha képes leszel együttműködni kollégáiddal az új projektek megvalósításában.
SZERELEM: Szerelmi életed az év első felében szorosan kapcsolódik külföldhöz, ezért külföldi utazásokban is részed lehet. Ha párkapcsolatban vagy, megfordul a fejedben a váltás, de előbb bizonyosodj meg arról, hogy valóban váltani szeretnél-e, hogy tiszta fejjel hozd meg a döntést. Ha egyedül élsz, megszabadulhatsz a materiális gondokból adódó félelmeidtől, és a szenvedélyes szerelem is elérkezhet.
EGÉSZSÉG: Egészségügyi szempontból csendes, harmonikus év lesz. Tele leszel energiával, életerővel.
újévi.tipp
Figyelj oda, a sok pörgés idegessé, stresszessé tehet, ez pedig hosszú távon nem hoz jót! Töltődj fel, szánj időt pár nyugodt filmnézős estére és kirándulással töltött hétvégére is!
MÉRLEG (szept. 22–okt. 21.)
SIKER: Érdekes és sikeres embereket ismersz meg, segítségükkel pedig új távlatok nyílnak meg előtted. Hivatalossá teszel egy kapcsolatot, új üzletbe fogsz, lezársz egy fájdalmas helyzetet, egyszóval képes leszel a döntéseidet megvalósítani. A pénzügyi biztonság nagyon fontos lesz számodra. Kerüld a veszélyes kihívásokat, és az ingatlanjaidra is figyelj idén oda.
SZERELEM: Szerelmi életedben a csillagok állása alapján intenzív érzésekben lesz részed, leginkább 2011 tavaszán.
EGÉSZSÉG: Az egészséged és vitalitásod idén a legerősebb pontod. A csillagok teletöltenek energiával.
újévi.tipp
Használd ki pozitív energiád és válassz új edzésformát magadnak! Ügyelj arra, hogy a fitnesz bérleted ne csak a konyhaasztalon pihenjen, húzd is fel a sportcipőd!
SKORPIÓ (okt. 22–nov. 21.)
SIKER: 2011-ben a fontos projektek kerülnek előtérbe. Az élet minden területén nagy változásokra számíthatsz. Pénzügyi téren fontos dolgokat kell elintézned, mégpedig minél hamarabb. Sok esetben az időből is kicsúszhatsz, erre figyelj jobban!
SZERELEM: Változtatnod kell szerelmi életeden, és ha ez sikerül, akár komolyabb szintre is emelheted kapcsolatodat. Az egyedülállóak idén párra találhatnak, de lesznek olyanok is, akik több szerelmi kalandba is belekóstolnak, amíg megtalálják a számukra megfelelőt.
EGÉSZSÉG: Az év elején összegyűlt fáradtságra és stresszre oda kell figyelned és le kell csökkentened a ritmust annak érdekében, hogy ne alakuljanak ki komolyabb egészségügyi problémák.
újévi.tipp
Vedd komolyan a tested jelzéseit, és válassz stresszoldó technikát! A meditáció, jóga, a sok séta most sokat segíthet.
NYILAS (nov. 22–dec. 20.)
SIKER: A bolygók állása ebben az évben új lendületet hoznak életedbe, így nagyobb nehézségeket is meg tudsz oldani. 2011-ben azokat a dolgokat folytatod, amelyeket az előző évben abbahagytál. Karriered most mindennél fontosabb. Elővigyázatos leszel a munkában, de az év második felétől élvezni is tudod azokat a dolgokat, amelyeket a befektetett munka gyümölcse hoz meg.
SZERELEM: Szerelmi életed az év elején csendesnek ígérkezik. Legyél egyedülálló vagy kapcsolatban, a csillagok kedvező utat ígérnek neked. Figyelmes, gyengéd és természetes leszel.
EGÉSZSÉG: Az év utolsó három hónapjában tele leszel mentális energiával, ami leginkább a kreativitásodnak kedvez. Egészségügyi szempontból alapvető higiéniai szokásokat változtatsz meg jó irányba.
