Mit sem ér az élet nélküle, de mi van, amikor a vízből is megárt a sok? A női hormonok igen meglepő dolgokra képesek. Az ösztrogén és a progeszteron szintjének változásai felelősek a havi vérzés előtti és a terhesség alatti időszakban jelentkező vizesedésért.
kis testvíztan
Már az általános iskolában megtanultad, hogy az emberi szervezet jelentős része, legalább 60%-a víz. Vajon azzal is tisztában vagy, hogy a folyadék ⅔ része a sejteken belül, ⅓ része pedig a sejteken kívül helyezkedik el? A sejteken kívüli folyadék jelentős része a sejtek közötti térben, kisebb része pedig az érpályán belül, a keringő vérben található. A mikroszkópikus méretek között további vízre bukkanhatunk, hiszen a vérsavó alkotórészei között is a víz dominál.
Tudtad?
A szervezetnek azt a képességét, mellyel belső környezetének állandóságát fenntartja, homeosztázisnak nevezzük. A szervezet víztereinek változása esetén szervezetünk igyekszik az állandóságot megőrizni, szomjazáskor az érpályán belüli folyadék mennyisége csökken, melynek pótlása a sejtek közötti térből történik.
vizes hormonok
A só- és vízháztartás egyensúlyát hormonok szabályozzák. A menstruációs ciklus kapcsán, ha kisebb mértékben is, de megtapasztalhatod, hogyan változik tested vízvisszatartó képessége. A szabályozásban fellépő zavarok kiszáradáshoz, vagy épp ellenkezőleg a víztartalom kóros felszaporodásához vezethetnek.
egy cseppel több
Előfordulhat bizony, hogy vízből is megárt a sok. Amikor a folyadék az érpályából a sejtek közötti térbe áramlik, és ott felszaporodik, ödéma alakul ki. Különösebb tünetek nélkül is felszaporodhat a sejtközötti folyadék. 2-3 liter plusz folyadék felszaporodása már szembetűnővé válik, és látható jelként ödéma keletkezik a testeden.
tünetegyüttes
HIRTELEN TÚLSÚLY Amikor a korábban kényelmes ruházat, szoknya, nadrág szorossá, kényelmetlenné válik.
SZORÍT A CIPŐ A lábon kialakuló vizenyő következtében a zokni gumírozott része nyomatot hagy a boka felett.
BENYOMÁS A lábszáron az ujjad benyomatot hagy a bőrödön.
GYŰRŰ KARIKÁBAN A kézujjakról csak nehezen, vagy egyáltalán nem húzható le a gyűrű az ödéma miatt.
víz.tipp
Megelőzésként a rendszeres mozgás komoly szerepet játszhat, a keringés javításán keresztül. Az ödéma kiürülését orvos által előírt speciális masszázzsal, gyógytornával és emellett kompressziós harisnya használatával segítheted elő.
hol keressem?
Az ödéma sajnos testszerte bárhol megjelenhet generalizált, vagy egy jól körülírható területen alakul ki. Körülírt ödéma esetén a vénás vagy a nyirokkeringés, esetleg mindkét rendszer elfolyási zavara állhat a háttérben. Alsó végtagon, egyoldali ödéma kialakulásához vezethet az érintett terület keringésének zavara, melyet okozhat: vénás gyulladás vagy rögösödés, de a térdhajlatban elhelyezkedő folyadékkal teli izületi tömlő is.
mi rejlik a háttérben?
» A nyirokkeringés helyi zavara alakulhat ki egy lezajlott orbánc, vagy nyirokcsomók eltávolításával járó műtét után is.
» A tartós állás, vagy akár tartósan ülő testhelyzet (például hosszú ideig tartó repülőút) elősegítheti az alsó végtag ödémáinak kialakulását.
» Okozhatja a láb statikai problémája, amit megfelelő alátámasztást biztosító lábbeli használatával vagy gyógybetéttel megszüntethetünk.
» Bénult végtagon.
» Savós hártyák (szívburok, mellhártya, hashártya) között felszaporodó folyadék gyulladásos vagy daganatos betegségek következménye lehet.
» Kétoldali ödéma kismedencei folyamatokra utalhat, de általános ödéma tünete is lehet.
» A leggyakrabban szívbetegség következményeként jelentkezik. A pangásos szívelégtelenség tünetei fokozatosan alakulnak ki, terhelésre jelentkező nehézlégzés, mindkét lábon kialakuló vizenyő, mely reggelre – éjszakai gyakori vizelés eredményeként – csökkenhet, kiürülhet.
» A szívburok betegségei következtében kialakuló elváltozások (erős légszomj, nagyfokú gyengeség) gyors és hatékony orvosi beavatkozást igényelnek.
» Májbetegség egyik tüneteként, a hashártya lemezei között felszaporodó vizenyő a haskörfogat növekedését eredményezi.
» Általános vizenyőt eredményezhetnek a vese betegségei is, jellegzetes megjelenési formája, különösen a reggeli órákban a szemhéjakon, szemek körül megjelenő ödéma.
» A pajzsmirigy elégtelen működése kapcsán kialakuló tünet, amikor a bőr kelt tészta tapintatúvá válik, jellegzetessége, hogy nem tartja meg az ujjbenyomatot.
Tudtad?
Trombózis kialakulásának veszélye esetén, egy hosszabb repülőút időtartamára véralvadásgátló injekció – kis molekulasúlyú heparin – beadása ajánlható, de kizárólag csak orvosi javaslatra!
Szöveg: Dr. Téglásy György belgyógyász