Az ókorban a “gyümölcsök királynőjének” nevezték a körtét, nem nőies alakja, hanem rengeteg jó tulajdonsága miatt. Európában a körte az egészség, a szerencse és a remény szimbóluma. A kínaiaknál a hosszú élet, az igazság és a helyes ítélőképesség jelképe. Több mint 5000 körtefajta létezik. Az étkezési körték húsa lédús, fehér, kicsit savanykásan édes, illatuk kellemes, aromás.
A főzni való körték meglehetősen kemények és jellegtelen ízűek, kevés a levük. A körték érése és szüretelhetősége nagyon rövid ideig tart, s az érett gyorsan romlik, valamikor csak a búzában, padláson ért be késő ősszel, tél elején. Ismertebb fajták: a korai érésű Árpás, a nyár végi Vilmos körte, az őszi Császár-körte és Hardy-vajkörte, a téli Alexander és Hardenpont, későbbi a Conference, korai az Arabitka, Bosc kobak, Clapp kedveltje, japán körte stb.
Hogyan fogyasszuk?
Elsősorban egészben vagy cikkezve, gyümölcslevesként ehetjük, de ihatjuk a kicentrifugált levét, tehetjük gyümölcssalátába, befőttet, lekvárt készíthetünk belőle, sőt kitűnő pálinkát is főznek belőle. Mivel a körte utóérő gyümölcs, ami azt jelenti, hogy a fáról való leszedése után is tovább folyik a gyümölcsben az érés, ezért nagyon rövid ideig tartható el szobahőmérsékleten, nehezen tűri a szállítást. Így leszedik még érés előtt, úgy szállítják, s mire megérkezik, megérik. Ha kinn hagyjuk szobahőmérsékleten, néhány nap alatt megpuhul. Hogy sokáig élvezzük a gyümölcsöt, s akár tavaszig is tudjunk belőle enni, “tartósítanunk” kell. Hátránya, hogy a hőkezelt, vagyis a főzött vagy a gőzölt befőttek, lekvárok vitamintartalmuk nagy részét elvesztik. A hőkezelés nélküli gyümölcsökhöz viszont vagy sok cukor, vagy kevesebb cukor, de tartósítószer szükséges. A fagyasztva eltett körte nagy előnye, hogy vitamintartalmuk nagy részét megőrzik és mindenféle “ adalék“ nélkül is tárolhatók. Ennek ellenére érdemes eltenni, hiszen a befőttek, lekvárok változatos étkezést biztosítanak, tartalmazzák az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen rostokat, némi kiegészítést adnak a vitaminban szegény téli hónapokban, és nem utolsósorban növelik az ételek élvezeti értékét is.
Befőzési trükkök
•Törekedni kell az ideális tárolási hőmérséklet (0,5-1°C) betartására annak érdekében, hogy minél tovább élvezzük, akár 2-7 hónapig is, a körte friss ízét, mivel magasabb hőmérsékleten vagy alacsonyabb relatív páratartalomnál rohamosan csökken az eltarthatósági időtartam és növekszik a gyümölcsök apadásos súlycsökkenése.
•Hogy biztosan elálljon a befőzött körte, jó minőségű nyersanyag és a befőzéshez alkalmas tiszta eszközök szükségesek.
•A körte érett – ne túl érett!-, hibátlan legyen.
•A meghámozott, kimagozott és feldarabolt nyersanyagot nem szabad megmosni, mert a körte értékes nedvei kiáznak.
•A hagyományos fakanalat a befőzésnél ne használjuk, mert a fába mindenfajta szennyeződés könnyen “beeszi“magát, nehezen tisztítható.
•Tilos a kiforrázott üveget kitörölni.
Finomságok
Körtelé
Mossuk meg a körtét, távolítsuk el a szárát, aprítsuk fel, és egyszerűen engedjük le a gyümölcscentrifugán. A körtelé igen sűrű és nagyon édes. Ezért ízlés szerint hígítható vízzel vagy almalével és citromlével.
1 adag tápanyagtartalma: 70 kcal
Körtebefőtt
A megtisztított körtéket rakjuk üvegekbe, majd minden üvegbe csavarjuk egy fél citrom levét. S utána rögtön öntsük rá a szacharinnal ízezístett, fűszerezett levet. Majd zárjuk le az üveg száját.
1 adag tápanyagtartalma: 57 kcal
Körtelekvár
A körtéket alaposan megmossuk, nem hámozzuk meg, csak kivágjuk a csumájának a két végét. A húsát nagyobb darabokra vagdossuk, majd vízzel felforraljuk, és néha megkeverve puhára főzzük. Kissé hagyjuk hűlni, majd levével együtt átpasszírozzuk. Felforraljuk, és rotyogtatva főzzük. Főzés után szacharinnal ízesítjük, majd üvegekbe töltjük és lezárjuk.
1 adag tápanyagtartalma: 39 kcal
GYÜMÖLCSPATIKA
• Egy körte átlagosan 60-70 kcal energiát tartalmaz, jobbára természetes gyümölcscukor (fruktóz) formájában, így gyorsan és jól felhasználható energiaforrásnak tekinthető.
• Megfelelő A-,B-,C-vitamin forrás, ámbár négyet-ötöt is meg kell enni belőle ahhoz, hogy egy felnőtt egész napi szükségletét fedezze.
• Magas a folsav, nikotinsavamid, foszfor, kálium nátrium, kálcium, vas, klorid, kén tartalma.
• Minthogy azok közé a gyümölcsök közé tartozik, amelyek a legritkábban váltanak ki allergiát, és amelyeket jóformán mindenki bátran fogyaszthat, jól alkalmazható az úgynevezett kizáró étrend, illetve a csecsemők elválasztó – hathónapos kortól – étrendjének részeként.
• Mivel káliumbevitel szempontjából is hasznos, ezáltal szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában, Tartalmaz oldható rostanyagot (pektint) is.
• A körtét általában gyulladásos betegségek, gyomorhurut, bélhurut, emésztési zavarok, és a légutak gyógyítására használják.
• Az átlagosnál nagyobb mennyiségű benne a boron, ami a csontok és az izmok állapotára jótékonyan hat.
• A körte fogyasztása segít a vér megtisztításában, és ezzel enyhíti a reumatikus fájdalmat, elősegíti az epetermelést, s vízhajtó hatása miatt székrekedés ellen is kitűnő.
Loós Ágnes
dietetikus