újévi.fitt
Tarts nagytakarítást kívül-belül. Nem csak a baktériumoktól szabadulhatsz meg, de a lelkedben is a helyükre kerülnek a dolgok.
BAK (dec. 21–jan. 20.)
SIKER: 2011-ben nagyszerűen érzed a csillagok hatását, ez felvillanyoz és színessé tesz. Csapatmunkában nagyszerűen dolgozol ebben az évben, a csapatszellem és közös munka mindenképpen támogatva van.
SZERELEM: Érzelmi szinten a nyugodtság felé veszed az irányt. Szerelmi életedben az év második és negyedik hónapja tele lesz élvezetekkel. Az adódó lehetőségeket kiaknázod, az érzéki alkalmakat különösen. Most élhetsz igazán. Ha párkapcsolatban élsz, az intimitás sokkal intenzívebb lesz, mint bármikor máskor.
EGÉSZSÉG: Bár türelmetlenebb és nyugtalanabb lehetsz tavasszal, de októberben és novemberben energiád eléri csúcspontját. A csillagok állása megerősít és segít abban, hogy megszabadulj a káros szokásaidtól.
újévi.tipp
Változtass az életmódodon! Hagyd el az egészségromboló ételek-italok fogyasztását és energiáid megszaporodnak!
VÍZÖNTŐ (jan. 21–febr. 20.)
SIKER: A 2011-es évben megszabadulhatsz pár nehéz, nyomasztó tehertől, amely a múltban kísértett. Az elmúlt évek gyümölcseit most szüreteled le. Egy ciklus végén vagy, és épp itt az idő, hogy az instabil dolgokat lezárd. Májustól új lehetőségek kínálkoznak, amelyek segítségével aktivitásaidat tudod majd kibontakoztatni, valamint új projekteket indíthatsz.
SZERELEM: Az a stabilitás, amelyet az érzelmi kapcsolat nyújt számodra, mindennél fontosabb lesz. Az év első felében a szerelmi életedben nyugodtság mutatkozik. Gyengédebb és megértőbb vagy partnereddel szemben, ez pedig harmóniát eredményez a párkapcsolatodban. Ha egyedülálló vagy, új ajtók nyílnak ki.
EGÉSZSÉG: Az elmúlt időszak nehézsége nem repülnek el egészséged felett sem nyomtalanul. Az év első felében pihend ki fáradalmaidat, hogy utána új erővel élvezd az életet!
újévi. tipp
Válassz olyan kedvtelést magadnak, ami a szabadban végezhető. Kertészkedj, vagy sétálj egy nagyot a Margitszigeten!
HALAK (febr. 21–márc. 20.)
SIKER: Annak köszönhetően, hogy nyitott vagy mások felé, sokat elérhetsz a munkádban 2011-ben. Az év két remek periódust ígér. Az első három hónapban környezeted elhalmoz figyelmességgel, kapcsolataidat az elköteleződés fogja jellemezni. A munkádban félelem nélkül tudod, mit akarsz, és meg tudod győzni feletteseidet azokról a dolgokról, amelyeket te jónak tartasz. Ha munkahelyet akarsz váltani, vagy nagyobb befektetésbe kezdesz, azt legfőképpen ősszel tedd meg.
SZERELEM: Idealista vagy és idén a legforróbb vágyaidat is megélheted. Mindent vagy semmit elven éled most az életed, és nincs türelmed azokra, akik nem tudják, mit akarnak az élettől. Külsődben is radikális változtatásokat vihetsz végbe.
EGÉSZSÉG: Az Uránusz jelenléte allergiát okoz, amit főleg a városi szennyezettség idéz elő.
újévi.tipp
Óvakodj a pollenektől, tartsd tisztán és higiénikusan környezeted és szellőztess sűrűn!
Szöveg: Kunos Kata