A növények gyógyhatásáról felhalmozott tudás, az emberi civilizáció kulturális és intellektuális fejlődésének nagyszerű dokumentuma, bizonyítja, hogy a természet ezrével kínál különleges és fontos gyógyszereket.
Csodálatos, ahogy a soron következő nemzedékek a hatásosnak és veszélytelennek ítélt készítményeket átvették, majd továbbadták. Ezáltal a növények gyógyhatása sok ezer emberöltőn át lehetett az értékelés és ellenőrzés tárgya. 
A friss vagy szárított növények, illetve a növényi alapú termékek használata egy-egy betegség megelőzésére, kezelésére és gyógyítására a 19. század közepéig szinte egyeduralkodók voltak az orvostudomány terápiás lehetőségei között. Ezt követően viszont az orvostudomány figyelme a szintetikusan előállított hatóanyagok felé fordult, s ezek olyan előnyre tettek szert a fitoterápiával szemben, hogy a gyógynövényekkel való gyógyítás sok heveny betegség esetén elavulttá vált. A gyógynövényekkel történő gyógyítás mégsem tűnt el teljesen az orvostudomány eszköztárából. Az elmúlt mintegy 20-25 évben az emberek újra felfedezték maguknak a növényi szereket. Alkalmazásuk növekvő népszerűsége miatt orvosi és gazdasági szempontból egyaránt fontos kérdéssé vált, hogy tisztázzuk, hol van a helyük a növényi gyógyszereknek, illetve milyen feltételek mellett fogadhatók el a racionális, korszerű terápia eszközeként.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint, Földünkön a betegek legalább 80 százalékát nagyrészt, vagy kizárólag természetes szerekkel kúrálják. A fejlett ipari országokban használatos gyógyszereknek is mintegy 40 százaléka származik természetes forrásból.
A gyógyszerkészleten belül a természetes hatóanyagokhoz tartozik az a több, mint 100 növényi vegyület, amelyekből napjainkban az egységes, egyetlen hatóanyagot tartalmazó gyógyszereket előállítják. Ezek többségükben erős hatású szerek, és orvosi rendelvény alapján kerülnek a betegek kezébe, meghatározott utasításokkal.
Mellettük jelentős azon gyógynövények köre is, amelyeket különböző kivonatok formájában, természetes anyagkeverékekként, mint a fitoterápia gyógyszerkincsét alkalmazzuk. Utóbbiak többnyire mérsékelt hatású gyógynövényekből készülnek, és ezeket helyesen az orvosi terápia részeként önmagukban, vagy kiegészítő eszközként alkalmazzák. Gyakran az öngyógyításnak is fontos eszközei.
A gyógynövények között nem ritkák azok sem, amelyek felhasználása, elsősorban az egészség fenntartásával, a betegségek megelőzésével függ össze. Ide sorolhatók számos gyógynövény mellett, a különböző fűszernövények, gyümölcsök, zöldségnövények. Tudjuk, hogy az élelmiszereket évezredeken át hatásos orvosságokként is számon tartották. Napjainkban a tudományos világ figyelme nem véletlenül, újra az „élelmiszerek gyógyszertára” felé fordul.
A növényi gyógyszerek között különleges helyet foglalnak el a teák, melyeket egy, esetleg több gyógynövényből, áztatással, forrázatként vagy főzetként, közvetlenül felhasználás előtt készítünk el.
A gyógynövény-teák a terápia fontos eszközei lehetnek, nem ritkán azonban kifejezett élvezeti értékkel rendelkezve a folyadékpótlásnak is fontos lehetőségei. Lényeges ezért különbséget tenni közöttük. Mindkettőnek értéke, hogy egyénre szabhatóan, rendkívül sok és változatos lehetőséget kínálnak az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és gyógyításában.
Mivel leggyakrabban öngyógyításra alkalmazzuk a növényi készítményeket, alkalmazásuk nem kötött feltétlenül a terápiát irányító orvoshoz. Fontos azonban, hogy engedélyezett, ellenőrzött készítmények és csak megfelelően felkészült szakemberek közvetítésével jussanak a felhasználókhoz. Csak ez biztosíthatja, hogy a gyógynövények iránt megnyilvánuló fokozott figyelem ne pusztán nosztalgia legyen, hanem szolgálja a lakosság egészségi állapotának javulását, a betegségek megelőzését és eredményes terápiáját.
Prof. Dr. Kéry Ágnes
