Az 1925 hektáron elterülő szekszárdi borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza. A borvidék a Szekszárdi-dombság legkeletebbre eső keskeny területét foglalja magában, ami Szekszárd, Őcsény, Decs szőlőit jelenti. A terület központi települése Szekszárd.
Az Árpád korban a fejedelmi törzs szállásbirtokává tette a borvidék területét, amiben minden bizonnyal szerepet játszott központi fekvése, kedvező klimatikus viszonyai és gazdasági súlya. A török hódoltság korában a fehérbor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék méltán híres kadarkáját a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre. A török Üszküdarból eredeztethető kadarka nagy hírnévre tett szert és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájaként ismert.
A 16. század közepén a törökök szandzsák székhelyévé tették a várost, ám a pusztulás érdekes módon megkímélte a szőlőterületeket, sőt némelyüknek mohamedán tulajdonosa is volt. A török kiűzése után a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelésből adódott. A fejlődés töretlen volt az 1770-as évek végéig. A szekszárdi borvidék Habsburg Birodalom-szerte közismert jó hírneve miatt sokan törekedtek itteni szőlőterületek megszerzésére. A 18. század elején az apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel és nem kilenceddel tartoznak a bor után. A kedvezmények elsősorban a német telepeseket vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre.
A helyi és az új telepesek szaktudásának ötvöződése emelte a borvidék szőlőkultúrájának színvonalát. A bor termelése, kereskedelme komoly piaci tényezővé vált. Egy 1828-as feljegyzés 37 fehér és 29 „fekete” szőlőfajtát említ, köztük hatféle kadarkát. Egy-két évtized múlva azonban már csak néhány uralkodó szőlőfajtát jegyeznek. A napóleoni háborúk folyamán a bor még keresettebb árucikké válik. A háborúk befejeztével 1815 után a kereslet jelentősen csökken, de a jó vörösbornak mindig maradt piaca, különösen német nyelvterületen híresült el a szekszárdi bor. A 19. század második felében pusztító filoxérajárványban óriási károkat szenvedett a szekszárdi szőlőállomány is.
Borstílus
A szekszárdi borászat igazi műfaja a vörösbor, mely számottevő sav- és tannintartalommal rendelkezik. A termőhelyi adottságoknak a köszönhetően a szőlő és a borok is viszonylag korán érnek, a magasabb cserzőanyag-tartalommal rendelkező fajták (cabernet, merlot) is kellően lesimult, érett struktúrát mutatnak már 1–2 éves korukban is. Savgazdagsága és különleges fűszeressége teszi kiemelkedővé a kadarkát, mely fajta a háziasításokban is jól érvényesül. A szekszárdi bikavér szépségét nem robosztusságában, hanem a savak és az alkoholtartalom jó arányában kell keresnünk. Sok termelő használ ma már új, égetett kishordót borai ászkolásához.
A fehérborokra leginkább a lágyság jellemző, az egyre inkább tért hódító chardonnay gyakran új kishordós erjesztés és érlelés után kerül palackozásra. Tolna megye éghajlatára egyrészt a domborzati hatásokból következő változatosság, másrészt az átmeneti jelleg a jellemző. A Szekszárdi-dombság térségének éghajlata meleg, száraz, mérsékelten forró nyarú. A borvidék különösen értékes éghajlati adottsága, hogy a Mecsek északi nyúlványait leszámítva napfényben gazdag. A szőlőtermesztés szempontjából kedvező, hogy a vegetációs időszak hosszú, a dombvidéken ritkán okoz kárt a téli és késő tavaszi fagy.
Jellegzetes borok
Magyarország egyik legrégebbi vörösboros vidékén a kadarka és
a bikavér a mai napig megmaradt, és az idelátogatók kedvencévé vált a többi kiváló bor mellett.
Szekszárdi kadarka
A bor világhírét annak köszönheti, hogy színe csodálatos, a világos rubinszíntől a sötét bíborszínig szinte minden árnyalat fellelhető benne az évjárattól függően. Fűszeres illata szinte egyedülálló, mely többéves érlelés után ad különleges élményt. Zamatgazdagsága már fiatal korában is élvezhető, amit szép savai, diszkrét tanninja, valamint az átható fűszeresség, a gyümölcsízek tesznek kerekké és hosszantartóvá.
Szekszárdi bikavér
Több fajtából állítják össze a hozzáértő gazdák, színében sötétebb rubin, illetve bíborszín jellemző. Illat- és zamatanyag-gazdagsága szinte egyedüli és nagyon változatos. Fiatalon tele gyümölcsösséggel, majd több év után egyensúlyba kerülnek és koncentrálódnak a savak és gyümölcsízek, melytől felejthetetlenné válik.
