A gyümölcsitalokat százféle színes dobozban, flakonban és üvegben kínálják a forgalmazók. Egy beugrató kérdés marad: most gyümölcs, vagy csak olyasmi? Olyan mennyiségű áru zúdul ránk, hogy szinte már fel sem tűnik, hogy a valódi tej mellett ott   van a halvány másolat, a csoki már nem tuti, a külföldről hozott zöldség íze pedig sokszor a határon túl marad.

 

Alkalmazkodjunk, és olvassuk el – most már a közértben is – az apróbetűs részt.

A gyümölcslevekről már mindenki tudja, hogy nagyon egészségesek, hiszen elősegítik az emésztést, és meggyorsítják az enzimek felszívódásának folyamatát. Noha a gyümölcslevek természetes gyümölcssavakat tartalmaznak, megemésztve lúgos kémhatást eredményeznek, helyreállítva a szervezet sav-bázis egyensúlyát a zsíros ételek után. Minél nagyobb a termék gyümölcs- vagy gyümölcslé tartalma, annál több hasznos anyag származik magából a gyümölcsből. Tehát vásárláskor érdemes odafigyelni a gyümölcstartalom mértékére, amit a csomagoláson feltűntetnek.

 

A legértékesebb, és ezért általában a legdrágább termék a „gyümölcslé” (folyékony gyümölcs), amely kizárólag csak gyümölcsből, gyümölcs sűrítményből, vagy gyümölcsléből készülhet, és egyéb anyagot nem tartalmazhat. E termékkörben egyetlen engedmény a gyártás során, ha gyümölcslé sűrítményt használnak, és az eredeti állapotra megfelelő minőségű vízzel hígíthatják vissza. A gyümölcslé készítmények, szemben az üdítőitalokkal, tartósítószert általában nem tartalmaznak. Ezeket a termékeket úgynevezett steril vonalakon állítják elő és a tartósítás csak hőkezeléssel történik. A gyümölcslevek a szomjúság csillapításán túl a szervezet számára élettanilag hasznos anyagokat (vitaminokat, növényi rostot stb.) is tartalmaznak

 

A legalacsonyabb gyümölcstartalmú termék a „drink” vagy „ital” 40 százalék alatti gyümölcslé tartalmat jelent. A „nektár” elnevezésű termék-csoport 40 százaléknál több, de 100 százaléknál kevesebb gyümölcsöt vagy gyümölcslevet tartalmaz.

E két termékcsoportra jellemző, hogy a gyümölcsből származó, élettanilag hasznos anyag mennyisége viszonylag csekély, egyidejűleg kisebb-nagyobb mennyiségben élvezeti értékét fokozó anyagokat – cukrot, étkezési savat, ízt, illatot adó aromát, esetenként élelmiszer színezéket – tartalmaz.

 

Bár az árak a minőséggel egyenes arányban változnak, így ha „gyümölcsöt” iszunk, érdemes a 100 százalékos gyümölcsléhez ragaszkodnunk. Megéri…

 

f58f2b1e-68fb-4982-844c-af4bc33abe42