A hormonpótlás önmagában nagyon fontos a menopausán átesett nők körében, mégis sokan félnek tőle. A részletekről Prof. Marton Istvánnal, a MÁV Kórház nőgyógyász főorvosával beszélgettünk.
Mi az oka annak a félelemnek, ami kialakult a hormonpótlással kapcsolatban?
Amerikában készítettek egy felmérést, amelynek során 160 ezer nő adatait követték nyomon. Emellett hat évvel ezelőtt készítettek egy másik célirányos felmérést is, az amerikai kormányhivatal felkérésére. Több mint 8000 asszony hatóanyag nélküli pirulát, ugyanakkor a vizsgáltak másik fele pedig egy, az Egyesült Államokban népszerű hormonpótló készítményt szedett. A felmérést nyolc évre tervezték, de idén májusban feltűnt, hogy egyes betegségcsoportok, mint például az emlőrák, a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya a hormonpótlóval kezelt csoportban meghaladja a statisztikailag elvárható arányt. A vizsgálat ezen csoportjának gyógyszeres kezelését leállították. Ez a csoport olyan szert kapott, amely tartalmaz ösztrogén hatású hatóanyagot, valamint progeszteron szerű készítményt is (a progeszteron a női szervezetben a méhnyálkahártya rosszindulatú elváltozásait akadályozza meg a változás kora után). Volt egy harmadik csoport is, akik csak ösztrogén hatóanyagot tartalmazó hormonpótló készítményt szedtek. Megfigyelhető volt, hogy bizonyos betegségek, mint a vastagbéldaganatok, vagy a különböző súlyos csonttörések száma a hormonpótló készítményt szedő csoportokban lényegesen csökkent.
Ezek szerint a kísérletnek nem csak rossz oldala volt.
Így van, de nagyobb kockázatot jelentett az ösztrogén-progeszteron szerű anyagok alkalmazása a várható kockázatnál, azon nők között, akik progeszteron szerű kiegészítést is kaptak. Hangsúlyozni kell tehát, hogy a rossz tapasztalatok csak és kizárólag a medroxi progeszteron acetát nevű anyagot tartalmazó hormonpótló készítmények használata esetén fordultak elő.
Mi a helyzet Magyarországon?
Nincs ok a félelemre, de oda kell figyelni. Nem győzöm hangsúlyozni az orvosok felelősségét. A piacon lévő termékek 90 százaléka pontosan ugyanazt a molekulát tartalmazza, amit a női szervezet is termel, tehát nem testidegen anyagot. A hormon a szervezetben nagyon fontos funkciókat lát el, hiszen tény, hogy a nőknél kevesebb az infarktusban elhunytak száma, mint a hasonló korú férfiaknál. A hormonpótlóval nem kezelt, menopausán már átesett nőknél ez az arány megközelíti a férfiakét. Ebből látható, hogy a női szervezet által termelt hormon bizonyos fokú védelmet nyújt az infarktus és csontritkulás ellen.
H. Zs.